MOHOLY-NAGY ÉS A NÉMET KÉPES ÚJSÁGOK

Moholy-Nagy László születésének (1895) évfordulója alkalmából újra időszerűvé válik a kérdés: mennyire ismerjük a fotográfusi munkásságát? A Magyar Nemzeti Galéria egykor áttörést jelentő kiállítása (1975. november–december), a Budapesten, Pécsett, Bukarestben magyar nyelven megjelent, vele vagy vele is foglalkozó könyvek, az írásaiból készült szöveggyűjtemény, tanulmányok, az Ernst Múzeum fotogram kiállítása 1996-ban, a Pécsről 2007-ben elindult kiállítás (Természet és technika. Az újraértelmezett Moholy-Nagy, 1916–1923), az ehhez kapcsolódó könyvméretű katalógus, egy doktori disszertáció, és a budapesti Ludwig Múzeumban 2011-ben bemutatott életműtárlat után e kérdés akár provokatívnak is tűnhet. Ám a hangsúly a mennyire szón van. Úgy tűnik: az ismeret mélységében, pontosságában még vannak adósságaink. Az alábbi, háromrészes írással a törlesztéshez akarok hozzájárulni. A címben foglaltak vizsgálata egyrészt segíthet az életút és az életmű közötti összefüggések alaposabb feltárásában, másrészt szerepet játszhat egy olyan szféra – a német képes újságok – megismerésében is, amely a két világháború közötti magyar fotókultúra szempontjából igen nagy fontosságú volt. Nem utolsósorban: egy ilyen feldolgozásnak kutatás módszertani tanulságai is vannak: bármiről is írunk, célszerű elsősorban az eredeti forrásokra/dokumentumokra támaszkodni. – Úgy tűnik, a fotókultúra területén ezt még ma sem nem lehet eleget hangsúlyozni.
Ki ne ismerné az alábbi Moholy-Nagy-munkát? (1. kép)
E kép számára valószínűleg az 1930-ban megjelent, 60 Fotos című, karcsú kötet volt az első könyves fórum.1 A könyvtári szerzeményezés nem mindennapos kegyeként ez az összeállítás eredetiben ma is fellelhető mind az Országos Széchényi Könyvtár, mind a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár állományában. A 28. táblán a Fotogramm 1926 képaláírása szó szerint a következőket mondta: "Moholy-Nagy legt seinem Kopf auf lichtempfindliches Papier." Megjegyzést érdemel, hogy "a fej" az itt látható képen balra néz. – Az állítás, hogy Moholy-Nagy e kép elkészülte érdekében valóban a fényérzékeny papírra fektette volna a fejét, az utókor számára kérdésessé vált.
Ez a munka bekerült a fotográfiai szempontból legjelentősebb, Andreas Haus-féle Moholy-Nagy kötetbe is (139. tábla), a fej ott jobbra néz, s a képmagyarázatok fejezetében az alábbi adatokkal szerepel: "Fotogramm o. D. (1922)".2 A datálást illetően a szakirodalomban nincs teljes egyetértés: Louis Kaplan húsz évvel ezelőtt megjelent könyvében egy, a rochesteri Georg Eastman House gyűjteményben őrzött, 34,7×27,4 cm-es kópiát idézve – jobbra néző fejjel – szintén 1922. évi keletkezésre utal.3 Passuth Krisztina Moholy-Nagy monográfiájában "Fotogram és kollázs 1926 k." képaláírás olvasható (106. tábla); ennek lelőhelye a Galerie Klihm.4 Ezen a nyomaton látható, hogy az orr alsó vonalával csaknem párhuzamosan az "arc" síkja jól kivehetően kétfelé osztott, amely megosztás a kollázs jelleget igazolja. Ez a megosztottság érzékelhető a Moholy-Nagy László 100 fotó című kötet 48. oldalán megjelent képen is – aláírás: "Önarckép fotogram és kollázs, 1926/1990". A további adatok szerint e kép méretei: 24×18 cm, és Hattula Moholy-Nagy tulajdona.5 A Frankfurtban a Schirn Kusthalleban 2009-ben megrendezett Retrospektive László Moholy-Nagy kiállításon Selbstporträt 1926 címmel bemutatott változat egy 96,5×69 cm méretű reprodukció volt. Ezen kevésbé plasztikusan, de ugyancsak kivehető az "arc" két részre történt megosztása.6 Az alig látható megosztó vonalnak az a jelentősége, hogy ez tényleges vonallá téve, jobbra-balra meghosszabbítva megjelenik egy 1937-es angol nyelvű szöveggel kiegészített Üdvözlőkártyán (2. kép), amelyet Passuth Krisztina idézett (Nagy Levente tulajdona).7 Végül utalni kell arra, hogy ezzel a képpel rokon munkákat is ismerünk: ezek közül kettő hazai megjelenése Passuth Krisztina Moholy-Nagy könyvének köszönhető: a Fotogram. Kettős portré. 1923 k. és a Fotogram önarckép 1922–1926 k.8 – Előbbi megjelent a Moholy-Nagy László 100 fotó című kötetben is "László és Lucia, é. n. 35×27,2 cm, Hattula Moholy-Nagy" adatokkal.9
Miért van jelentősége ennyi adat számbavételének egy képpel kapcsolatban? – lehet feltenni a kérdést. A válasz – amely az ok teljesebb körüljárását szolgálja – majd e cikk későbbi részeiben nyer kifejtést, itt legyen elég csak egy olyan tényezőt megjelölni, amely fontos szerepet fog játszani a fotográfusi életmű egésze szempontjából is, és ez a variációk alkalmazása Moholy-Nagynál. Ez utóbbihoz érdemes hozzátenni: a szóban forgó "alapkép" egyik változata megvan a Magyar Fotográfiai Múzeumban is, Holdarc cím alatt (1926, 24×18 cm).
