fotóművészet

Bendig-Zsilinszky Zsófia: Simon fia Mihály, Mihály fia Illés

Sarkantyú Mihály (1953‒1989) fényképész, operatőr, művészettörténész élete

"Ahogy Sarkantyu lassan és távolról közelít - legalábbis próbál közelíteni - valakihez (akiről különben

nem sok szó esik a kiállításon), úgy a személyes emlékezéskísérlet mögött lassan kezdenek derengeni

más, minket is közelebbről érintő kérdések a fényképezésről, az elvesztésről és a megőrzésről, s

legfőképp a zuhanásról."

Schmal Róza1

A fiatalon 1989-ben elhunyt Sarkantyú Mihály fotós, filmes, írói, kritikusi és művészettörténészi életműve lassan, de biztosan körvonalazódott bennem. Közelítenem hozzá nem apján Sarkantyu Simon (1921‒1989) festőművészen, a Magyar Képzőművészeti Főiskola mester tanárán keresztül sikerült, hanem fiának Sarkantyu Illés (1977) fényképész portfóliójának a tanulmányozása vált kiindulóponttá.2 Ki ez a zseniálisan jó művész? ‒ tettem fel magamnak a kérdést, és a válaszokat keresve ismerhettem meg párhuzamosan két, sőt rögtön négy életművet is. Jelen írásom Sarkantyú Mihály életútjáról szól, akinek korai és tragikus halála a várható pályaívét megtörte. Sokrétű, izgalmas és intenzív élete során, így is lekerekíthető életművet hagyott maga után, ami nem maradt teljesen rejtett, hiszen művészettörténészként Farkas István (1887‒1944) és Mednyánszky László (1852‒1919) festőművészekről is írt monográfiát.34 Utóbbi a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalatának kiadványaként 1982-ben elnyerte a „Szép Könyv” díjat, a Corvina Kiadónál megjelent Szelényi Károly Tokaj című könyvével és Bernáth Mária Szinyei Merse Pál című munkájával együtt.5

Írásommal azt szeretném elérni, hogy egy használható vázlat álljon a kutatók rendelkezésére az életmű későbbi feldolgozásához, archívumba rendezéséhez, és nem utolsó sorban, hogy az utókornak lehetősége legyen megismerni és feltárni Sarkantyú Mihály sokoldalú életének állomásait.

Az életmű az alábbi időbeli egységekre osztható: a kezdeti időszakba sorolnám a gyerekkori, majd a már szinte kiforrott középiskolai évek terméseit (rajzok, képregények, korai írások és fényképek). A következő egység az érettségitől a diplomáig terjedő időszak (1971‒1979), beleértve a katonaságot, az amatőrfilmes tevékenységét, ekkor csatlakozik az ELTE Vizuális Műhelyéhez, megkezdi Farkas és Mednyánszky festészetének tudományos feldolgozását, és elkészíti a Szirakúzai Bolond című filmje első verzióját. Mindeközben dokumentálja barátait, kortársait, képzőművészek munkásságát, aktívan fényképez és filmez. 1977-től rendszeresen jelennek meg forrásértékű kiállításkritikái, többnyire a Népszavában. Az utolsó egységet 1979-ben indítanám, ekkor kezd a MAFILM-nél dolgozni, ez az időszak egészen 1989-es haláláig tart, ami a diploma éve is lett volna a Színház- És Filmművészeti Főiskola operatőr szakán.

A tárgyi emlékek jelentős részét mai tudásunk szerint: rajzok, fényképek, művészeti kritikák, filmtervek, forgatókönyvek és a Szirakúzai bolond című film teszi ki. Ennél azonban sokkal többet sejtetnek az önéletrajzában említett egyéb fotós és filmes alkotásai, de készített diaporámát is, illetve azokat a művész filmeket is keressük, amelyeket Böröcz Andrással, Révész Lászlóval és Gábor Györggyel készített.6 A hagyaték teljeskörű feltárása adhat végleges képet a sokrétű és igen gazdag életműről, amely előzetes tudásunk szerint a negatívokat, a levelezését, a novelláit, az esszéit és a forgatókönyveit, valamint reményeink szerint filmjeinek és technikai eszközeinek nagy részét rejti.

