Surányi Mihály: A kilencedik évben

A Budapest Fotófesztivál 2025-ben lett 9 éves. Ebből az alkalomból készült az alábbi beszélgetés a fesztivál alapítóival, Mucsy Szilviával és Somosi Ritával.

Surányi Mihály: Kezdjük azzal, hogy hogyan kezdődött a történet, mi volt a motiváció, amiért belevágtatok ennek a fesztiválnak a megszervezésébe? Hogy vetődött fel a gondolat, hogy egy ilyen fesztivál szükséges lenne? Úgy emlékszem, volt a történetben egy görög szál is.

Mucsy Szilvia: Amikor megválasztottak az Magyar Fotóművészek Szövetségének elnökévé 2015-ben, akkor belevetettem magam a munkába, elkezdtem kiállításokat szervezni az MFSZ tagjainak, és kerekasztal-beszélgetéseket rendezni. Arra törekedtem, hogy egy kicsit felrázzam a szakmai életet. Szerettem volna, hogy a Fotóhónap is kilépjen az akkori kereteiből, egy szélesebb, professzionálisabb közeget vizionáltam a kiállításoknak, erőteljesebb nyitással a nemzetközi szakmai közeg felé. Ritával már akkoriban is volt közöttünk szakmai kapcsolat, bár a barátságunk akkor még nem volt ennyire szoros. Ritát mint szakmai társat szerettem volna involválni ebbe a folyamatba, mert fontosnak tartottam, amit a hazai fotográfia területén csinált. A Fotóhónap tagja volt az European Month Of Photography-nak¹ és így akkoriban több alkalommal részt vettem a tagok számára szervezett EMOP üléseken. A görög Athens Photo Festival ülésére elhívtam a Ritát is. A fesztivált én már nagyon régről ismertem, mert éltem Görögországban és voltam kiállító is itt, évekkel korábban. Elég görögösen volt minden megszervezve, mert amikor a programfüzet alapján jártuk a kiállításokat, egy részüket meg sem találtuk, vagy be volt zárva, vagy sziesztáztak éppen, vagy nem is volt olyan. Az egyik ilyen galériás körünk után beültünk a 365 fok nevű rooftop bárba, szemben az Akropolisszal. Ittuk a frappét, és Rita azt mondta, hogy mi ennél jobb fesztivált tudnánk szervezni. Erre mondtam akkor, hogy hát akkor csináljuk. Így kezdődött. Főbb vonalaiban gyakorlatilag ott kidolgoztuk, hogy milyennek képzeljük: legyen egy nemzetközi fő kiállítás, legyen mellette egy nagy magyar, legyen sok kis kiállítás, hogy minél többen be tudjanak mutatkozni. Hazajöttünk, gondosan összeraktuk, hogy pontosan mit szeretnénk megvalósítani. Arra a döntésre jutottunk, hogy ez a fesztivál egy városi brand lesz, így lett Budapest Fotófesztivál. Amikor elkezdtük a fesztivált Ritával, akkor szerettünk volna egy olyan kollégát magunk mellé, aki szakmailag topon van, és jobban rálát más generációkra is. Így kértük fel Szarka Klára fotótörténészt, hogy dolgozzon velünk. Az utcáról bementem a főpolgármesteri hivatalba, megkerestem az akkori humán főpolgármester-helyettest, és elmondtam neki a tervünket. Semmilyen kapcsolatom nem volt hozzájuk, gondoltam, miért ne. Szerencsére nyitott kapukat döngettünk. Azután elmentem egyenként az összes nemzetközi intézet igazgatójához. Boldogan csatlakoztak. Klára a múzeumigazgatókhoz, Rita az összes galériához, és akkor így állt össze az első év programja.