Azt is lehet kérdezni, hogy mi köze van mindezeknek a címben foglaltakhoz? Mai ismereteim szerint a megidézett kép első ízben nem szakmai fórumon, hanem egy képes újságban, közelebbről egy magazinban nyert publicitást, 1928 februárjában, az Uhu 5. számában.10 A rövid, szignálatlan kísérőszöveg eredeti címe: "Photogramme. Einer neue Spielerei mit lichtempfindlichem Papier." A kép aláírása Moholy-Nagyot megtette a fotogram feltalálójának, s közölte, hogy ez a professzor önarcképe.11
Az értelmezéshez célszerű közelebbről szemügyre venni a megjelenés fórumát. Az Uhu a weimari köztársaság korszakát valamelyest túlélő egyik legjelentősebb német magazin 1924-ben indult, az akkor már hírneves Ullstein Kiadó lapjaként. (3. kép)
Felelős szerkesztője ekkor Walter Zadek volt. Az első szám 132 oldalt tett ki, mérete 23×16,5 cm volt. (Az októberben indult lap az 1. számot viselte; s a folyamatos számozás miatt kapta 1928 februárjában az 5. sorszámot.) Mint erről a későbbiekben szó lesz, a húszas évek – különösen annak második fele – a magazinok virágkora volt Németországban.
Az első, "magazin" címet viselő sajtóorgánum az angol és amerikai példákat követő Das Magazin volt, amely 1924 októberében indult Berlinben a Kurfürstendamm 70. szám alatt (ismert tény, hogy ez az utca az elegancia és a mondén élet emblematikus helye volt ekkortájt a német fővárosban; ma is elegáns üzletekkel pompázó helyszín). A kiadó, F. W. Koerber annak idején indokoltnak tartotta, hogy a lap programadó írását a Brockhaus Konversations-Lexikona nyomán a magazin szó fogalommagyarázatával indítsa.12 A lap első felelős szerkesztője H. Miketta volt.
Mivel a jelen írás első érintett lapja szintén egy német magazin, célszerű felidézni egy idevágó kortárs megnyilatkozást. Gaál (Gál) Gábor (1891–1954), a marxista szellemiségű, bár az ortodox sztálinizmustól kisebb-nagyobb sikerrel óvakodó kolozsvári Korunk szerkesztője a Magazinkultúra című írásában általános kapitalizmus-kritikájának szellemében sekélyes szórakoztatást tulajdonított a német magazinoknak. Közöttük "…a Berlinben megjelenő Ullstein-féle egy márkába kerülő Uhu"-nak, amely szerinte havi 200 000 példányban látott napvilágot. Gaál úgy vélekedett, hogy a lehető legmagasabb példányszám eléréséhez "alkalmazkodás szükséges" (kiemelések az eredeti szövegben – A. B.), amely általános nívósüllyedéshez vezet.13 A szerkesztő politikai alapállásából származó puritán szigora mai szemmel nézve érthető, de meglehetősen túlzó.
Nézzük ezt konkrétan néhány Uhu-publikáció felől. 1925-ben a magazin népszerűsítette a festészetben megtestesült új tárgyiasságot14 (ennek akkori újdonságvolta közismert), 1926 elején a Bauhaus-bútorokat propagálta, többek között bemutatott egy Breuer Marcell által tervezett szobabelsőt.15  Ugyancsak 1926-ban közreadott egy gazdagon illusztrált Peter Panter- (Párduc Péter-) cikket (ismeretes, hogy Kurt Tucholsky, a hírneves publicista írásainak egy részét ezen az írói álnéven közölte), amely a sajtófotó jelentőségével, hatékonyságával foglalkozott.16 1927-ben Johannes Itten szövege a műalkotások befogadásához kívánt segítséget adni,17 egy számmal később Richard Huelsenbeck a dadaizmus világába vezette az olvasókat/nézőket,18 1927 márciusában egy Wilhelm Worringer-írás jelent meg az Uhuban a szobrászatról.19 E szerzői névsoron végignézve bizton elmondható: soha, sehol súlyosabb "nívótlanság"-ot…
Természetesen igaz, hogy a lap alkalmasint teret adott a kevésbé fajsúlyos publikációknak is, de az arányokat tekintve kevés ok lehet a panaszra.