Az életmű archív anyaga két nagyobb egységben testvérénél és özvegyénél maradt fenn. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a MAFILM és az egykori Színház- és Filmművészeti Főiskola jogutódjának archívumai is tartogathatnak meglepetéseket. Ezt a hiátust interjúalanyaim visszaemlékezéseikkel részben pótolták, így támasztották fel Sarkantyú Mihály emlékezetét.7

Sarkantyú Mihály megidézését nemcsak rokonai, barátai, művészettörténészek kísérelték meg, de Illés fia is, aki gyermekei közül a művészpályát választotta. Sarkantyu Illés 2011-ben a budapesti Francia Intézetben rendezett Mihály címmel kiállítást, amelyet Aknai Katalin érzékeny kritikai szövege és Palotai János megnyitó beszéde vitt még közelebb a közönséghez. Ahogy Aknai megfogalmazza: „Sarkantyu Illés kitartóan Mihály személyére koncentrál. Egy katona életének egyetlen pillanatát rögzítő, talált fotó feldolgozásának állomásai láthatók ezen a kiállításon, ahol a feldolgozás - jobb szó híján - az emlékezet és az emlékezés munkáját helyettesíti. Mégis, hogyan lehet emlékezni valakire, akiről nincs emlékünk? Hogyan lehet ismerős az, akit igazán soha nem ismertünk? És hogyan lehet közel hozni egy alakot, aki kézzelfoghatóan egyetlen fényérzékeny felületen létezik csupán?”8 Ezután tettem fel a kérdést magamnak, hogy ki az az ember, akire annyi évvel a halála után is tisztelettel emlékeznek, és aki annyi területen tudott értéket teremteni, hátrahagyni nemcsak örökösei, de három egymástól független szakma képviselői számára is. Hiszen gyerekkora óta fényképezett, gimnazista korától pedig amatőr filmesként is meghatározta magát, ugyanakkor erős elméleti elkötelezettségét mutatta, hogy irodalom és művészettörténet szakon szerzett diplomát, de az erőfeszítést is, hogy az amatőr státuszból hivatásos operatőr legyen. Sajnálatos módon éppen életcélja beteljesítése előtt vesztette el életét.

Ki volt Sarkantyú Mihály, hosszú ú-val? ‒ Ezt a névváltozatot ő szorgalmazta.

1953. április 13-án született Budapesten, édesapja Sarkantyu Simon a Kisképző, vagyis a Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium kollégiumának igazgatója és az iskola tanára volt. Édesanyja Takáts Margit kollégiumi gondnok, testvére Sarkantyu Judit 1947-ben született. A Kollégium épületében laktak a Család utcában. 1958-ban a Művészeti Alap a Fiastyúk utcai lakótelep (Máglya Köz 1‒4.) egyik frissen elkészült művészlakását utalta ki számukra, de azt alkalmatlannak találták egy négyfős család számára. Sarkantyu Judit felelevenítette, hogy Kmetty János felesége vezényelte le azt a hármas műteremcserét, melynek köszönhetően az V. kerületi Kristóf tér 6. szám alá költöztek, ahol Simon özvegye 1999-ig, haláláig lakott. Sarkantyu Simon 1960-tól 1981-ig a Képzőművészeti Főiskola tanára volt, fegyelmezetten dolgozó termékeny művészember, hallgatói szerették, tisztelték. Nagy Gábor, Kárpáti Tamás, és Bujdosó Ernő festőművészeket emelte ki lánya, a tanítványai közül.9

A kisgyermek Mihály minden figyelmet és törődést megkapott szüleitől, támogatták korán megjelenő érdeklődését a fotográfia iránt, kísérletezhetett otthon és a szabadban is az eszközeivel. Ezt mutatják egészen korai és meglehetősen jól sikerült önarcképei. Későbbi forgatókönyvírói sikereit előrevetítik egészen korai írásai. A tudományos fantasztikus irodalom bűvöletében és az 1960-as évek hidegháborús katonai feszültégében felnövekvő gyerek saját magának rajzolt képregényfolyama koravén, szorongó gyermek lelkivilágát tárják elénk. Judit mesélt a Zsennyei Művésztelepről is, ahol gyerekkoruk és fiatalságuk nyarait töltötték. Zsennye több hetes, sőt több hónapos szoros együttélést, alkotást jelentett a felnőtteknek és önfeledt játékot a gyerekeknek. Ridovics László, Domanovszky Endre, Sinkó Károly, Farkas Lajos családjához, hosszú éveken keresztül csatlakozott Aradi Nóra és később Németh Lajos művészettörténész is, Mihály későbbi egyetemi tanárai.