Somosi Rita: Nagyjából egy év volt, mire mindent előkészítettük, de még azon a nyáron lezárult Szilvi MFSZ-es korszaka. Fontosnak tartottuk, hogy amennyiben az MFSZ továbbra is az őszi időszakban szervezi a Fotóhónapot ‒ ez akkoriban még biennálé rendszerben működött ‒, akkor ne legyen ütközés, ezért választottunk tavaszi dátumot. Számunkra kezdettől fogva fontos volt, hogy egy évi rendszerességgel szerveződő esemény legyen a Budapest Fotófesztivál, mert azt láttuk, tapasztaltuk mind a ketten, hogy a két év nem elég rendszeres ahhoz, hogy a szélesebb közönség tudatába beépüljön az esemény. Két év távlatában a figyelem kicsit alábbhagy, az egy éves intervallumok esetén sokkal könnyebb megtartani a fókuszt.

Így lett ebből tavaszi indulás. Ahogy Szilvi is mondta, a nemzetközi kulturális intézetekből, múzeumokból, budapesti nonprofit kiállítóhelyekből és kereskedelmi galériákból állt össze az az intézményrendszer, amit megcéloztunk ezzel az ötlettel. A fesztiválnak gyakorlatilag az indulástól máig az egyik legfontosabb célja az volt, hogy elérjük, hogy az intézményi programokban rendszeresen szerepeljenek fotókiállítások. Sok kiállítóhely volt, akár múzeumok, galériák, ahol szórványosan rendeztek ugyan fotókiállításokat, de nem volt bennük rendszer. Volt olyan év, amikor rendeztek, meg olyan is, amikor nem rendeztek fotókiállítást. Mi azt is szerettük volna a fesztivállal elérni, hogy ezek az intézmények és galériák úgy tervezzék a programjukat, hogy ha tavasz van, akkor legyen a programjukban egy fotókiállítás. Természetesen ez nem sikerül minden évben, minden kiállítóhelyen, de azt hiszem, hogy ez az egyik dolog, amire Szilvivel a legbüszkébbek vagyunk. Pár éven belül elértük, hogy már ősszel hívnak minket, hogy mikor lesz a következő évi dátum, mert akkorra terveznének fotókiállítást, és az intézmények is sokkal nyitottabbak, ha egy fotós keresi meg őket egy kiállítástervvel, mert tudják, hogy a fotófesztivál keretet tud adni egy kevésbé ismert művész kiállításának is, amivel ők is figyelmet és közönséget tudnak nyerni.

S. M.: A fesztiválon belül két nagyobb kiállítást rendeztek általában. Az egyiket a Műcsarnokban, a másikat a Kiscelli Múzeumban. Az első kérdésem az, hogy hogyan alakult ki a Műcsarnokkal való együttműködés?

M. Sz.: A Műcsarnokban rendezett kiállításoknak az volt a kiindulópontja, hogy szerettem volna ‒ mivel alapvetően fotográfus vagyok ‒ olyan nemzetközi kiállításokat elhozni, amelyeket én is szeretnék megnézni. A Műcsarnokra ezért esett a választás, és nagyon hálás vagyok Szegő Györgynek, amiért felvállalták ezeket az eseményeket. Ők, az együttműködés keretein belül, nagyon sokat beletesznek a saját oldalukról a megvalósításba. Nekünk szükségünk volt egy nagy méretű térre, ahol olyan kiállításokat is meg lehet rendezni, amelyek esetében muszáj biztosítani a standard múzeumi körülményeket² (a megfelelő hőmérsékletet, páratartalmat, világítást). Budapesten kevés olyan kiállítóhely van, ahol egyszerre tudnak elég nagy tereket biztosítani, és ezeket a követelményeket is teljesíteni tudják. A nemzetközi kiállítások producerei és a kiállításkölcsönző cégek megkövetelik a nemzetközi standardok betartását. Itt komoly értékű műtárgyegyüttesekről van szó, és sem a kölcsönző, sem a fesztivál nem vállalhat fel a szükségesnél nagyobb kockázatot.

