Ébli Gábor: Ötvenes kortárs

Fotóalapú művészet a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében és állandó kiállításán

1974 vízválasztó az MNG történetében: az intézmény a budai várba költözött, és az élő művészet is a gyűjtőkörébe került. Ma, ötven évvel később, a Jelenkori Gyűjtemény frissen megújított állandó kiállításán meghatározó szerepet játszik a fotó.

A Magyar Nemzeti Galéria 1957-ben a Szépművészeti Múzeum és a Fővárosi Képtár magyar művészeti egységeinek átcsoportosításával jött létre. Első helyszíne a Kúria korábbi épülete volt a Kossuth téren, ahonnan másfél évtizeddel később költözött át a felújított vár három - B, C és D jelzésű - épülettömbjébe. Ekkor került feladatai közé a jelenkori művészet gyűjtése is, részben a minisztériumi vásárlások, részben az akkor elhunyt művészek hagyatéka révén. A Jelenkori Gyűjtemény egyes alkotásai tíz évvel később, 1983-tól voltak láthatók az állandó kiállításon, a huszadik századi magyar festészetet és szobrászatot bemutató részben.

A jelenkori anyag állandó kiállítása az ezredfordulót követően háromszor is megújult. Áttörést jelentett, amikor a központi épület harmadik emeletén - ahol a kiállítás mai verziója is megtekinthető - prezentált kronológiai válogatás mellett az A épület harmadik szintjén is a jelenkori kollekció művei voltak láthatók, tematikus rendezésben. Különleges helyzet volt, hogy a múzeum egy adott gyűjteményi egységéből párhuzamosan kétféle szelekciót mutatott be - talán jóvátételi gesztusként is, hiszen korábban a jelenkori anyag nem kapott megfelelő helyet az intézmény kiállításpolitikájában. Ezt követően 2013-ban, az 1983-as első rendezés harmincadik évfordulóján nyílt meg a Jelenkori Gyűjteményből a Lépésváltás elnevezésű, a mai verziónak is az alapját nyújtó kiállítás. Végül az elmúlt két évben ezt több módon frissítették: számos új mű került ki, a kiállítás logikáját meghatározó legelső és legutolsó terem radikálisan megváltozott, és a tárlaton az egyes művészekkel készült kis képernyős videóinterjúk nyújtanak informatív hátteret a munkákhoz.¹

Az elmúlt két átrendezési hullám egyértelmű nyertese a fotó. Az állandó kiállítás ma világosan két szakaszra tagolható. A Budavári Palota nyugati, Buda felé néző teremsorán halad előre a részben kronologikus, részben tematikus rendezés az Európai Iskolától² a pop art hazai megjelenéséig, majd a teremsor derékszögben fordul, hogy a keleti, a Dunára néző oldalon visszatérjen a kiindulóponthoz. A déli terem nemcsak belsőépítészetileg, hanem a kiállítás logikáját tekintve is fordulópont. Míg a korábbi termekben nincs fotóalapú mű, ez a kis tér csak fotókat vonultat fel - a neoavantgárd fotóhasználatát. Ezeket a fotómunkákat - Attalai Gábortól Erdély Miklóson és Hajas Tiboron át Vető Jánosig, egyszerre általában tíz-tizenöt művész alkotásait - műtárgyvédelmi okokból néhány évente cserélik, továbbá a teret a többi kiállítótértől eltérő megvilágítással szerelték fel. Innentől a Pest felé tekintő második egység új művészetfogalommal dolgozik, és minden egységben bemutat fotóalapú munkákat.

Az állandó kiállítás tehát a hetvenes évek konceptuális fordulatára van koreografálva. S mivel ennek szerves velejárója volt a fotós eszköztár terjedése, ez az 1945 óta eltelt nyolc évtizedet két korszakra: a fotó előretörése előtti, illetve a képzőművészeti fotóhasználat berobbanása utáni idősávra tagolja.

Rögtön a neoavantgárd utáni első termet egy nagy méretű munka uralja, amelynek létrejötte elképzelhetetlen lett volna fotós beavatkozás nélkül. Holott a terem fő hívószava a korszak anyagkísérleteinek egyik központi eleme, a textil. A nyugat-magyarországi Velemben a Textilművészeti Alkotóműhely a szombathelyi nemzetközi textilkiállításokkal együtt tág teret biztosított az iparművészet képzőművészetté avanzsálásának. A mozgalom egyik kulcsszereplője, Gulyás Kati ekkor a Kispesti Textilgyárban dolgozott, hozott textilmintákat kellett gépiesen másolnia. Csömörét fejezte ki a kiállításon látható Mozgás - Mozdulatlan mozgás II. című, 1979-ben készült munkájával, amelyben az eredetileg nagy tekercsben tárolt, ipari felhasználásra váró vászonra önmaga egész alakos fotóit ragasztotta fel úgy, hogy minden beállítása a kilépés, az eltávolodás, a szocialista textilipar robotmunkájából való menekülés üzenetét sugallja.