Judit megjegyezte, hogy bár nagyon korán ő is tudatosan készült a művészpályára, mint első gyereket, aki közel hat évvel volt idősebb öccsénél, még szigorúan tiltotta édesapjuk a Kisképzőtől, ezzel szemben Mihály megkezdhette ott a tanulmányait. Simon barátja Szabó Mihály foglalkozott a gyerekekkel, Juditnak szakirodalmat adott a főiskolai felvételihez, Mihályt pedig fényképezni tanította. Szabó Mihály nem mellesleg Simon festményeinek műtárgyfotósa, és a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum fényképész munkatársa volt. A Kisképző fotó szakosztályán Mihály tanárai a kiváló Langer Klára (1912‒1973) és Tőry Klára voltak. Itt érettségizett 1971-ben. Tőry Klára szerint a kilenc fős csoportból Sarkantyú Mihály volt az egyik legkiválóbb tanulója, nem véletlenül és érdemtelenül, hiszem maga is azt írta: „A fotózás a lételemem, középiskolás éveimtől máig készítem amatőrfilmjeimet, a »hivatásosok« mellett is. Fotóim »belső« ready made-k, amolyan érzelmi talált tárgyak. Hangulatok, meglebegtetett furcsa pillanatok: életem és világunk törmelékei. Talán azért építem őket szívesen sorozattá ‒ mondatok képi kimondásával kísérletezem.”10 Osztálytársai közül legszorosabb barátai Ridovics Péter és a grafikusok közül Nagy László költő fia Nagy András, valamint Nagy Péter, Nagyváry László, Rásó András voltak, testvére Judit visszaemlékezése szerint. Akikkel később az 1980-as években is tartották a kapcsolatot, azok Basics Beatrix szerint, Nagy András, Ridovics Péter, Buda István és Nyáry István voltak. A mellékelt képek mind gimnáziumi osztálytársait ábrázolják: Nagy Pétert, Snepp Sándort, Rásó Andrást, valamint a családtag Friedrich Ádámot, aki az Állami Hangverseny Zenekar kürtöse volt. Snepp és Friedrich Sarkantyu Simon műtermében pózoltak, ahol a hatalmas ablakok, rendkívül jó fényviszonyokat jelentettek, és persze a felszereltség is adott volt, a dobogó, a paraván, a gitár, míg a kürt a zenekaré (ÁHZ) volt. Ezek a képek, valamint a Wesselényi utcai fotók, mind a gimnáziumi idő alatt készültek (a házakat azóta felújították).11 Az érettségit megelőző nyáron, 1970-ben készítette Zsennyén azokat a képeket, amelyeken Huszárik Zoltán filmjének, a Színbádnak a forgatását fényképezte. Összesen két forgatási nap volt a zsennyei kastélykert hatalmas parkjában, és ekkor kapta lencsevégre a színészóriás Latinovits Zoltánt.12 Képeit, megkockáztatom, hogy akaratán kívül is, a rokokó képalkotásának voyeur pozíciójából készítette (ebből a nézőpontból forgatták a filmet is), mintha egy Fragonard-festmény átiratát látnánk magunk előtt. A forgatási szünetébe nyerünk bepillantást, a táncjelenetet megszakítva, ahol Latinovitsot a háttal álló Huszárik Zoltán éppen instruálja.