Járom a világot, és nyitott szemmel is élek, és van egy szép listám, hogy kiket szeretnék még a jövőben Budapestre elhozni. Minden évben összeállítok a következő évre egy három-négy névből álló listát, akiknek az anyagait szívesen látnánk nyitókiállításnak, és egy tárgyalás során alakul ki, hogy a Műcsarnok kit támogatna szívesen. Már a tervezésnél is igyekszem figyelembe venni a Műcsarnok szempontjait. A kiállításnak egyszerre kell magas színvonalúnak lenni, és sok érdeklődőt bevonzani. Nekem fontos, hogy minél többen megnézzék, és ha bemegy egy turista, akkor lássa, hogy a Budapest Fotófesztivál és a Műcsarnok mire képes együtt.

A teljes szervezési rész az én feladatom. Attól a ponttól kezdve, hogy eldőlt kire esett a választásunk, odáig, hogy a szállító elmegy a képekért, én szervezem a projektet. Tehát én válogatom le a képeket, én szervezem végig az egészet.

Azon a ponton, amikor már minden le volt szervezve, átadtam az anyagot Szarka Klárának, ő volt a kiállítások kurátora, aki megálmodta az installációt és az elrendezést a Műcsarnokkal együttműködésben. Öt éven keresztül dolgozott velünk, aztán visszavonult a nagyobb feladatoktól és így tőlünk is.

Ekkor a Műcsarnokban előtérbe kerültek a Műcsarnok kurátori szempontjai, az viszont szerencsére megmaradt, hogy nem csak a szervezést viszem, hanem azért valamiféle beleszólásom lehet mondjuk a kiállítás kialakításába is. A válogatásnál mindig figyelembe veszem, hogy mi lenne izgalmas ebben vagy abban az évben, mert a világ gyorsan változik, vannak trendek, vannak irányzatok. Nekem az is fontos, hogy ki az a nagy név, aki nem volt még Magyarországon, vagy nem volt egyáltalán Közép-Európában. Arra is figyelni kell, hogy műfajilag változatosak legyenek a kiállítások. Ráadásul egy-egy ilyen kiállítás megszervezése akár több éves projekt is lehet. A Martin Parr kiállításon például négy évig dolgoztam, mire megkaptuk. Az idei Peter Lindbergh kiállítás mögött is két év munka van.

S. M.: A Kiscelli Múzeumban rendezett kiállítások másfajta módszer szerint állnak össze.

S. R.: Amikor elindult a fesztivál, akkor az első ilyen csoportos magyar kiállítás még a Várkert Bazár tereiben volt és utána kerültünk át a Kiscelli Múzeumba. A kiállítássorozat eredeti koncepciója az volt ‒ ezt Klárával egyetértésben dolgoztuk ki ‒, hogy vizsgáljuk meg a klasszikus művészeti műfajok jelenlétét a kortárs magyar fotográfiában. Hogyan viszonyulnak az elődökhöz a mai fotósok, hogyan integrálják az előzményeket, hogyan tágítják ki, vagy írják újra a műfaji határokat. Elindultunk a portréval, ennek a kiállításnak volt a Várkert Bazár az otthona, aztán folytattuk a csendélettel, aztán tájkép, akt, és végül az életkép került fókuszba. Ez volt az első 5 év programja, és azt hiszem, hogy egy nagyon izgalmas ívet írtunk le. Ami nagyon fontos a magyar kiállítás esetében, hogy ez minden évben egy nyílt pályázat útján formálódik. Amikor elindítottuk a fesztivált, az is egy fontos célkitűzés volt, hogy legyenek nyílt pályázatok, ahol megismerhetünk új anyagokat, fiatal tehetségeket. Nekem minden évben talán ennek a „Kiscellis” kiállításnak a lebonyolítása a legizgalmasabb, mert közel 150-200 pályázatot szoktunk kapni évente, az éppen egyetemre járó, vagy főiskolás fiataloktól, de akár még kisképzős, fotószakos hallgatóktól kezdve egészen a 80 pluszos generációjú idősebb mesterekig. Nagyon-nagyon színes a paletta. Ebben az a jó, hogy nagyon sokféle megközelítéssel találkozhatunk egy-egy téma kapcsán, ez pedig megkönnyíti azt a munkát is, hogy különböző pozíciókat mutassunk be a Kiscelli Múzeum tereiben. Én azt hiszem, hogy ez volt az, ami miatt minden évben nagyon élő, izgalmas kiállításokat sikerült rendezni.