Az Uhu iránt közelebbről érdeklődők számára Christian Ferber munkája nyomán ajánlható egy, a közelmúltban megjelent összeállítás: UHU: Das Magazin der 20er Jahre.20
Itt jelent meg tehát a fotogram téma 1928 elején. Nyilván jól érzékelhető, hogy a fotogramról szóló írás és képanyag nem véletlenül szerepelt a lapban, hanem egy a modernizációt a vizuális kultúra területén (is) népszerűsíteni kívánó nagy ív részeként.
Külön figyelmet igényel az időpont. Egyrészt Moholy-Nagy felől; a Bauhaust már hosszabb ideje ért külső politikai támadások, az anyagi nehézségek s az intézményen belül kialakult ideológiai és szakmai szemléleti konfrontáció miatt Moholy-Nagy 1928 januárjában ötéves tanári munka után elhagyta a Bauhaust, és feleségével, Luciával Berlinbe költözött.21
Indokoltnak tűnik úgy vélekedni: az a tény, hogy Moholy-Nagy publikációi a német képes újságokban – főként a magazinokban – számszerűleg 1928-ban voltak a csúcsponton, összefüggött a Bauhausból való távozásával. Nyersebben fogalmazva: a képes sajtóban, elsősorban a magazinokban való megjelenés ekkor bizonyára egzisztenciális szempontból sem volt közömbös a számára. A korábbi időkben írásai rendre szakmai orgánumokban láttak napvilágot – ezek tételes felsorolásától itt nyilván el lehet tekinteni. Csak a fotogram téma miatt jegyzem meg, hogy az ismert németországi és hollandiai publikációk mellett közreadott munkája az osztrák Photographische Korrespondenzben egy bekezdés erejéig a fotogramról is szólt – lehetséges reklámeszköznek tartva azt22 –, a cikk magyar fordításban eddig nem jelent meg.
Moholy-Nagy 1929-ben vált el feleségétől. Ők 1920 áprilisában ismerkedtek meg Berlinben, és 1921. január 18-án házasodtak össze. Lucia Moholy-Nagy – született Lucia Schulz, Karolinenthal (akkor Prága elővárosa), 1894. január 18. –, a prágai egyetemen filozófiát és művészettörténetet tanult, jó íráskészséggel, szerkesztőségi gyakorlattal rendelkezett, s már 1918–1919-től fotografált.23 Moholy-Nagynak, akinek a birodalmi fővárosba történő érkezésekor a német nyelvtudása még hiányos volt, Lucia számos tekintetben (pl. laborálás) szakmai támaszt jelentett. A Bauhausból való távozás, majd a válás miatt Moholy-Nagy számára 1928–1929 válságos időszak lehetett.
A másik nézőpont a lap felől kínálkozik. Február volt: az Uhu farsangi számot produkált, ez érzékelhető több cikke, illetőleg illusztrációja esetében is. A fotogramról szóló, kétoldalnyi anyag már idézett alcímében – Einer neue Spielerei mit lichtempfindlichem Papier – a Spielerei szó (játék, tréfa) minden bizonnyal ezzel is összefügg. Az indító rövid szöveg, illetőleg az egész írás alapját valószínűleg Moholy-Nagy fogalmazványa képezte. Az teljességgel érthető, hogy egy ekkora "szösszenet"-hez ő nem akarta a nevét adni, ugyanakkor a szöveg szakmaisága nem szerkesztőségi megfogalmazásra utal. Nyilvánvalónak látszik, hogy Moholy-Nagyot a szerkesztőség ajándékozta meg a fotogram-feltalálói titulussal. A lap – mégiscsak magazin lévén – nem akarta lejjebb adni egy "feltaláló"-nál…24 Aki azonban azt állítja, hogy az Uhu szerkesztősége azt közölte volna: ez a kép úgy készült, hogy Moholy-Nagy a fotópapírra tette a fejét, az nem olvasta a lapban megjelent szöveget.25 (Mint láttuk: ezt az információt Moholy-Nagy adta közre – két évvel később – a 60 Fotos számára.) Szilágyi Sándor a doktori disszertációjában egy angol nyelvű feldolgozás nyomán foglalkozott ezzel a képpel s lehetséges keletkezési körülményeivel. Ő elfogadta Floris M. Neusüss és Renate Heyne véleményét, hogy ha Moholy-Nagy nem is volt a fotogram feltalálója, a fotogram-önarckép feltalálójának reálisan nevezhető. Szilágyi megpróbálta a gyakorlatban is rekonstruálni az idézett önarckép feltételezett keletkezési körülményeit.26
Moholy-Nagy azonban ezúttal bizonyára megtréfálta mind a kortársakat, mind az utókor egyes embereit: itt metaforikus értelemben vett önarcképről indokolt beszélni.27 A kép felső hányadán szereplő "orr" és a hozzá tartozó "száj" ugyanis nagy valószínűséggel egy ügyesen elhelyezett hüvelyk-, mutató- és középső ujj "negatív árnykép"-e, amelyről az Uhu idézett kísérő szövege oly érzékletesen szólt. Ez feloldja a méret-problémát (hogy ugyanis hogyan lehet egy fejet egy 24×18-as papírra fektetni), és magyarázatot ad a különös orrformára is. – A már idézett Louis Kaplannál jelent meg két évtizeddel ezelőtt a "Pinocchio-orr" metafora.28 Ha kiemeljük az Uhuban közölt szöveg fotogram-meghatározását – a fotogram a negatív árnykép egyik fajtája –, akkor némi fotó(elő)-történet-ismeret kulcsot ad a megfejtéshez. Forrásként szolgál például Johann Eleazar Schenau (1737–1806) rézmetszete, A festmény keletkezése (1770 körül), amely tudósít a kézügyesség szerepéről az árnyképalkotásban. (4. kép)