Sarkantyú Mihály az érettségit követően egy évig nyomdatechnikai ismereteket szerzett, kéziszedő tanuló volt a Ságvári Endre Nyomdaipari Szakmunkásképző Intézetben. 1972-ben előfelvételt13 nyert az ELTE Bölcsészettudományi Karának Magyar-Könyvtár Szakára, de tanulmányai megkezdése előtt teljesítette tizenegy hónapos sorkatonai kötelezettségét Hódmezővásárhelyen. A laktanyában készült felvételek, a kor előírásainak megfelelően illegális fényképeknek minősültek. A laktanyai létet dokumentáló néhány fotóból ‒ amelyet ő készített vagy amely róla készült ‒, állította össze fia a már említett kiállítás archív emlékanyagát. Ezeket Illés is és én is Sarkantyu Judit családi archívumában láthattuk, foghattuk a kezünkben. Sarkantyu Illés nemcsak a helyszínen és az egykori katonatársak visszaemlékezéseiből építette fel a monumentális emlékezet stációit, de későbbi egyetemi évek alatt megismert barátja Gábor György filozófus, vallástörténész is ezzel a történetszállal, vagyis Mihály katonasága során szerzett élményagával kezdte róla a visszaemlékezését. Sarkantyú Mihály 1974-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait, ettől az időtől kezdve, hosszú évekig elválaszthatatlan barátja Gábor György lett, aki az egész Sarkantyu-család számára is fontos igazodási ponttá vált. Tőle tudom, hogy Mihály róla készített felvétele szolgált Simonnak mintául, aki Gábor Györgyről négy portrét is festett, amelyek közül kettő külföldi és kettő magyarországi magángyűjteményben található. Egy év után mindketten felvehették a választott és vágyott szakjukat: György a filozófiát, míg Mihály a művészettörténetet. Évfolyamtársai voltak későbbi felesége, Basics Beatrix, Bartholy Eszter, Bognár Tünde, Hadik András, Lővei Pál, Mentényi Klára, Sümegi György és Turai Hedvig. Egyetemi tanulmányai alatt figyelmét a kortárs képzőművészet felé is fordította, ezt bizonyítják a Böröcz András tulajdonában lévő felvételek, melyek legkorábbi, pontosan datálható darabjai 1977-ből származnak. Az első fotósorozat egy budafoki helyspecifikus installáció építését dokumentálja, Szirtes János és Bori Bálint főiskolai hallgatók szerepelnek rajta. Édesapja, Sarkantyu Simon festészeti osztálya révén ismerkedett meg Böröcz-cel, Révész Lászlóval, Roskó Gáborral, Szirtes Jánossal, Gábor Áronnal, több alkalommal is részt vett a nyári szigligeti művésztelepi gyakorlatukon, ahol nemcsak dokumentálta performanszaikat, de Böröcz visszaemlékezései szerint felszerelését is használták, és hallgatóként kértek és kaptak tőle szakmai tanácsot is. Böröcz András ugyanakkor megemlíti, hogy Simon, a tanáruk mellett Mentényi Klára művészettörténész is fontos összekötő kapocs volt közöttük. Szőke Annamária precíz gyűjtésein alapuló publikációjára, valamint Böröcz András ezzel megegyező közlésére, illetve datálására hagyatkozva kitűnik, hogy Sarkantyú 1977 és 1982 között egészen biztosan aktívan dokumentálta az Indigo Csoporthoz köthető művészek tevékenységét.14 Mondhatjuk úgy is, hogy Sarkantyú Mihály háttere és addigi pályája, apja műterme ahol felnőtt, és amelyet később ő is alkalmanként használt, fotós és filmes eszközei, házi laborja, amely szintén rendelkezésére állt, kiváló tanárai a Kisképzőben, kortársai és barátai, apja főiskolai osztálya és a saját területén, saját jogán érvényesülő művészettörténész ismeretei, szerteágazó érdeklődési köre mind feljogosították arra, hogy jelen legyen, hogy dokumentáljon, hogy résztvevő megfigyelővé válhasson.

Sarkantyú Mihály a tanulmányai mellett a Képző- és Iparművészeti Lektorátus Beruházási Osztályán képzőművészeti előadóként dolgozott. Tanulmányai során a 19. és 20. századi képzőművészetre szakosodott, szakdolgozatának témája Mednyánszky László volt. 1979-ben művészettörténet és magyar szakon szerzett bölcsész diplomát. A fényképezéstől és a művészettörténet szakról, nem vezetett egyenes út a célig, hiszen operatőr szeretett volna lenni.

Az érettségit követően két alkalommal sikertelenül felvételizett a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakára, mindegyik alkalommal a második rostán esett ki. 1974-ben csatlakozott az ELTE Amatőrfilm Klubjához a Vizuális Műhelyhez. Jelenleg életrajzi adat csupán, de a privát archívum kutathatóvá tételével reményeink szerint előkerül első amatőrfilmje, ami Jackson Pollock festészetével foglalkozott. Ahogy 1979. április 14-én kelt szakmai életrajzában írja: „Számos kitérő után máig is a képzőművészeti film lehetőségei foglalkoztatnak. Farkas István festészetéről, a róla írott művészettörténeti tudományos diákköri dolgozatom feltáró munkájával párhuzamosan készítettem filmet. Jelenleg egy fiatal festőművészről, Kárpáti Tamásról készítek amatőrfilmet. Olyan képzőművészeti filmek készítésével kísérletezem, amelyek a filmnyelv autonómiájának megőrzésével, a képzőművészeti alkotások filmi megjelenéseinek keresésével viszi közelebb a nézőt a bemutatott művekhez. A filmes-televíziós képzőművészeti ismeretterjesztés szerkesztő-riporteri munkájával is alkalmam volt megismerkedni. Ez év márciusában a »Perpetuum Mobile« munkatársaival készítettem anyagot egy Picasso és egy Klee festmény gyerekekkel közös elemzéséről.”15