Amikor a fenti öt műfajnak a végére értünk, akkor az experimentális fotó került középpontba, mert Magyarországon ezzel sokan foglalkoznak és szerettünk volna egy széles merítést bemutatni ebből is. A következő év éppen Budapest 150. születésnapjára esett, így ebben az évben a kiállításnak a főváros volt a tematikája. Tavaly, pedig az experimentális fotóból kiindulva került az absztrakt fotográfia a fókuszba. Úgy éreztük, hogy az experimentális fotón belül ez egy nagyon sokakat érdeklő terület, amely a képzőművészeten belül és nemzetközileg is aktuális kérdéskör.

Szarka Klára után 3 évig Csizek Gabriellával, a CAPA Központ kurátorával szerveztem a Kiscelli Múzeumban a kiállításokat, és idéntől pedig egy fiatal kurátortársam lett, Molnár Veronika, a Liget Galéria vezetője.

S. M.: Idén pedig a természetes és mesterséges identitás volt a hívószó.

S. R.: A fesztiválon mindig próbálunk olyan témák után nyúlni, amelyek érintik és izgatják a közeget, a fotográfusokat, megmozgatják a közönséget, és vitákat generálnak. A mesterséges intelligenciáról sokan vitatkoznak különböző fórumokon. Mindegy mit gondolunk róla, nyilván mindannyian egyetértettünk abban, hogy a jelenléte és a térhódítása nem megkerülhető.

Úgy gondolom, hogy ez olyan technikai lehetőség, amely alapjaiban változtatja meg a képi világunkat. Ezért gondoltuk, hogy akkor mi is teret engedünk ennek, és megnézzük, hogy egy kiállításon belül hol vannak a klasszikus fotográfiának és a mesterséges intelligenciának a határai a mai tudásunk szerint. Az idei pályázatra három különböző kategóriában lehetett pályázni. Az elsőbe klasszikus fotográfiával, a másodikba olyan művekkel, melyek klasszikus technikával készült fotográfiák, de az AI világát idézik, és a harmadik kategória volt a tisztán mesterséges intelligenciával készült művek csoportja. Ezek a művek a kiállításon egymás mellett lesznek bemutatva, éppen azért, hogy párbeszédet is generáljunk. Mindenkinek legyen lehetősége szemügyre venni és megvizsgálni, hogy mit tud az egyik, mit tud a másik, hol vannak az esztétikai, konceptuális és vizuális határok.

S. M.: Csak egy rövid kérdés: meg tudod körülbelül mondani, hogy az összes beérkezett pályaművön belül arányaiban mennyi készült AI felhasználásával?

S. R.: Nehéz most pontos számokat mondani. Én azt mondanám, hogy a beérkezett 140 pályázat közül, 60% volt a klasszikus fotográfia, és mondjuk 40%-a készült valamilyen szinten AI felhasználásával. Azt viszont hozzá kell tennem, hogy minőség tekintetében ez a 40% volt a heterogénebb. Sok olyan képet kaptunk, amely mögött nem volt tartalom vagy koncepció, csak üres vizualitás.

M. Sz.: Ez szerintem egyébként normális, mert pont az a lényeg, hogy ezt a technikát még kevesen használják olyan szinten, hogy tényleg alkotnak vele. Ezzel a témával kapcsolatban majd ősszel lesz egy kerekasztal-beszélgetésünk, mert azt látjuk, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása nagy vitákat kavar. Engem az is érdekel, hogy aki ellenzi, miért ellenzi, meg az is nagyon érdekes, hogy aki jól, ügyesen tudja használni már egy más szempontot képes megvilágítani.