Az Uhu idézett száma még két Moholy-Nagy-fotogramot is közreadott. Ezek a későbbiekben, amint az a már megidézett katalógusokból látható, kiállításokon is bemutatást nyertek. (5–6. kép)
Moholy-Nagy magyarországi kortársai a tájékozottságot illetően kedvezőbb helyzetben voltak, lehettek. Amennyire ismeretlen az Uhu a mai magyar fotókultúrában – legalábbis nem tudok róla, hogy ez a lap itthon feldolgozások tárgya lenne –, annyira fontos publikációs fórum volt egykor sok magyar vagy magyar származású fotográfus számára. Angelo, Balogh Rudolf, A. Kertész, Kluger Zoltán, Szigeti Vilmos, Pécsi József, Vadas Ernő képei jelentek meg kisebb-nagyobb számban a lapban a húszas–harmincas évek fordulóján. Különösen a világfi Angelo volt ebben a magazinban (is) aktív.
A februári Uhu egy teljes oldalt szentelt Moholy-Nagy egyik fényképezőgéppel készült felvétele – A lyoni stadionban – számára is. (7. kép) A kép alcíme: A kamera perspektivikus trükkje némi pedagógiai szándékot is hordoz. Úgy vélem, hogy itt a trükk kifejezés mintegy enyhítette, a nagyközönség számára is könnyebben elfogadhatóvá tette azt az echte modernizációs lépést, hogy a szerző a meredeken felülről történő fényképezést átvigye a hétköznapi gyakorlatba. Ismeretes, hogy ehhez magát az elvet, hogy ugyanis a radikális felülnézet érvényesítése érdekes vizuális élménnyel szolgálhat, Moholy-Nagy már a Bauhaus – eredeti írásmóddal: bauhaus – című, újságformátumú periodika első számában kifejtette.29 A lyoni stadionból való lepillantás képét kötetben az Andreas Haus-féle monográfia közölte újra.30
Az Uhu a 100. oldalon módot adott arra, hogy Moholy-Nagy a fényképezési irány teljes megfordításának lehetőségét is bemutassa. Itt is megtörtént a néző szelíd "terelgetése", hozzászoktatása a korábban szokatlan nézőpont alkalmazásához. "A műteremház Dessauban. A festő Moholy-Nagy professzor mulattató felvétele, Bauhaus, Dessau" – mondta a kommentár. (8. kép.) Az eredeti amüsante jelző révén úgy tűnhet, hogy e kép esetében minden móka és kacagás – miközben itt Moholy-Nagy elméletileg már korábban megalapozott, kőkeményen újító szemléletmódjának "eladása" folyt a nagyközönség számára. E felvételnek vannak ismert variánsai is, pontosabban egy variánsa két változatban. Az egyiket, amelyik, ha lehet, még meredekebb látószöget testesített meg (rajta a férfialak csak deréktól felfelé látható), a frankfurti Schirn Kunshalleban mutatták be 2009-ben, ez egy 49,5×39,3 cm-es kép volt, 1926-ra datálva.31 Létezik ugyanezen képnek egy negatív változata is, ez a már érintett Gropius Bau kiállításán volt látható, 1927-es keletkezési dátummal (Galerie Berinson, Berlin/ Ubu Gallery, New York.)32
1928 áprilisában Moholy-Nagy egyik munkája címlapfotó volt az általunk már ismert Das Magazinban. – A lap e száma borítóján húsvéti hangulatot keltő képzőművészeti alkotást hozott. (9. kép) (A németországi magazinok ez idő tájt általában rajzolt, festett, színes borítókkal hívták fel magukra a figyelmet.) A húsvétnak e cikk szempontjából sajátos jelentősége van: valószínűnek tűnik, hogy a Moholy-Nagy-kép tojása némi fantáziát igénylő áttétellel szintén ehhez kapcsolódik… (10. kép) Az alkotó munkásságának ismeretében a néző/olvasó gyorsan rájön, hogy a címlap montázsa kettős csavar hordozója. A tükörtojás domború felületén ugyanis a Malerei Fotografie Filmből ismert Georg Muche-felvétel köszön vissza,33 annak Moholy-Nagy által adott címe pedig "Homorútükör-felvétel". E kép szerzője, 1895-ös születésű lévén, egykorú volt Moholy-Naggyal. Festőként indult, a Bauhausba kerülve szakmai és világnézeti alapon Johannes Itten, a hírneves Vorkurs-vezető munka- és eszmei harcostársa volt.34 Mint a Bauhausban oly sokan, ő is kirándult a fényképezés mezejére. Idézett képe nyilvánvalóan mint a fotográfiai torzítások egyik lehetséges példája ragadta meg Moholy-Nagy figyelmét könyve összeállításakor, s ezért "emelte át" ezt a Das Magazinban közreadott művébe is. E képnek a Moholy-Nagyról szóló hazai munkákban való megjelenéséről pillanatnyilag nincs tudomásom. Úgy vélem: mostani közreadása Magyarországon újdonságot jelent.