Ugyanebből az életrajzból az is kiderül, hogy két alkalommal is indult a Tudományos Diákköri Konferencián, dolgozata tárgya Farkas István festészete a 30-as években volt, amellyel különdíjat nyert és rövidített változatát publikálta a Világosság 1977/3. számában.16 A következő TDK alkalmával Mednyánszky „csavargóképeinek” utolsó fejleményei címet adta, amellyel első díjat nyert és szakdolgozatát is Mednyánszky Lászlóról készítette. Az életrajzából az is kiderül, hogy a Szirakúzai Bolond című filmnek volt egy közel kilenc évvel korábban készített amatőr előzménye is, amelynek a Babonás délután címet adta és szintén Farkas Istvánról szólt. Ezzel a filmmel már 1976-ban (!) az Országos Egyetemi és Főiskolai Vizuális Fesztivál amatőr szekciójának I. díját nyerte el.17

Még az egyetem alatt foglalkozott Lantos Ferenc Természet-Látás-Alkotás című módszertani kiállítása elméleti problematikájával, és Kárpáti Tamásról a Mozgó Világban írt és nívós kiállításrecenziói is meglehetős gyakorisággal jelentek meg a Népszavában.18 Az egyetem elvégzése, a családalapítás Basics Beatrix művészettörténésszel, a folyamatos szakmai munka, mint a rendszeres művészeti kritikák írása, a monografikus szemléletű kutatómunkái és a Farkas István festőművésznek rendezett kecskeméti kiállítás, mind önálló és párhuzamos tevékenységek voltak amellett, hogy főállásban a MAFILM Népszerű-tudományos és Oktatófilm Stúdióban dolgozott rendezőasszisztensként. Végül 1985-ben kezdte el a Színház és Filmművészeti Főiskola operatőr szakát, ahol legnagyobb hatással osztályfőnöke Ragályi Elemér (1939‒2023) operatőr, valamint Szabó István filmrendező volt rá, míg a MAFILM-nél Kardos Sándor és Rák József. Ugyanebben az évben január 17-én mutatták be a Farkas István festőművésznek emléket állító Szirakúzai bolond című filmjét a Magyar Nemzeti Galéria "B" épületének földszinti előadótermében, ahol a vetítést követően dr. Bajkay Éva művészettörténész beszélgetetett a film alkotóival. A forgatókönyvet Tölgyesi Ágnes és Sarkantyú Mihály írta, a zeneszerző Selmeczi György volt, az operatőrök Balogh Gábor és Kurucz Sándor, a rendező pedig szintén Sarkantyú Mihály.19

Filmje a Padovai Filmfesztivál elismerő oklevelét szerezte meg az év elején, akkor, amikor Bacsó Péter Te rongyos élet című alkotása nyerte a zsűri nagydíját.20 A Filmkultúra kritikusa, Harmat György az alábbi jellemzést adta: „A Huszárik-féle montázsalkotással van dolgunk, de hozzá kell tennem: Sarkantyú Mihály nem másolja sem filmrendező elődjét, sem a festőt, akit bemutat. Van önálló szemlélete. Ezért tudja érzékeltetni Farkas Istvánét. Az élményből csak az zökkent ki időnként, hogy az álló festményrészletek megakasztják a bravúros mozgóképek folyamát. (Ezt az ellentmondást maga Huszárik sem tudta feloldani Csontváryjában).”21