Ezt a tematikát, vagy idén lehetett középpontba állítani, vagy soha. Azt gondolom, hogy olyan gyorsan fejlődik az AI, hogy maholnap már természetes lesz. Most még annyira nem természetes, most kell erre reagálni. Gondolj bele! Már most sem vagyunk az elején ennek a korszaknak, már tavaly is komoly projekteket láthattunk ezen a területen. Példaként ott lehet, Gőbölyös Luca vagy éppen Can Togay veszprémi kiállítása.

S. M.: Van még egy számomra nagyon kedves esemény a fesztiválon belül, a Fresh Meat. Ennek kapcsán az a kérdésem, hogy vannak-e olyan alkotók, akik éppen a fesztiválos bemutatkozás után emelkedtek ki?

M. Sz.: Ha csak a tavalyi Fotófesztivált nézzük, Szabó Emmát említeném. Szabó Emma, most nyerte meg a Capa-nagydíjat azzal az anyaggal, amivel a Fresh Meaten bemutatkozott. Nekem az az érzésem, hogy sok ilyen pálya van, bár erről nincs statisztikánk. Azt viszont látjuk, hogy a fiatal kortárs fotográfusok között sok olyan van, aki valamelyik évben a Fresh Meaten is kiállított. Ez jó érzés, mert amikor Fresh Meates kiállítók voltak, akkor még általában az egyetemre jártak, vagy épp, hogy végeztek és most pedig azt láthatjuk, hogy ezek a fiatalok tényleg bekerülnek a kortárs vérkeringésbe, galériák képviselik őket, külföldi fesztiválokra járnak. Olyan alkotónk is van, akinek valamelyik évben a Fresh Meaten volt az első kiállítása és azóta már a sokadik kiállítását rendezi.

S. R.: A Kiscelli Múzeumban rendezett kiállítások kapcsán is többször előfordult, hogy valaki ott mutatkozott be első alkalommal, ott kellett először az installálással kapcsolatos kérdésekkel szembesülnie. Szívet melengető visszagondolni arra, ahogy ott fotózkodtak a kiírt nevük előtt az egész családdal, virággal a kezükben.

S. M.: Az előbb említettétek, hogy amikor elkezdtétek a Fotófesztivált, akkor azért került tavaszra, mert ősszel volt a fotóhónap.

S. R.: Igen, bár akkor a Fotóhónap még csak kétéves ritmusban került megrendezésre, később váltottak éves rendszerességre. Azt gondoltuk, hogy ez igazán szuper, mert aki valóban szereti, követi a fotográfiai életet, az tavasszal meg ősszel is találkozik egy fotós kiállítássorozattal, s a magyar alkotóknak is nagyobb nyilvánosságot jelent.

S. M.: Evezzünk most más vizekre. Most milyen nemzetközi szervezeteknek vagytok a tagjai és ezek a nemzetközi kapcsolatok mit jelentenek azoknak a fotográfusoknak, aki a fesztivál keretében állítanak ki?

