Albertini Béla: Magyar fotótörténet, 1919. augusztus–1941. június

Harmadik rész

Köztudott, hogy a trianoni békeszerződést 1920. június 4-én írták alá.i Trianon után az ország területének alig egyharmada (32,8 %), a népességből pedig 7 980 143 fő maradt meg.ii Az erről szóló történeti irodalom gazdag,iii a hazai fotóéletre vonatkozó következmények elemzése azonban még nem történt meg. Terjedelmi okokból ezek itt csak vázlatosan jelezhetők.

Amatőrvilág: odaveszett több 20. század elején alakult és virágzásnak indult fotóklub (egyesület). Erre a sorsra jutott az 1912-ben megalakult Photo-club Pozsony. A Fény című budapesti szakmai folyóiratot az első világháború előtt a pozsonyi klub mellett hivatalos közlönyének tekintette az 1911-ben létrejött Eperjesi Amatőr Fényképezők Egyesülete, a Losonczi Amatőr Fényképezők Egyesülete, a nagyváradi és az aradi fotóklub.iv Az eperjesi egyesület 1912 márciusában már országos kiállítást is rendezett – Szinyei Merse Pál védnökségével.v A Losonczi Amatőr Fényképezők Egyesülete 1912 januárjában nyitotta meg első kiállítását.vi A Photo-Club Nagyvárad 1913-ban alakult újjá.vii Ott adták ki 1911 és 1914 között Faragó Géza szerkesztésében a Művészi fényképezés évkönyve című sorozat három kötetét.viii Az 1906-ban alapított Aradi Fotóklubnak a tízes években olyan nemzetközileg is ismert alkotói voltak, mint Matusik Márton és Faix Jacques.ix Utóbbi életéről és munkásságáról egy az utóbbi időszakban keletkezett monográfia is olvasható.x Az aradi Foto-Club 1907-ben rendezte meg I. országos művészi fényképkiállítását, amelyen a budapesti Photo-Club 39, a Magyar Amatőrök Országos Szövetsége 270 [!] képpel szerepelt. A tíz tiszteletdíj egyikét Budapestről Balogh Rudolf nyerte.xi 1911-ben már a második országos művészi fényképkiállítást rendezték Aradon. „Az ország egyetlen aktív vidéki egyesülete az Aradi Foto-Klub ismét tanujelét adta életrevalóságának” – kezdte beszámolóját A Fény akkori szerkesztője, Hoffmann Viktor.xii Az Aradi Fotóklubnak 1916-ban 55 tagja volt.xiii A Zombori Műkedvelő Fényképészek Egyesülete 1906. november 11-én alakult meg, vezetői a Felvidék és Erdély klubjaihoz hasonlóan főként a középosztály képviselői: ügyvédek, tanárok, takarékpénztári tisztviselők voltak.xiv

Sajátos helyzet alakult ki a hivatásos fotográfusok esetében. Az 1910-es népszámláláskor a történelmi Magyarországon két olyan vármegye volt, amelyben nem működött önálló (műteremmel bíró) fényképész: Győr és Abauj-Torna. A sok kis településsel rendelkező Győr vármegye lélekszámbeli adottságai bizonyára nem vonzották hivatásos fényképészek letelepedését. Abauj-Torna egy része maradt meg Trianon után. 1910-ben százezernél több lakos jutott egy önálló fényképészre Hont, Kolozs, Maros-Torda, Kis-Küküllő; ötvenezernél több Árva, Nyitra, Trencsén, Borsod, Ung, Zemplén, Bihar, Szatmár, Szilágy, Arad, Szolnok-Doboka, és Torda-Aranyos vármegyében. A gyengén ellátott vármegyék a Felvidéken illetőleg Erdélyben nagyobbrészt egymással összefüggő területeket képeztek.xv (1. kép)

A viszonyítás kulcsa, hogy 1910-ben Magyarországon (Horvát-Szlavonországot ezúttal nem számítva) egy önálló fényképészre átlagosan 20 755 lakos jutott.xvi A trianoni veszteségnek paradox módon „pozitív” következménye is volt: a megcsonkított Magyarországon kisebb lett a fényképészekkel gyengébben ellátott területek aránya. Az érem másik oldala: odavesztek jól ellátott városok is; Pozsony 13, Kassa 12, Nagyvárad 10, Kolozsvár 10, Marosvásárhely 4, Újvidék 7, Temesvár 16 (!) önálló fényképésszel bírt 1910-ben. Az egy fényképészre jutó lakosságszámot tekintve valamennyi fenti városnak jobb volt az ellátottsága, mint Budapestnek.