Ősszel a Művészeti Világhét keretében szerepelt a Művészet, Béke eseménysorozaton, ahol a Kossuth Filmszínház vetítette szeptember 23-án a Szirakúzai bolond című filmjét, Schuller Imre22 és Lakatos Iván filmjeivel együtt. A rendezvénysorozat országosan, több helyszínen valósult meg, így a szolnoki Tisza Filmszínházban az V. Országos Képzőművészeti Filmszemle szeptember 24. és 26. között, ahol válogatást tartottak az elmúlt 40 év képzőművészeti filmjeiből, levetítették a különböző kategóriákban indított versenyfilmeket. A kategóriák a következők voltak: MAFILM, TV és Amatőr film kategória. A rangos rendezvénysorozat kiemelt programja volt a Képzőművészet és a Film ‒ a vizuális kultúra időszerű problémáinak megvitatása is. Nem filmes szakterületen dolgozó kutatóként is felmerül bennem a kérdés, hogy a központilag szervezett és támogatott szakmai rendezvények, művek és művészek, valamint a kapcsolódó intézményi háttér a rendszerváltás után vajon milyen helyzetben lehetett? Kik voltak azok, akik kidolgozták a művészeti szcéna számára oly fontos „inkubátor” környezetet, legalább is olyan mértékben, hogy legyen egy hajszálvékony jég a rendszerváltás utáni reményteli, de ugyanakkor várakozásokkal teli kiszámíthatatlan időszakában? Mihály ezt a kiszolgáltatott időszakot már nem élhette meg, 1989-ben bekövetkezett halála után néhány hónappal diplomázott volna, s vált volna hivatalosan is amatőr filmesből hivatásos operatőrré. Ez az éles különbségtétel olyan mélyen ívódott belé, hogy tényleg mindent megtett, minden szinten, minden lépcsőfokot bejárt, hogy célt érjen, ha jól számoljuk közel 20 évet dolgozott, azért, hogy szakmai becsvágyát megvalósíthassa és közben fényképészként és művészettörténészként is maradandót alkotott. Utolsó munkája Bereményi Géza Eldorádó című filmjének forgatása volt, ahol Kardos Sándor mellett, focus pullerként, vagyis segédoperatőrként dolgozott, de fotózta is a filmezést. Kardos Sándor személyesen megosztotta velem nagyrabecsülését, hogy magával teljesen egyenrangú szerepet szánt Mihálynak, közös beszélgetéseik és a munka alkalmával pedig egy rendkívüli képességekkel megáldott, rendkívüli embernek ismerte meg, akit a jövő nagy ígéretének tartott és személyében egy kezdődő, tartós mély barátságot veszített el.