Nem kétséges, hogy a Das Magazin e munka kiemelt helyen való bemutatásával, az Uhu előbb megidézett gyakorlatához hasonlóan, művészeti ismeretterjesztő munkát is végzett; a fotográfiai avantgárd egyik produktumának a mindennapos népszerű publikációk közé illesztésével hozzájárult a fényképi formanyelv modernizációjának széles körű elfogadtatásához. Volt egy különös következmény is. Mintegy háromnegyed évvel később ugyanebben a lapban megjelent egy fiatal magyar amatőrfotográfus, az 1898-ban született, s a magyaros fényképezés zászlóvivői között számon tartott Hegyei Tibor egy fényképe. Ez a nehezen letagadható Moholy-Nagy-hatásról tanúskodó kép (11. kép) teljesen "kilóg" abból a sorból, amit Hegyeitől a német lapok olvasói általában megismerhettek, azok ugyanis alapvetően a festőiség jegyében született, lágyrajzú fotográfiák voltak.35
Májusban az Uhu egy egész oldalas Moholy-Nagy-képet hozott. A 73. oldalon megjelent fotográfia "Az első forró napos óra" címet viselte. (12. kép) A rézsútosan lefelé irányított fényképezés hatását az árnyékhatás kuriozitásával ötvöző felvétel Magyarországon is jól ismert. Beke Lászlónak az 1977-es Interpressgrafikban 1920-ra történt datálását Andreas Haus monográfiájában elfogadta – a német szerző utalt az Uhu-beli közlésre is.36  A kép bizonyára kedves volt Moholy-Nagy számára (ez személyes okból is érthető), mert közreadta a 60 Fotos című kis kötetében is.37 Ott nem szerepelt képaláírás a felvételhez. Beke László  itthon úttörő jelentőségű Moholy-Nagy-könyvében az 1. táblán Pihenés címmel mutatta be.38 Érdekességként megemlítem, hogy a Gropius Házban (is) megrendezett legutóbbi életmű kiállítás alkalmából a katalógusban e kép aláírása a következő: "Ulm, Mai, 1928". A berlini tárlaton bemutatott kép a moszkvai E. Zybalov gyűjteményéből származott.39
Ugyanebben a számban közölte a lap Moholy-Nagy minden eddiginél meredekebb szögből készült felülnézeti képét, Anyu, dobd már le a labdámat… címmel. (13. kép.) Hogy valóban volt-e ott labda, vagy a cím csak a nézőket akarta közelebb vinni a látvány befogadásához, ma már nehéz lenne megmondani. Mindenesetre az Uhu olvasó-/nézőtábora akkorra már rendelkezett némi tapasztalattal az ilyen jellegű képek "olvasásához" – valószínűleg ez volt az oka annak, hogy ez a felvétel a címen kívül nem kapott semmilyen kommentárt. E kép mögött azonban fajsúlyos szakmai problematika állt. Ennek jelzése a kép további élete során történt meg. Ugyanis az itt már többször idézett 60 Fotos című kis kötet ugyancsak tartalmazta ezt a felvételt (45. tábla), s abban helyet kapott egy szerzői megjegyzés is. Beke László Moholy-Nagy-könyve szintén bemutatta a képet, ott a szöveg magyarul is olvasható: "(Mellbevágó proporcionáltság. Az alak optikai értelemben elvész a végtelen árnyékban.)"40  Az alkotót már hosszú ideje foglalkoztatta a fényképi perspektíva problémája; ő szerette volna eliminálni a fényképező objektív fizikai adottsága folytán érvényesülő centrális perspektívát. E szándék megvalósításához ennél a képnél segítő tényezőnek látszott az árnyékos felület. (Messzire vezetne annak a problémának az elemzése, hogy a fényképezés során ténylegesen és teljesen kiküszöbölhető-e a centrális perspektíva érvényesülése.)