Frissen létrejött északi szomszédunkban a „csehszlovákizmus” eszméjének fellobbanása a magyar fotókultúra szempontjából is következménnyel járt. A matematika-fizika szakot végzett prágai dr. Viktor Teissler (1883–1962) a londoni Penrose’s Annual hasábjain 1920-ban azt állította, hogy Petzval József csehszlovák származású volt.xvii Ezzel a vélekedéssel szemben a bécsi Eduard Kuchinkának (1878–1930), aki a Graphische Lehr- und Versuchsanstaltban szerzett képesítést, ezt követően ott lett a szertár „őre”, nem volt nehéz dolga. Leszögezte, hogy Teissler állítása, miszerint Petzval egy kelet-szlovákiai tartományban született volna hamis, mivel Petzval szülőhelye, Szepesbéla a feltaláló születésekor a Magyar Királysághoz tartozott.xviii Kuchinka viszont a másik végletbe esett. Mivel Petzval nevezetes optikai fejlesztése bécsi egyetemi működése idején történt,xix a bécsi szakember Petzvalt osztráknak minősítette. Petzval apai ágon cseh (esetleg morva), anyai ágon szepességi német (cipszer) származású volt, és a Magyar Királyság területén született. (Meg kell jegyezni, hogy 1807-ben Magyarországon az állampolgárság, mint tipikusan polgári jogi kategória még nem volt kodifikálva, erre csak 1879-ben került sor.) Igazi kelet-közép-európai „olvasztótégely” történet Petzvalé, értelmetlen dolog volt és most is az lenne nacionalista fűtöttségű vitákat kreálni származását illetően. Ismeretes, hogy Petzval egy dokumentumban „magyar honunk hű fiá”-nak nevezte magát, de az is köztudott, hogy manapság különbséget teszünk a származás és a nemzeti identitás között.xx

A jelen történet szempontjából az a lényeges, hogy a londoni és a bécsi fórum szakírói között 1920-ban végbement pengeváltás a magyar fotográfusok feje fölött zajlott; mai ismereteim szerint nincs nyoma annak, hogy a hazai szakmából bárki is reagált volna a történtekre.

1920 nyarán jelent meg Szekfű Gyula történész (1883–1955) Három nemzedék című könyve, amely a következő két évtizedben hat kiadást ért meg (1942-ben pedig a hetediket), igen erős hatást keltve a hazai közgondolkodásban. Meg kell jegyezni, hogy már Móricz Zsigmond is fenntartással élt Szekfű munkájával szemben: „[…] ez a harmadik könyve, [a Rákócziról szóló műve és A magyar állam életrajza után] melyben a keresztény-kurzus egész ideológiáját egybeállítja, s fölépíti rá a családfát Széchenyiig. A régi kurtanemesosztály sírvavigadó, nekem nagyon rokonszenves, nagyon szeretetreméltó, de bizony mit se lendítő tempója lesz itt tudományos elvvé. […] Bizony jobb lett volna, ha Szekfű Gyula ezzel az energiával, ezen a 333 nagy oldalon feldolgozta volna a Bécsben levő történelmi emlékeket […]”xxi „Nem komoly és nem könyv”, vélekedett itt a Három nemzedékről Móricz. Szekfű munkájáról az utóbbi időszakban Romsics Ignác nyújtott történettudományi nézőpontú elemzést, Dénes Iván Zoltán pedig a Szekfű monográfiájában eszmetörténeti szempontból foglalkozott vele.xxii Fotótörténeti közelítésben Szekfű munkájának legjellegzetesebb hatás-tényezője – mondhatjuk ma – a liberalizmus-ellenesség és az antiszemitizmusxxiii sulykolása volt – az illiberalizmus eszmei gyökerei többek között ide nyúlnak vissza –, továbbá a nemzeti motívum dicsőítése, figyelmen kívül hagyva azt a nemzetközi erőteret, amely Magyarország akkori sorsára (a trianoni békeszerződésre) döntő hatást gyakorolt.