  1. 1. Idézet Schmal Róza kiállításkritikájából: „Elkerülhetetlen esés”, Sarkantyu Illés: Mihály, Budapesti Francia Intézet, Pedrazzini terem, 2011. (http://fotopost.hu) ↑
  2. 2. Sarkantyu Illés 1977-ben született apja, Sarkantyú Mihály első házasságából. Sarkantyu Illés szakmai weboldala: https://sarkantyu.com/, Instagram oldala: https://www.instagram.com/sarkantyuilles/, galeristája: Galerie La Forest Divonne, Paris / Brüsszel (https://www.galerielaforestdivonne.com/fr/artiste/illes-sarkantyu/).2021-ben nyílt a Művészcsaládok Tolnában I. ‒ A Sarkantyu művészcsalád kiállítása című tárlat, a Wosinsky Mór Megyei Múzeum kiállítótermében, ahol a három generáció együttesen lett bemutatva Lovas Csilla főmuzeológus rendezésében. ↑
  3. 3. Sarkantyú Mihály: Mednyánszky László (1852‒1919), Képzőművészeti Alap Kiadóvállalat, Budapest, 1981. ↑
  4. 4. Sarkantyú Mihály publikációja, a hazai és szlovák kutatásoknak is fontos kiindulópontja volt. Tudománytörténeti jelentőségétről Pataki Gábor emlékezett meg, de igazán Markója Csilla művészettörténész értékelte, ismerte fel. Pataki Gábor: „Sarkantyú Mihály (1953‒1989)", Művészettörténeti Értesítő 39. évfolyam (1990) 3-4. sz., 227‒228.; Markója Csilla: „Egy Másik Mednyánszky (A Mednyánszky-kutatás új forrásai)”, Művészettörténeti Értesítő 49. évf. 2000. 1‒2. sz. 112‒113. Uő.: „»Egy fenséges és egy ijesztő arc közötti távolság.« Mednyánszky László rendhagyó művészetéről”, Mednyánszky, A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4., 26. ↑
  5. 5. Falus Róbert: „Könyvszemle”, Népszabadság, 1982. február 2., 7. ↑
  6. 6. Gábor György és Böröcz András is egy-egy Holokauszt tematikájú film készítéséről számol be. A korábbit Gábor György és Sarkantyú Mihály készítették, engedéllyel a Déli Pályaudvar sínrengetegében. A másikat az 1982-es szigligeti nyarat követő nyáron készítette Böröcz András és Révész László, amit Sarkantyú Mihály dokumentált. Míg az előbbinél a vasút, addig az utóbbinál a Sarkantyu- és Kokas osztályoknak nyári művésztelep céljára kibérlet szigligeti KISz Tábor primitív zuhanyzói szolgáltatták a motívumot. Gábor György engedélyével idézem visszaemlékezését: " Farkas Istvánról készítettünk egy filmet, amiben a vasút volt a fő motívum. Ennek több oka volt: egyrészt az, hogy akkori ismereteink szerint azt lehetett feltételezni, Farkas Auschwitz felé vesztette életét, s ma sem tudok ellenkező állításról. Másrészt Farkas több képén jelenik meg a távolban a vasút, mint valami szörnyeteg, s mintha Farkas látta, tudta, sejtette volna saját végzetét. Aztán oka volt az is, hogy én hosszú-hosszú éveken (évtizedeken) át, egyetemi éveim alatt szinte végig, rengetegszer álmodtam bevagonírozással. Hozzá kell tennem, hogy én jóval korábban, már kiskamasz koromban tudtam a családomtól azt, amit a világ jóval később ismert meg, de még ma sem köztudott: jelesül azt, hogy nem marhavagonokban szállították az embereket, hanem tehervagonokban, ugyanis a marhavagonokon van ablak, a levegő miatt, a tehervagonokban nincs. Ezt a motívumot mind a mai napig a filmművészet rosszul, hibásan, tévesen használja, ugyanis majdnem minden ilyen filmben látható egy kis ablak, az ablak mögött egy-egy fej, avagy a rácson át kinyúló kéz. Ez tévedés, ám én ezt tényleg nagyon hamar megtudtam, s ez pokoli módon hatott rám - nem tagadom, egészen a mai napig. Erről amúgy Misi tudott, vele sokszor beszéltem erről, tőlem tudta meg ezt a tényt. Végezetül tematikailag és vizuálisan is izgalmas volt a forgatásnál a sok-sok sínpár, egyik erre, másik arra fut, mintha különféle sorsokat képeznének meg és vizualizálnának, s persze félelmetesen izgalmas volt a Déli pályaudvarnál lévő nagy sötét alagút, amelybe belevesznek és semmivé válnak a vonatok. Nem tudom, hogy meséltem-e, de apám intézte el, hogy forgathassunk, s még kísérőt is kaptunk.Hogy mindez mikor volt? Egyetemisták voltunk ez egészen biztos. Nagyjából 1975-1976 esetleg 1977 lehetett, pontosabban már nem tudom megmondani. ↑