M. Sz.: Én még 2016 nyarán kimentem a Photo Romania fesztiválra, mert szerveztek egy bővített kerekasztal-beszélgetést az európai fotófesztiváloknak. Az lett a neve, hogy Photo Europe Network, rövidítve PHEN. Benne volt a toulouse-i Manifesto, a görög Photometria, a Photo Romania, a Nordic Light, rengeteg spanyol, közöttük a Valencia Photo Festival is. Ekkor elindult egy olyan párbeszéd, amelynek keretében számos lehetőség volt, engem is meghívtak reviewer-nek Toulouse-ba, és én is meghívtam a toulouse-i partnert. Meghívtuk a spanyolokat, a görögöket, hoztunk ebből a körből kiállítást, vittünk ki magyar kiállítást. Mindez jól működött, egészen a covidig. A pandémia sajnos áthúzta a terveinket, leálltak ezek a csereprogramok, és a járvány elmúltával már nem tudott visszaállni. Most beléptünk egy új szervezetbe, a neve: International Photography Festivals Association.³ Barcelonában most lesz nyáron az első személyes találkozója a vezetőknek. Online meetingjeink már voltak. Ez egy sokkal szélesebb együttműködési lehetőség, ebben nem csak európai, hanem Európán kívüli fotófesztiválok is vannak a tagok között. Mivel spanyolok szervezik, ezért latin-amerikai országok is képviseltetik magukat számos fesztivállal. Ezen a platformon fesztiválok működnek együtt és nem intézmények. Ami nekünk nagyon fontos, hogy vigyünk ki magyar fotót nemzetközi környezetbe és hozzunk is ide külföldieket.

S. M.: A fesztiválon számos önkéntessel dolgoztok együtt. Segítenek az installálásban, a szállításban, a fotózásban. Ha ezeket az órákat összeadja az ember, akkor kiderül, hogy hatalmas munkát végeznek.

S. R.: Amikor elindítottuk a fesztivált, már akkor tudtuk, hogy nagyon fontos, hogy ezek a kiállítások dokumentálva legyenek. Minden évben van print katalógusunk is, meg programfüzetünk és természetesen minden kiállításunkat külön is dokumentáljuk. Ebben segítenek nekünk az önkéntes fotósok. Elmennek a kiállításra, a megnyitót és az enteriőrt is fotózzák. Ez az intézményeknek is segítség, nekünk is fontos, és természetesen a kiállítóknak is az. Van egy olyan archívumunk, ahol az elmúlt nyolc év minden kiállításának a fotóanyaga elérhető. Ez egy komoly bázis.

S. M.: Ez fantasztikus lehetőség lehet, végignézni évről évre, hogy milyen kiállítások voltak. Évente körülbelül hány kiállítást rendeztek? Ha jól emlékszem tavaly ötven körül volt a számuk.

S. R.: Az első évben talán körülbelül 30 kiállítást rendeztünk, de mostanra valóban mintegy 50-re nőtt a számuk.

M. Sz.: Minden év egy kis izgalommal kezdődik, mert a meghirdetett határidőre lassan jönnek a jelentkezések és úgy néz ki, hogy csak 30 kiállítást tudunk szervezni, de végül is 50 körül szokott megállni a számuk. Minden évben egyre több van, ami egyébként nagyon jó, de ez azt is jelenti, hogy egyre több a saját gyártású kiállításunk. Idén körülbelül 15 lesz az eseményekkel együtt, ami elég nagy terhelést jelent.

S. M.: A fesztivál honlapján található információk alapján utánanéztem, az idei kiállításokkal együtt 411 kiállítás köthető az eddigi tevékenységetekhez. Visszatérve a projektre: hozzávetőleg hány önkéntessel dolgoztok egy-egy szezonban?

S. R.: Ez változó. Minden évben valahol 10 és 25 között van a számuk. Van, aki segít egy-egy nonprofit helyszínen a nyitvatartást biztosítani, van, aki segít kivinni a katalógusokat a galériákba, van, aki egy-egy eseménynél segít berendezni a teret, vagy az installálásnál segít. Vannak, akik a háttérmunkában segítenek. A legnagyobb rész mégiscsak a fotózás. Beosztani az önkénteseket és megszervezni, hogy minden kiállításon legyen valaki, elég nehéz feladat. Amikor elindul a fesztivál ez gyakorlatilag teljesen kitölti a napjainkat, ugyanakkor a végeredmény miatt mégis megéri, mert a közösségi felületeken megtalálható az összes kiállítás anyaga.

M. Sz.: Hozzátenném, hogy idén egyébként rekordszámú jelentkező volt önkéntes munkára, mert már harminc fölött van a számuk.