A hivatásos fényképezés presztízsének erősítését szolgálta, hogy a szakmát művelők számára a fotográfusi képesítés megszerzése 1920-ban kötelezővé vált. Július 30-án kelt a 61.752 számú kereskedelemügyi miniszteri rendelet. Ennek értelmében „A fényképészipar […] kézműves természeténél fogva csak hosszabb gyakorlás útján lévén elsajátítható, az 1884. XVII. t.-c. 5. §-ában foglalt felhatalmazás alapján és a fennállott földmívelés-, ipar és kereskedelemügyi minisztérium által 1884. évi augusztus hó 26-án 39.266 sz. alatt kiadott rendelet 2. §-ában foglalt jegyzék kiegészítéséül elrendelem, hogy hivatkozott törvénycikknek a képesítés igazolására vonatkozó rendelkezéseit a fényképésziparra is alkalmazni kell, vagyis a fényképészipart a képesítés igazolásához kötött mesterségek közé sorozom.”xxiv A bürokratikus fogalmazású mondatok a fotográfus mesterség igényesebb műveléséhez adtak alapokat, és ez előrelépésnek minősíthető. Ezzel a szakmabeliek régi vágya teljesült; Kiss József, a Fényképészek Önképző- és Segélyegyesületének elnöke már 1906-ban így kezdte Fontos kérdések című cikkét: „Akarunk szakiskolát. Akarjuk szakmánk képesítéshez kötését.”xxv

Az 1920-ban Magyarországon működő hivatásos fényképészek képzettségüket tekintve jól elkülöníthető csoportokat képeztek. A hazai fényképész szakma története még nincs megírva, hiányzik számos hivatásos fényképész életútjának és munkásságának a feldolgozása is.

A hivatásos fényképészek többsége (szakmai iskolába nem járva) idősebb, tapasztalt hazai és külföldi fényképészek műtermeiben sajátította el a mesterséget. Példaként csak ketten a jelentősebb hazai karriert befutók közül: a fentebb már érintett Székely Aladár és Máté Olga (1878–1965).xxvi

A hazai intézményes képzést illetően eddig kevés szó esett az 1909 őszén a Kőfaragó utca 7. szám alatt indult Magyar Fotográfiai Szakiskola és Kísérleti Laboratóriumxxviiműködéséről, főként az ott végzett növendékekről.

„Személyi hírek. Szaktanári megbízások. A Továbbképző Női Iskola (Budapest VI., Aréna u. 17.) újonnan alapított és berendezett fényképészeti osztályának vezetőtanárává Hoffmann Viktor urat, lapunk szerkesztőjét és társtanárnőnek Csillag Erzsi fotoművésznőt hívták meg, akik osztályaik tanítását szeptember 16-án megkezdték” – olvasható A Fény 1915 elején megjelent egyik számában.xxviii Az ilyen típusú kezdeményezésnek – hogy ugyanis az általános női iskoláztatás folyamába a fotográfusképzést is be lehet iktatni – szintén van ismert külföldi előzménye: a berlini Lette Verein már a 19. század végén folytatott ilyen – Pécsi József által egykor kissé leszólt – de szakmát adó oktatást.

Mindkét budapesti képzés végzettjei sorsát, szakmai működésük eredményeit felkutatni még az 1919 előtti időszakra vonatkozó hazai fotótörténet-írás adóssága.xxix Jobb a helyzet a Pécsi József által 1914 őszén a Fővárosi Iparrajziskola képzési rendszerében elindított oktatás ismeretét illetően. (2–3. kép) Ha csak gépiratban, még kiadatlanul is, de létezik egy feldolgozás az ottani képzésről, amely általában is érinti a hazai intézményes fotográfusképzés kérdéseit.xxx A Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Fényképtárában vannak az intézmény egykori növendékeinek munkásságáról keresztmetszetet nyújtó fényképek is.xxxi Pécsi legelső osztályának 12 növendéke volt; valamennyi lány, és egy kivétellel az izraelita hitfelekezethez tartoztak.xxxii Ezek a tények még társadalomtörténeti elemzésre várnak. Ebből az osztályból a kecskeméti születésű Halász Vilma (1888–1938) futotta be a legnagyobb szakmai karriert; a későbbiekben látható lesz, hogy több képe németországi képes magazinokban is megjelent. Pécsi első fotográfus osztályába járt Chmura Sarolta is – a Chmura fotócikk kereskedés mind szakmai, mind amatőr körökben jól ismert volt a tárgyidőszakban. (4. kép)