1928 júniusában a Das Magazin "A babaorvosnál" címmel közölte Moholy-Nagy széles körben ismert képét. (14. a. kép) A cím alatt az áll, hogy a felvétel a Bauhaus-könyvből származik. Részletesebb információ híján is nyilvánvaló, hogy a Malerei Fotografie Film lehetett a forrás. Ehhez két megjegyzést kell fűzni. Az egyik szűkebb értelemben vett szakmai jellegű. A Das Magazinban közreadott kép fekvő formátumú. Ugyanez a felvétel az 1978-as kiadású Festészet fényképészet film kötetben, a 88. táblán álló formában jelent meg. (Ismert tény, hogy a magyar könyv az 1967-es Neue Bauhausbücher sorozatban megjelent köteten alapult, az pedig az 1927-es, második német kiadásra ment vissza.) Ez az 1927-es kiadású kötet az Országos Széchényi Könyvtárban is fellelhető (lelt. szám: 633.188), az abban közreadott kép ugyancsak álló formátumú. A kép 1928-ban megjelent a Bauhaus – eredetiben: bauhaus – című folyóirat egyik Moholy-Nagy-cikkének illusztrációjaként is, ott szintén álló felvétel gyanánt.41 Valószínű tehát, hogy a Das Magazinban egy 90 fokos szögben balra történt elforgatás eredményét láthatjuk. Hogy ez Moholy-Nagy tudtával történt-e, egyelőre ismeretlen. (Később lesz arról szó: Moholy-Nagy büszke volt arra, hogy egyik-másik képének több lehetséges nézete van, az "elforgatás" ezen az alapon tehát legitimnek is tekinthető.) Végső soron fennállhatott egy nagyon egyszerű, gyakorlatias ok is: a Moholy-Nagy-kép a Das Magazinban másodmagával szerepelt egy oldalon (14. b. kép). Per tangentem: nem akármilyen társaságba került. A másik felvétel szerzője, Heinz Hajek-Halke (1898–1983), szintén a fotográfiai avantgárd egyik jeles képviselője volt. Ő festészeti és grafikai tanulmányok után képszerkesztőként működött, és a fotográfusi pályán autodidaktaként indult. Belépett a Pressephoto céghez. Számos képe jelent meg a Das Magazinban és más képes újságokban, a Das Kriminal Magazintól a Revue des Monatson és a Scherls' Magazinon át az Uhuig. A fotográfus Hajek-Halke munkássága iránt közelebbről érdeklődők jó forrásra lelhetnek az utóbbi időből is.42 Az itt megidézett Das Magazin-oldalon látható, hogy a Moholy-Nagy-kép "elforgatásának" közönséges tipográfiai oka is lehetett, hiszen a fölötte lévő Hajek-Halke-fotográfia mindenképpen álló formátumot igényelt (14. b. kép), s ez alatt fekve "fért el" jól Moholy-Nagy felvétele. Mindenesetre elmondható: ez az eset is a Moholy-Nagy-képek élettörténetének egy sajátos mozzanata.
Van azonban ennek a képnek még egy érdekessége. A Das Magazin-beli közléssel egyidejűleg, tehát 1928 júniusában – álló formátumban – megjelent az Uhu egyik képeként is, ezúttal Puppen im Sonnenbad címmel – a képaláírásban utalva nemcsak arra, hogy ez a felvétel egy Bauhaus-könyvben szerepelt, hanem konkrétan megnevezve forrásként a Malerei Fotografie Film kötetet és annak kiadóját is.43 Aligha kétséges, hogy bár e közlés esetében is lehet vizuális ismeretterjesztésről beszélni, nehéz elhessegetni a gyanút, hogy a párhuzamos közreadás motívuma elsősorban a több forrásból is történő honorárium elnyerése volt.
Moholy-Nagy munkásságában a "variabilitás" fejezethez tartozik – ez későbbi kifejtésre vár –, hogy ennek a képnek is vannak ismert variánsai. Az "egy babás" változat a 60 Fotos első tábláján szerepelt – ekként valószínűleg először publikálva. (15. kép) A képaláírás itt a "fényárnyék-rács" fantasztikus tér- és tárgyalakító hatására hívta fel a figyelmet. Ugyancsak "egy babás" az Andreas Haus-féle monográfiában megjelent változat (2. tábla, "Ascona, 1926" megjegyzéssel.) Szintén ezt a változatot közölte az itt már többször idézett Beke-könyv is (8. tábla).
Figyelmet érdemel, hogy a Malerei Fotografie Filmből idézte a Das Magazin pár oldallal később az itthon is jól ismert felülnézeti képet. (16. kép) Ennek érdekessége a kép címéhez fűződő megjegyzés: "Ezt a képet minden oldalról nézheti." Nyilvánvaló, hogy ezt olvasva kiviláglik az ismeretterjesztő szándék – ez a német képes újságok újabb hozzájárulása a fotográfiai formanyelvi modernizáció népszerűsítéséhez.
Ez a magyar olvasók számára valószínűleg újdonságot jelent; egyrészt egy sajátos adalék Moholy-Nagy fotófelfogásának közelebbi megismeréséhez, másrészt ahhoz, hogy láthatóvá válik: a nagyközönség vizuális kultúrája is formálható, ha van erre irányuló, tudatos szándék.
Megemlítendő, hogy ez utóbbi felvételnek könyvekben, katalógusokban több megjelenése is ismert; itthon Beke könyve közölte – "A homokban. 1920-as évek második fele." (14. tábla.), szerepelt a már idézett frankfurti katalógusban Herbert Molderings tanulmánya mellett (37. old.), s a hozzánk is eljutott berlini kiállítás alkalmából megjelent összeállításban. A Gropius-Bauban a moszkvai E. Zybalov gyűjteményben lévő képet mutatták be Frau am Strand címmel. Ennek érdekessége az ott szereplő dátum: "ca. 1929".44 Ez a Malerei Fotografie Film ismeretében nyilvánvalóan nem helytálló.