  7. 7. A cikk létrejöttét támogatta Sarkantyu Judit keramikusművész, Mihály testvére, Sarkantyu Illés, aki a Sarkantyu-család harmadik generációs képzőművésze, Mihály fia, Gábor György filozófus, Mihály legközelebbi barátja. Böröcz András képzőművész, akinek munkáit nagyon korán, jelenlegi tudásunk szerint 1977-től dokumentálta és aki New Yorki műtermében pont akkor tartotta kezében Mihály fényképeit, amikor befutott hozzá a kérésem e-mailen. Peternák Miklós, felhívta a figyelmem az 1983-as film/művészet kiállításra, "ahol a Révész-Böröcz duo egy rajzának, az "elveszettfilmjeink" volt a címe, s az is rá volt írva, hogy "nem tudjuk, hol van"". Simon Magdolna művészettörténész, aki Kecskeméten követte figyelemmel Sarkantyú Mihály Farkas István festőművésznek rendezett kiállításának létrejöttét. Sinkó István Zsennye kapcsán, Szederkényi Miklós a MAFILM-ben töltött közös munka, illetve Szigliget és az Indigo Csoport kapcsán látott el értékes adalékokkal. Ugyanígy Szőke Annamária és Tőry Klára is. Egy ponton határt kellett húznom, de egykori évfolyamtársaival, barátaival és kollégáival további emlékezetes mélyinterjút lehet és kell is készíteni.Külön kiemelt köszönettel tartozom Dr Basics Beatrix művészettörténésznek, hogy minden kérdésemre választ kaptam. ↑
  8. 8. Aknai Katalin 2011. október 13-án elhangzott megnyitóbeszédének részlete: „Hogyan lehet ismerős?”, Sarkantyu Illés Mihály című kiállításáról a Budapesti Francia Intézetben (2011. 11. 04. - 12. 23.) ↑
  9. 9. Köszönöm Nagy Gábor festőművésznek a rövid visszaemlékezést, amit az engedélyével közlök: „Az ember életében vannak fontos, meghatározó személyiségek. 1967-et írtak, amikor elkezdődött egy értékes kapcsolat, Sarkantyu Simon festő osztályába kerültem, a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. A Mester, mint újdonsült osztályvezető festő tanár, túlcsorduló energiákkal, tervekkel fogott neki egy festőosztály felépítéséhez. Sokfélék voltunk, színes volt a társaság. Meg kellet találni mindenkihez a megfelelő hangot, mely elindított egy folyamatot, ahol vélhetően, egyre inkább önmagunkra találtunk. A mesternek nagyszerű érzéke volt a szakmai és az emberi mozzanat azonos kezeléséhez. Bevonta és beavatta a hallgatókat a napi szakmai jellegű problémái megoldásába, és ez által egy életteli, közvetlen hangulat alakult ki folyamatosan a műteremben. Nagyszerű pedagógiai húzás volt ez a részéről. Számomra Vaszkó Erzsébet, Barcsay Jenő mellett, akik gyerekkoromtól kezdve segítették a szakmai kibontakozásom, Sarkantyu Mester volt az, akitől rengeteg támogatást kaptam, és ami miatt külön hálával tartozom, hogy megajándékozott a barátságával. Nagyszerű művészeket nevelt, akik a magyar kultúra, a magyar képzőművészet élvonalát képviselik.” (privát levél) ↑
  10. 10. Az idézet az 1985-ös kiállításának meghívóján szereplő bemutatkozó fülszöveg egy részlete. A Képcsarnok szervezte Sarkantyu Juditnak, Mihálynak és Simonnak a kiállítást, amely a Csontváry Teremben (Budapest, V., Vörösmarty tér 1.), 1985. október 10. és 18. között volt látható. ↑
  11. 11. Köszönöm Sarkantyu Judit szíves közlését, segítségét az azonosításhoz. ↑
  12. 12. Sarkantyú Mihály: „Huszárik mint képzőművész”, Forrás, XIV. 1982/10., 84‒87. ↑
  13. 13. Az előfelvételit nyert egyetemistáknak, az egyetemi tanulmányok megkezdése előtt 11 hónap katonai szolgálatot kellett teljesíteniük. ↑
  14. 14. Szőke Annamária: Az Indigo Csoport kronológiája, Hornyik Sándor, Szőke Annamária (szerk.): Kreativitási gyakorlatok. Fafej - Indigó. Erdély Miklós művészetpedagógiai tevékenysége 1975‒1986, Gondolat, Budapest, 2007, 467‒468. ↑
  15. 15. A Budapesten, 1979. április 14-én, keltezett, kétoldalas, gépelt életrajzot Sarkantyu Judit családi archívumában tekinthettem meg. Ebben kitér családi állapotára is: „Feleségem Basics Beatrix egyetemi hallgató (ELTE, BTK művészettörténet-angol, V. évf.) […]", de összegyűjti díjnyertes amatőrfilmjeit, Tudományos Diákköri díjait és publikációs listáját is. ↑
  16. 16. Sarkanytú Mihály: „A szirakúzai bolond - Farkas István festészete a 30-as években”, Világosság, 1977/3., 167‒175. ↑
  17. 17. Lásd a 16. jegyzetet. ↑
  18. 18. Farkas Istvánról a Világosság 1977. 3. számában, Lantos Ferencről a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége Tájékoztatója, 1976/3. számában, Kárpáti Tamásról a Mozgó Világ 1979. 4. számában jelentek meg publikációi. Kiállításrecenzióit 1978-tól rendszeresen a Népszava közölte. ↑
  19. 19. Az események kronológiája a Sarkantyu Judit archívumában található meghívók alapján rekonstruálható. ↑
  20. 20. „Krónika”, Magyar Nemzet, 1985. március 21. ↑
  21. 21. Harmat György: „Reflektor, Hogyan láthatunk? Két év rövidfilm terméséből”, Filmkultúra, 1985. 26. évfolyam, 5. szám, 4‒5. ↑
  22. 22. Schuller Imre: Hajnali imádság, 1983. ↑