MODERN SZÍNES NEGATÍV FILMEK FORSZÍROZOTT ELŐHÍVÁSA

Ez a modern Kodak és Fuji színes negatívfilmekkel végzett vizsgálat sok szakember számára is meglepő eredményt hozott: forszírozott előhívással - a hívási idő hosszától függetlenül - még egy fél blendényi érzékenység-nyereséget sem lehetett elérni. A túlhívás növelésével arányosan nő a kontraszt és a szemcsésség, aminek eredményeként a látvány kétségkívül változik. Képminőségi szempontok miatt azonban mégsem ajánlható a forszírozott előhívás. Az pedig nem képezte kutatásunk tárgyát, hogy azt a bizonyos másfajta látványt művészi szempontok indokolják-e.

1. Bevezetés
Ügyfeleink az előhívás megrendelésekor - különböző okokból kifolyólag - gyakran kérik, hogy a színes negatívjaikat a labor egy, vagy akár két blendével is forszírozva hívja elő. A hívógépen természetesen nincsen olyan potenciométer, amelyen blendeértékeket lehetne beállítani. Így a forszírozás csak a hívási idő hosszának, vagy a hívási hőmérsékletnek a növelésével érhető el.
A cikkben ismertetett vizsgálat során arra kerestünk választ, hogy a laborban történő előhívás hogyan befolyásolja a jelenleg (2000. július) piacon lévő színes negatívok érzékenységét. A két filmnyersanyag gyártó cég, a Fuji Film Co. és az Eastman Kodak Co. ehhez a következő 13 színes negatívfilmet bocsájtotta rendelkezésünkre:
Fujicolor: F64D, F125, F250, F250D, F400 és F500
Eastman Color: 7245, 7246, 7248, 7274, 7277, 7279 és 7289
Kodak Type 6 szenzitométeren mindegyik színes negatívra szenzitogrammot exponáltunk. Ezeket ECN-2 technológiájú hívógépen 2,5; 3; 4; 5; illetve 6 perces hívási idővel előhívtuk.
A 2,5 perces hívási idő a deforszírozás,  3 perc a standard hívás, a hosszabb hívási idők pedig forszírozott hívásnak felelnek meg.
Az előhívott szenzitometriai próbákat számítógéphez csatolt X-Rite 320 denzitométer segítségével értékeltük ki.

2. Minimális denzitás
A hosszabb hívási idők a várakozásnak megfelelően nagyobb minimális denzitást eredményeznek. Az érzékenyebb színes negatívok erősebben reagálnak, mint a kevésbé érzékenyek. Ilyen összefüggésben nincs különbség a Fuji és az Eastman Kodak negatívok között (1. és 2. ábra). Azt viszont megállapítottuk, hogy az Eastman Kodak színes negatív filmek minimális denzitása az előhívási idő függvényében kevésbé erőteljesen növekszik.
A Dmin-görbék lineárisan változnak a hívási idő függvényében, bár a Fuji filmek esetében az emelkedés mértéke 40%-kal nagyobb, mint az Eastman Kodak filmek esetében.
Az első és második ábrán egy-egy közepes érzékenységű negatív minimális denzitás görbéje látható. Az Y tengelyen ábrázoltuk az aktuális és a standard előhívás közötti denzitáskülönbségeket. Az X tengelyre a hívási időt vettük fel.
A kék-érzékeny réteg minimális denzitása emelkedik a legmeredekebben, a vörös-érzékeny rétegé a leglaposabb. A két maszkolt réteg minimális denzitása a hívási idővel erősebben emelkedik, vagyis a vizsgált anyagok fátyla sötétebb és bíborabb lesz.
Mivel a forszírozott hívás miatt a negatívok minimális denzitása nagyobb, a laborban a fénymegadó magasabb fényértékekkel dolgozik, ami azt a hatást kelti, mintha érzékenységet nyertünk volna. Ez azonban – mint ahogy a későbbiekben látni fogjuk – nem így van.