A fenti két képnek a Das Magazin- és az Uhu-beli megjelenéshez kívánkozó második megjegyzés nem fotográfiai/szakmai jellegű, nem az életműhöz, hanem az életúthoz kapcsolódik. Miért 1928 júniusában hoztak két olyan felvételt, amely egy 1927-es megjelenésű könyvhöz kötődik? Nem vették volna észre annak idején a Malerei Fotografie Film második közreadását? Ez olyan rutinos szerkesztőségek esetében, mint amilyen a két magaziné volt, nehezen elképzelhető. Sokkal valószínűbb, hogy a fentebb érintett okok miatt Moholy-Nagy számára ez időben kívánatos volt minden, elérhető honorárium. Látható: az Uhu ebben jócskán segített februárban, májusban és júniusban. A Das Magazinnál jó kapcsolat indult egy címlapfotó által áprilisban, itt lehetett célszerű egy előző évi megjelenésű könyvre történő "visszanyúlás" júniusban is.
Fontos megjegyezni, hogy a két világháború közötti időszakban a Das Magazin számos más magyar (magyar származású) fotográfusnak is megjelenési lehetőséget adott. A névsor gazdag: Aigner László, Angelo, Balogh Rudolf, Halász Vilma, André Kertész, Kluger Zoltán, Stefan Loránt, Pécsi József, Rónai Dénes, Szigeti Vilmos, Vadas Ernő.
A Moholy-Nagy-képek közreadásának sora 1929-ben egy újabb sajtóorgánumban folytatódott.

Albertini Béla

Köszönet Passuth Krisztinának a munka előkészítéséhez nyújtott tanácsokért.
A tanulmány a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült

Jegyzetek
1 Moholy-Nagy L[ászló], 60 Fotos, hrsg. Franz ROH, Berlin, Klinkhardt, Biermann, 1930. – OSZK raktári szám: 612.725 ; FSZEK raktári szám: 8-84766.
2 Andreas Haus, Moholy-Nagy Fotos und Fotogramme, München, Schirmer, Mosel, 1978. 99.
3 Louis Kaplan, Laszlo Moholy-Nagy: biografical writings, Durham&London, Duke University Press, 1995. 91.
4 Passuth Kisztina, Moholy-Nagy László, Budapest, Corvina Kiadó, 1982. 426.
5 Moholy-Nagy László 100 fotó, szerk. Kolta Magdolna, szöveg Hattula Moholy-Nagy, Kincses Károly, [Kecskemét], Magyar Fotográfiai Múzeum, Pelikán Kiadó, 1995. 48. – A kötet címe az idézett 60 Fotosra rímel.
6 Retrospektive László Moholy-Nagy, hg. Ingrid Pfeiffer, Max Hollein, München, Berlin, London New York, Prestel, 2009. 76.
7 Passuth Krisztina, i. m. 260.
8 Passuth Krisztina, i. m. [177.], [179.]
9 Moholy-Nagy László 100 fotó, 49.
10 A kétoldalas publikáció később fakszimilében több helyen is megjelent. – Fotogramme 1922–1943, Katalogbearb. Ute Eskildsen, Robert Kondt, Essen, Museum Volkwang, 1996. 180.; Kiosk: Eine Geschichte der Fotoreportage 1839–1973: A History of Photojournalism, hg. Bodo von DEWITZ, zusammengest. Robert Lebeck, Göttingen, Steidl, 2001. 129.; Moholy-Nagy, The Photograms: Catalogue Raisonné, ed. Renate Heyne, Floris M. Neusüss, Ostfildern, Hatje Cantz, 2009. 148.
11 A cikk címleírása: Photogramme, Uhu, 1928/5. 36–37. Az önarckép és interpretációja a 36. oldalon jelent meg. A képaláírás szó szerint az alábbi volt: "»Photogrammiertes« Selbstbildnis des Erfinders der Photogramme Prof. Moholy-Nagy." Az Uhuban történt közlésre utal Passuth Krisztina, Moholy-Nagy: Fotogramok: [1996 április 18–május 19., Ernst Múzeum, Budapest] Moholy-Nagy László; [a katalógust szerk., a kiállítást rend. Timár Katalin], [Budapest]; [Műcsarnok], 1996. 7.
12 Der Herausgeber, Das Magazin, Das Magazin, 1924/1. (okt.) [1.]
13 Gaál Gábor, Magazinkultúra, Korunk, 1931/6. (jún.) 456.
14 Douglas Dick, Neue Sachlichkeit: Wohin steuert die Malerei? Uhu, 1925/1. (okt.) 57–61.
15 Adolf Behne, Das Zimmer ohne Sorgen: Wie unsere Kinder wohnen werden, Uhu, 1926/1. (okt.) 22–35.
16 Peter Panter, Ein Bild sagt mehr als 1000 Worte, Uhu, 1926/2. (nov.) 74–84.
17 Johannes Itten, Wie lernt man Kunstwerke richtig sehen? Uhu, 1927/4. (jan.) 83–[92.]
18 Richard Huelsenbeck, Wozu war Dada da? Uhu, 1927/5. (febr.) 86–95.
19 Wilhelm Worringer, Vom Wesen der Plastik: Aus der Aufsatzreihe des 'Uhu': Die Sprache der stummen Dinge, Uhu, 1927/6. (márc.) 16– [29.]