Ritkán és kevés szó esik nálunk arról, hogy két jeles – annak idején nem főiskolai vagy akadémiai szintű – külföldi fotográfusképző milyen szakmai gazdagodással szolgált Magyarország számára is. Az egyik a fentebb már érintett bécsi K. k. Lehr- und Versuchsanstalt für Photographie und Reproduktionsverfahren, ez 1888 márciusában kezdte el munkáját. Az intézmény neve a továbbiak során változott, (5. kép) de állandó jellemzője maradt, hogy szinte a világ minden tájáról voltak növendékei. Kevéssé ismert, hogy dr. Szombathy József (1853–1943) régész, aki a Willendorfi Vénusz megtalálásáról (1908) vált szakmai körökben nevezetessé, és aki 1887-ben részt vett a soproni halomsíros temető feltárásában is,xxxiii a kilencvenes évek elején doktori címmel a tarsolyában beült a fotográfusképzőbe szakmát tanulni. (6–7. kép) Nyilvánvalóan azért tette ezt, mert fényképek által gyorsabban és hitelesebb régészeti dokumentumokat lehet létrehozni, mint rajzolással. Szombathy doktor az alkalmazott fotográfia egy speciális területének művelőjévé vált ezáltal.xxxiv A Klösz monográfiában a nyomdászati lexikonra történt hivatkozásban arról olvashatunk, hogy a hírneves Klösz György fia, Pál „…a bécsi grafikai főiskolát végezte el”.xxxv Az helytálló, hogy a fotográfusképző neve 1897-től, miután könyv- és illusztrációs osztállyal bővült K. k. Graphische Lehr- und Versuchsanstalt-ra változott, de Klösz Pál ottani tanulása idején (8. kép) még nem felsőfokú tanintézet volt. Klösz Pál hivatalosan 1903-ban lépett be apja cégébe.xxxvi (Az pedig már régóta ismert, hogy minden vonatkozó mítosz ellenére Balogh Rudolf nem volt növendéke ennek az intézménynek, semmilyen ottani iratanyagban nem bukkannak fel az adatai.)

Az 1900-ban indult müncheni Lehr- und Versuchsanstalt für Photographie Chemiegraphie Lichtdruck und Gravüre (9. kép) szerepe abban, hogy Pécsi József pályára került, széles körben köztudott. A folyóirat-szerkesztő Hoffmann Viktor jó kapcsolatot ápolt ezzel az iskolával; nagyon valószínű, hogy Pécsi József az ő tanácsára ment oda, és nem a közelebbi bécsi intézménybe.

Az viszont itthon kevéssé ismert, hogy Pécsin kívül 1918 előtt voltak ott a Magyar Királyság területéről érkezett más növendékek is. Pár tanulót említve a teljes napi oktatás résztvevői közül: Fuchs Erzsébet, aki 1894-ben született Szigetváron, gondviselője kereskedő volt, az 1914–15-ös tanévben a mind a téli, mind a nyári szemeszterben Münchenben tanult.xxxvii Neumann Emmy – sz. Békéscsabán 1891-ben, gondviselőjének foglalkozása egyelőre nem ismert, előképzettsége: leány- és polgári iskola –, az 1915–16-os tanévben vett részt a téli és nyári szemeszteren.xxxviii Elek Mária, gondviselője: „vállalkozó”, sz. Bp. 1884, előképzettsége: felső leányiskola, az 1916/17-es tanévben volt jelen ugyancsak mind a téli, mind a nyári időszakban.xxxix Fontos tény, hogy többen részt vettek az intézet által szervezett ún. mesterkurzusokon is. Ezeken a mesterkurzusokon részt vett 1907. március 21. és 30. között a Besztercebányán dolgozó Alpár Henrik és a debreceni Némethi József;xl 1909. április 1. és 10. között a győri Glück József;xli 1912. március 28. és április 6. között pedig a szombathelyi Farkas Géza.xlii Utóbbiak neve felbukkan a Szakács Margit-féle jól ismert, a hazai fényképészekről és műtermekről készített kimutatásban is.xliii

Valamennyi (a történelmi) Magyarországon született növendék, illetőleg mesterképzésben résztvevő fotográfus közül Pécsi József lett szakmailag a legjelentősebb, róla azonban ebben a feldolgozás-részben nem esik több szó, mert készül egy részletes tanulmány Pécsi József Münchenben címmel, ahol mind az előzményeket, mind a következményeket tekintve a bővebb kifejtés megtörténik.

Köszönet a tanulmány előkészítéséhez nyújtott segítségért:
Bibliothek der Staatlichen Fachakademie für Fotodesign München, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Kovács Zsófia Budapest, Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára, Országos Széchényi Könyvtár, Österreichhische Nationalbibliothek, Dr. Suba János Budapest, Universitätsbibliothek TU Berlin, Magister Klaus Walder – Bibliothek und Sammlungen der Graphischen Wien.