Egy évvel később készült Szilágyi Lenke Zuhany című fotósorozata önmagáról, amely a Fotóművészet című lap 1980. évi pályázatán díjat nyert, és így a fiatal alkotó első közölt anyaga lett. A fotók experimentális jellege részben a vállaltan házi készítési körülményekből adódott. Nagy teljesítményű izzóval szárította otthonában a filmet, így azon az emulzió kicsit megfolyt; majd a lenagyított képeket betette a csap alá, és a zubogó víz a kész felvételeken azt a benyomást kelti, mintha eredetileg zuhanyozás közben készültek volna a képek, miközben az alak torzulása a házi előhívás e két eleméből adódott. Ez a fotó már a nyolcvanas évek fejleményeit bemutató teremben látható, ahol Szilágyi Lenke egy egész falat kapott. Fotóiból készült lemezborító, amint a korszak underground zenei életének számos emblematikus alakját és bandáját elkísérte turnéikra, és az ott készült felvételek ma egyszerre dokumentumértékűek, és lírai, pszichológiai erejű portrék az akkori értelmiségi szubkultúráról.

Ladik Katalin egy harmadik példa arra, hogy a művész önmaga jelenik meg a fotókon. Látszólag a fotó dokumentációs ereje a döntő, hiszen megmutatja a négy-öt évtizeddel ezelőtti performanszok adott pillanatait. A művész saját hangkölteményeit adta elő, ezzel kitágítva a poézis határait; a verseket hang, mozdulatművészet és vizualitás kísérte. A fotók azonban igazából mégsem a versek egykori előadóestjeit örökítik meg, hanem a művész szerepváltását, a művészet új fogalmát. Ahogy Ladik a videóinterjúban összefoglalja: ő maga lett a műtárgy, és a fotósorozatok, egybekeretezve, a mű / művész / művészet határainak ezt a feszegetését tárják ma elénk az állandó kiállításon.

Szentjóby Tamás már röviddel a rendszerváltás után látványos akcióval bővítette tovább a művészet hatósugarát a köztér felé. A gellérthegyi Szabadság-szobor beburkolásáról készült fotókat nézve egy mai, fiatalabb látogató könnyen hiheti, hogy ezek szoftverrel készített, manipulált felvételek, holott a fotók az itt-és-most helyzetet dokumentálták. De megint nem csak dokumentálták. A paszpartuzott, keretezett, műtárggyá előléptetett fotók álomszerű - bár valós - látomások a szabadság lelkéről, kiáradásáról, arról a bátorságról, amellyel az akcióművész mindenki számára élővé, megélhetővé, aktuális jelentéssel felruházottá, könnyed, isteni nőalakká varázsolta a monumentális és ambivalens üzenetű szobrot.

Az állandó kiállításnak ezt a második szakaszát be lehetne végig mutatni az egyes termekben felfedezhető fotóalapú alkotások mentén - Gémes Pétertől és Gyenis Tibortól a Kis Varsón át, Németh Hajnal valójában fotót már nem is, hanem csak számítógépesen generált képanyagot felhasználó hétrészes sorozatáig -, ahogy ezek a munkák rendre a művészet egy-egy új irányát, ablakát nyitják meg. A Jelenkori Osztály jóval több, mint tízezer tételt számláló gyűjteményében (a különböző forrásokban 12.000 és 15.000 között olvasható - az eltérő számok abból adódnak, hogy a grafikai és fotós sorozatokat egyetlen műnek vagy darabonként számolják) nagyságrendileg a művek tíz százaléka fotóalapú, és az ezekből az állandó kiállításba beemelt válogatás új minőséget ad a tárlatnak. Míg korábban a „jelenkori” jelző a második világháborútól kezdve a mindenkori élő művészet jellegében sokféle, nem kizárólag progresszív merítését sugallotta, ma a Jelenkori Osztály gyűjtési elvei és állandó kiállítása az értékalapú kortárs művészetet követik.

Ennek finanszírozásához nagy segítséget jelent az a magángyűjtői kör, akikből nemzetközi mintára egy támogatói szcéna verbuválódott az elmúlt években. 2021-ben hat gyűjtő hozta létre a Tate Modern és a Pompidou Központ modellje alapján azt a kört, amelynek ma már közel harminc gyűjtő tagja. Évente fejenként hárommillió forintos tagdíjjal járulnak hozzá a múzeumi gyűjtemény fejlesztéséhez; az új szerzeményekből 2023/24 telén kamarakiállítás is látható volt.³ A cél az évi százmillió forintos költségvetés elérése, amelyből az MNG és a Szépművészeti Múzeum illetékes kurátorainak javaslatai alapján már nemzetközi kitekintéssel, releváns léptékben lehet a két, ma már közös irányítású múzeum modern és kortárs anyagát fejleszteni, és a Városligetben építendő új, közös múzeumi épületben a leendő közös, magyar és nemzetközi állandó kiállítást megvalósítani.

1. 1. A https://mng.hu/kiallitasok/lepesvaltas-frissitve/ honlapon megtekinthetők a videók, valamint külön fülön kereshető a gyűjtemény teljes digitális adatbázisa is, kulcsszavak (például fotó) szerint szűkíthetően is. ↑
2. 2. ↑
3. 3. https://mng.hu/kiallitasok/ujrajatszas-uj-szerzemenyek-a-tamogatoi-kor-jovoltabol/ ↑