3. Érzékenység
A rétegek érzékenységét fényértékben (Exposure Rating, ER) határoztuk meg. Az ER az Eastman Kodak által bevezetett házon belüli érzékenység-paraméter, ami a hívás után a minimális denzitás fölött 0,20 denzitás eléréséhez szükséges expozíción (megvilágítottságon) alapul. Az ER kiszámításához a következő egyenletet használjuk: ER = 100 (3- lg L).
L jelöli azt a megvilágítottságot, amely a hívás után a D = minimális denzitás + 0,20 érték eléréséhez szükséges. Mindhárom fényérzékeny réteg ER értékét megmértük, majd az érzékenységet átszámítottuk ASA-ba.
Az, hogy ez az átszámolás nem egyszerű aritmetikai folyamat, annak köszönhető, hogy az ASA érzékenység – az USA szabvány ANSI PH2.5 alapján – a hívás után a minimális denzitás fölött 0,10 denzitás eléréséhez szükséges expozíción (megvilágítottságon) alapszik:
SASA = 0,8/HM
HM itt azt a megvilágítottságot jelenti, amivel a D = minimális denzitás + 0,10 értéket elérjük.
A harmadik ábrán a kétfajta érzékenység-érték átszámításához találhatunk segítséget. Az  ábra egy negatív görbe alsó szakaszát mutatja. A két küszöbérték közötti denzitáskülönbség 0,10. A két definiált ponton átmenő egyenes irányvektorát (gradiensét) – jó közelítéssel – helyettesíteni lehet az adott réteg kontrasztjával. A fotográfiai jelleggörbe alsó szakasza, ahol a két érzékenységi pont található, laposabb, mint a görbe egyenes szakasza. Mivel az összes vizsgált színes negatívfilm érzékenységét egyformán számoltuk át, a két filmgyártó termékeinek összehasonlítása megengedett. Ezenkívül az átszámításból származó rendszeres hiba gyakorlati jelentősége elhanyagolható.
Az irányvektor és egy befogó (= 0,10) ismeretében kiszámítható a másik befogó, vagyis a két érzékenységi rendszer közötti expozíciókülönbség, aminek alapján pontosan meghatározható a fotográfiai érzékenység ASA-ban. Itt kell megemlítenünk, hogy a filmgyártók termékeik fényérzékenységének megadásához az E.I. (Exposure Index) érzékenységi paramétert használják, amelynek a matematikai alapjai ugyanezek, csak a szenzitogrammok előhívását gyakorlati hívógépeken és nem az egykori ASA, vagy az új ANSI-szabvány szerint végzik.
A következő probléma a háromrétegű színes filmek érzékenységének meghatározása volt. A jelen vizsgálat során mindenkor mindhárom réteg érzékenységét kiszámítottuk és azok mértani közepét vettük. Nem alkalmaztuk pl. azt a módszert (ANSI PH2.27), amelynél a film érzékenységének a legérzékenyebb és a legkevésbé érzékeny réteg érzékenységének mértani közepét tekintik. Ennél a tesztsorozatnál ugyanis olyan paraméterre volt szükségünk, amely mindhárom réteg érzékenységi tulajdonságait magába foglalja.
Végül a kiszámolt érzékenységeket összehasonlítottuk az adott színes negatív standard előhívással nyert érzékenységével, és az effektív érzékenység-nyereséget blendében adtuk meg, mivel az operatőrök a gyakorlatban leginkább ezt az adatot használják.
A negyedik ábra a Fujicolor színes negatívok vizsgálatának eredményét mutatja. Ezen látható, hogy a forszírozással elérhető legnagyobb érzékenység-nyereség nem több 1/3 blendénél. Sőt, a kétszeres hívási idejű forszírozás egyik-másik filmtípusnál érzékenység-veszteséget okoz, ami a minimális denzitás drasztikus megnövekedésére vezethető vissza.
A diagramm azt is megmutatja, hogy a nagyérzékenységű negatívok (F400, F500) másképpen viselkednek, mint a többi termék. Ebből arra lehet következtetni, hogy más az emulziójuk.
Az ötödik ábra az Eastman Kodak színes negatív filmek forszírozási görbéit mutatja meg. Itt méginkább feltünik, hogy az egyik negatívtípus egészen másképpen reagál, mint a többi. Ez a 7248-as típus, az Eastman Kodak ma kapható legrégebbi színes negatívja. A másik hat típus a "Vision" termékcsalád tagja. A Vision filmeket legfeljebb ±1/5 blendényit, míg a 7248-as típust 1/2 blendéig lehet forszírozni.
A jelen vizsgálat során csupán egyetlen fél perces deforszírozást vizsgáltunk. Rövidebb hívási időnek nem lett volna sok értelme, mivel az alulhívás miatt denzitás-egyenetlenségek léptek volna fel. Általában az állapítható meg, hogy ez a 17%-os deforszírozás körülbelül 1/4 blende, vagy még kevesebb érzékenység-csökkenést okozott.