S. R.: Ha jönnek hozzánk önkéntesek, akkor próbálunk nekik olyan szakmai munkát meg hátteret adni, amivel ők is tanulhatnak, fejlődhetnek, és nem csak nekünk jó. Nagyon sok visszajáró önkéntesünk van, van olyan, aki az utolsó 5-6 évben folyamatosan segítette a fesztivált. Ők is fejlődnek munka közben és azt is jó látni.

S. M.: Mondhatjuk azt is, hogy kialakult egy fotófesztivál család körülöttetek?

M. Sz.: Igen. Olyan is van, aki karriert később csinált ebből a galériafotózásból. És ez nagyon jó.

S. R.: Visszatérve arra, hogy mi az, amire büszkék vagyunk még: a külföldi intézmények mellett nagykövetségek is, vagy bárki, aki szeretne egy nagyobb nyilvánosságot megszólítani egy fotókiállítással, megkeres minket. Vagy egy ügyet fontosnak tart. Az ukrán nagykövetség évek óta megkeres minket, hogy szeretnék, hogyha támogatnánk őket azzal, hogy bekerülnek a programba, és mi is kommunikáljuk a kiállításokat. Ez nagyon jó érzés, hogy már számítanak ránk.

M. Sz.: Nagyon jó kapcsolataink vannak, tehát az együttműködéseink nagyon jók. Az elején, ahogy mondtam, megkerestem a nemzetközi kulturális intézeteket, mindegyik azóta is benne van a fesztiválban. Szakmai oldalról pedig számítanak ránk abban is, hogy ajánlunk nekik alkotót. Ez számomra nagy lehetőség, mert ha van olyan, akit szeretnék elhozni külföldről, de nem akkora név, mint például Alex Webb, akkor egy kulturális intézeten keresztül ezt meg lehet szervezni. Mivel viszonylag kis költségvetéssel dolgozunk, ez nekünk is lehetővé teszi, hogy olyan külföldi kiállításokat meg alkotókat hozzunk el Budapestre, akiket önerőből nem sikerülne.

Az egyik legnagyobb kérdés minden fesztivál esetében a támogatás. Én azt gondolom, hogy minden típusú támogatás, tehát ami nem konkrétan cash-flow, sokat jelent számunkra.

S. M: Vannak olyan szereplők, akik évről évre rendszeresen és szívesen támogatják a fesztivált, és lehet a támogatásukra számítani?

M. Sz.: Sajnos éppen ez az a háttér, ami hiányzik. Ez az, ami minden fesztivál számára kihívás, de azért én minden évben megoldom, hogy minden meglegyen.

S. R.: Azt nagyon szeretnénk elérni, hogy az üzleti szférából több támogatónk legyen, mert az jól látható, és nem csak a Budapest Fotófesztivál esetében, hogy csupán az állami, alapítványi támogatásokra nem lehet 100%-ban támaszkodni. Éppen ezért egy támogatói kör kialakítása a következő célunk. A Budapest Fotófesztivál közel ötven kiállítását, minden évben közel 30 000 ember látogatja, és szerencsére a médiamegjelenésekre sem lehet panaszunk.

S. M.: Nagyon köszönöm nektek ezt a beszélgetést. Idénre is sikeres fesztivált kívánok! Természetesen folyamatosan figyelemmel fogjuk kísérni a veletek kapcsolatos hazai és nemzetközi fejleményeket is.

1. 1. European Month of Photography: ernyőszervezet, egy hálózat, amely összefogja a különböző európai városokban megrendezett fotófesztiválokat. A szervezetet Jean-Luc Monterosso alapította 2004-ben. Az EMOP rendezvényeit kétévente rendezik a csatlakozott városokban. ↑
2. 2. Lásd: ASHRAE Handbook, 2019, HVAC Applications; Handbook for Museums, Galleries, Archives, and Libraries ↑
3. 3. A szervezet honlapja: https://www.photographyfestivalsassociation.com/festivals (2025.03.15.) ↑