20 Uhu: Das Magazin der 20er Jahre, hg. Christian Ferber, Frankfurt/M., Berlin, Verlag Ullstein GmbH., 1979.
21 Fotogramme 1922–1943, Katalogbearb. Ute Eskildsen, Robert Kondt, Essen, Museum Volkwang, 1996. 202.
A Bauhaus körüli és az intézményen belüli problémákhoz: Forgács Éva, Bauhaus, Pécs, Jelenkor Irodalmi és Művészeti Kiadó, 1991.
22 Moholy-Nagy László, Die Photographie in der Reklame, Photographische Korrespondenz, 1927/9. (758.) (szept. 1.) 259–260.
23 Lucia Moholy, Marginalien zu Moholy-Nagy: dokumentarische Ungereimtheiten, Krefeld, Scharpe, 1972. 7.; Rolf Sachsse, Lucia Moholy-Nagy Bauhaus Fotografin, Berlin, Bauhaus-Archiv, 1995. 11–12. A válást követően Lucia egy kommunista Reichstag képviselő, Theodor Neubauer élettársa lett.
24 Az Uhu szerkesztősége következetes magatartást tanúsított: egy későbbi számában ugyancsak a fotogram feltalálójának nevezte Moholy-Nagyot. – Eine neue Künstler-Gilde: Der Fotograf erorbert Neuland, Uhu, 1929/1. (okt.) 35.
25 Ez ugyanis a következő: "Auf lichtempfindliches Papier werden beliebige Gegenstände gelegt. Das Photogramm – eine Art von negativem Schattenbild – ensteht auf der von dem Gegenstand zugedeckten Fläche. Wer mit Phantasie und Geschmack »photogrammiert«, der wird hübsche und überraschende Wirkungen erzielen können." – Photogramme, i. m. 36. – Látható, hogy itt nincs szó Moholy-Nagy fejének lefektetéséről, a szöveg a fotogram készítés általános módjáról szól.
26 Szilágyi Sándor, Anti fotográfia: A fotográfia mint a művészi kommunikáció médiuma Moholy-Nagy László Optico-Pedagógiai rendszerében: Doktori disszertáció, Pécs, 2011. 47–49.
27 "Kézről készült fotogram"-ról ír Passuth Krisztina – A szelet-embertől az egész emberig: Új viszonylatok Moholy-Nagy László, [katalógus] szerk. Kürti Emese, Budapest, Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, 2011. 10.
28 Louis Kaplan, i. m., 90. – Ez metafora 2011-ben – hivatkozás nélkül – egy magyar nyelvű szövegben újra felbukkant.
29 Moholy-Nagy László, [eredeti írásmóddal:] geradlinigkeit des geistes – umwege der technik, bauhaus, 1926/1. (dec. 4.) 5.
30 Andreas Haus, i. m., Taf. 17.
31 Retrospektive László Moholy-Nagy, hg. Ingrid Pfeiffer, Max Hollein, München, Prestel, 2009. 47.
32 Kunst des Lichts, i. m., 37.
33 Moholy-Nagy László, Festészet fényképészet film, i. m. 99.
34 A Georg Muche munkássága iránt alaposabban érdeklődők számára: Georg Muche: Das künstlerische Werk 1912–1927. Kritisches Verz. d. Gemälde, Zeichnungen, Fotos u. architektonischen Arbeiten, bearb. Magdalena Droste, Berlin, Mann, 1980.
35 Bizonyságként itt csak néhány példa az odakinn publikált Hegyei képek közül: A Duna-parton. Gyümölcspiac a rakparton, Das Magazin, 1929/54. (febr.) 3226.; Ősz a pusztán, Revue des Monats, 1930/2. (dec.) 182.; Cím nélkül, Der Querschnitt, 1931/6. (jún.) 364. oldal utáni 4. tábla.
36 Andreas Haus, i. m., 94–95.
37 Moholy-Nagy L[ászló], 60 Fotos, 8. tábla
38 Moholy-Nagy László munkássága, életrajz Beke László, Budapest, Corvina Kiadó, 1980. 24. tábla
39 Kunst des Lichts: László Moholy-Nagy, Madrid, La Fábrica Editorial, Martin-Gropius-Bau, 2010. 63.
40 Moholy-Nagy László munkássága, i. m. 14.
41 bauhaus, 1928/1. 5.
42 Heinz Hajek-Halke: Der große Unbekannte: Photographie 1925 1965: Ausstellung im Haus am Waldsee vom 13. 12.1997 bis 18. 01.1998, Vorw. Barbara Straka, Göttingen, Steidl, 1997.
43 Uhu, 1928/9. (jún.) 74.
44 Kunst des Lichts: László Moholy-Nagy, Madrid, La Fábrica Editorial, Martin-Gropius-Bau, 2010. 64.