4. Kontraszt
Annak oka, hogy tapasztalt filmesek a vetítővásznon ezen szenzitometriai eredmények ellenére "forszírozott hívás" hatását érzékelik, a kontrasztviszonyokra vezethető vissza. A negatívok kontrasztja az előhívási idő növekedésével jelentősen nő (6., 7. ábra). Itt kell közbevetni, hogy a kontrasztot, mint egy-egy színérzékeny réteg fotográfiai jelleggörbéjén kijelölt két meghatározott ponton át húzott egyenes iránytangesét definiáltuk.
A pontok egyike a D = minimális denzitás + 0,20 mértani helyen, a másik pedig 1,35 logaritmus egységgel jobbra található. Ez a Kodak által színes negatívokra definiált Average Gradient (A.G.)-nek felel meg. A fotográfiai jelleggörbe két pontja természetesen nem jellemzi az egész görbe teljes lefutását. Bár a jelleggörbe jellemző szakaszait minden filmtechnikus ismeri, a színérzékeny rétegek bonyolult felépítése miatt az egyes színérzékeny rétegek fotográfiai jelleggörbéjének lefutása ma már legalább is nem egységes. Így az egyenes szakasz sem egészen lineáris. "Forszírozottan" előhívott negatívok jelleggörbéit vizsgálva különösen kitűnik a színérzékeny rétegek ilyen struktúrája. A "forszírozás" kiemeli a rétegek mellékdenzitásának különböző tulajdonságait (8. ábra).
A kontraszt és az előhívási idő összefüggésének vizsgálatára - akárcsak a minimális denzitás esetében – egy-egy reprezentatív negatívtípust választottunk ki. Az eredmények, és még inkább a következtetések viszont minden negatívtípusra érvényesek.
A hatodik és a hetedik ábrán az Y tengelyen a kontraszt-faktort ábrázoltuk, amit az aktuális kontraszt és a standard-hívás kontrasztjának százalékos arányából képeztünk. Mint a hatodik ábrán is látható, akár csaknem 70%-os kontrasztnövekedés is elérhető. Mindazonáltal az is észrevehető, hogy a kontrasztnövekedés nem minden rétegben egyenletes.
Érdemes felfigyelni arra, hogy a Fuji negatívoknál a zöld-érzékeny réteg, Kodak negatívoknál pedig a vörös-érzékeny réteg kontrasztja növekszik a legerősebben. Ez magyarázza a két gyártó cég színes negatívjainak különböző "látványát" a forszírozott előhívás kapcsán.
A "forszírozott" Fujicolor negatívok zöldben "kemények" (zöld csúcsfények és bíbor árnyékok), a Kodak termékek pedig vörösben (vörös csúcsfények és kékeszöld árnyékok). Ez az észrevétel természetesen csupán egy megállapítás és semmiképpen sem a két negatív minőségének értékelése.

5. Összefoglalás
A forszírozott előhívás a hívási idő hosszától függetlenül még egy fél blende érzékenység-nyereséget sem eredményez. Az érzékenység definíció szerint csupán a fotográfiai jelleggörbe egyik meghatározott pontjának a mértani helye. Az érzékenységi adatok önmagukban semmit nem mondanak a görbe további lefutásáról, vagyis a negatív viselkedéséről. Így a "másmilyen látvány" az, ami ennek ellenére művészi értelmet ad(hat) a "forszírozásnak". A "másmilyen látvány" említésekor nem feledkezhetünk meg a gyakorlatból ismert tényről, amely szerint a forszírozott előhívás a negatív szemcsésségét növeli, és az élességét csökkenti.
Azt azonban egyértelműen ki kell jelentenünk, hogy alulexponált negatívok forszírozás után (ellenére) is alulexponáltak maradnak. Azt az információt, azokat a képrészeket, amelyeket az operatőr nem exponált rá a nyersanyagra, utólag nem lehet rávarázsolni. Elvesz(t)ett érzékenységet nem lehet visszanyerni.

 (Dr. Gloetzer László főmérnök a Schwarz Film AG és Probst Film
Tricktechnik GmbH, Ostermundigen, svájci cégeknél)
A fordítás alapjául a Fernseh- und Kino-Technik szaklapban megjelent – Dr. Gloetzer László által írt – "Forcierte Entwicklung von modernen Farbnegativfilmen" című cikk szolgált.

Gloetzer László
Fordította: Csizmazia Anikó