Lábjegyzet:

1 Mítosz vagy siker? A magyaros stílus, [Kecskemét], Magyar Fotográfiai Múzeum, 2001, 40. – A „történelmi tény” fogalmát illetően lásd Gyáni Gábor: „A történetírás fogalmi alapjairól: Tény, magyarázat, elbeszélés”, Bevezetés a társadalomtörténetbe: Hagyományok, irányzatok, módszerek, szerk. Bódy Zsombor, Ö. Kovács József, Budapest, Osiris Kiadó, 2003, (Osiris tankönyvek), [11]–53.
2 Az 1920. évi népszámlálás: Első rész: A népesség főbb demográfiai adatai, szerk. és kiad. Magyar kir. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, Pesti Könyvnyomda-Részvénytársaság, 1923. 1., 4. Ritkábban szokott szó esni arról, hogy mindössze 10 vármegye és 10 városi törvényhatóság volt, amelyek területe érintetlen maradt – Fejér, Somogy, Tolna, Veszprém, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun, Borsod, Békés és Hajdú vármegye, valamint Pécs, Székesfehérvár, Győr, Sopron, Baja, Hódmezővásárhely, Budapest, Kecskemét, Miskolc és Debrecen városok – Uo., 1.
3 Az egész kérdéskörről összefoglaló áttekintést és bőséges bibliográfiát nyújt az alábbi kötet: Trianon, szerk. Zeidler Miklós, Budapest, Osiris Kiadó, 2003; Romsics Ignác egy külön könyvben foglalkozott ezzel a témával: A trianoni békeszerződés, Budapest, Osiris Kiadó, 2001.
4 A Fény, 1914/5. (május) címoldal; „Magyarországi amatőr fényképész egyesületek”, Művészi Fényképezés Évkönyve, 7. évfolyam 1912–1913, szerk. Faragó Géza, Nagyvárad, Sonnenfeld Adolf Grafikai Műintézete, 49–51.
5 „Az eperjesi országos fényképkiállításról”, A Fény, 1912, 69–70.
6 „Különfélék: Új egyesület”, A Fény, 1911, 224.; „Kiállítások: A »Losonci Amatőr-fényképezők Egyesülete«…”, A Fény, 1912, 20.
7 „Magyarországi amatőr fényképész egyesületek”, Művészi Fényképezés Évkönyve: 8. évfolyam 1914, szerk. Faragó Géza, Nagyvárad, Sonnenfeld Adolf Grafikai Műintézete, 44.
8 „Irodalom: A művészi fényképezés évkönyve”, A Fény, 1911/1. 28.; Ez a kiadvány a Kováts Elemér, Purcell Béla és Sternád Béla szerkesztése által Budapesten 1906-ban elindult A művészi fényképezés évkönyve folytatása volt.
9 „Aradi Fotóklub”, A Fény, 1911, 54–55.
10 Jacques Faix az aradi klasszikus, szerk. Kolta Magdolna, [Kecskemét], Magyar Fotográfiai Múzeum, 2004. (A magyar fotográfia történetéből, 36.)
11 Weisz Hugó: „I. Országos művészi fényképkiállítás Aradon”, A Fény, 1907/5. [127]– [128.]
12 H[offmann] V[iktor]: „Az aradi országos művészi fényképkiállítás”, A Fény, 1911, 107.
13 „Egyesületi hírek: Az Aradi Fotóklub”, A Fény, 1916/3.
14 A művészi fényképezés évkönyve 1907 II. kötet, szerk. br. Purcell Béla, Sternád Béla, Budapest, Pátria Irod. Váll. és Nyomdai Részv.-Társ.; „Új amatőr-egyesület”, Az Amatőr, 1906/22., november 25., 385.
15 A fényképész ellátottság ekkor alapvetően korrelációt mutat az írni-olvasni tudás vármegyei megoszlásával. Ezek alapján azt lehet mondani, hogy a Klebelsberg Kunó révén elhíresült – bár elsőként nem általa használt – „kultúrfölény” érvényesülése ezen a területen / ezeken a területeken is érzékelhető. Érdemes azonban figyelni arra is, hogy ez az állapot nem minden tekintetben maradt tartós; a későbbiekben látható lesz, hogy a fotográfiai formanyelv modernizációját illetően a két világháború közötti korszakban Csehszlovákia megelőzte Magyarországot.
16 A számítás alapját a fentebb idézett statisztikák nyújtják.
17 V[iktor] Teissler: „Three Famous Pioneers in Photography”, Penrose’s Annual Process Yearbook, 1920, 81.
18 Eduard Kuchinka: „Prof. Dr. Josef Petzval Nationalität”, Photographische Korrespondenz, 1920/57., 290. – Kuchinka alapvetően a magyar Erményi József első ízben 1902-ben közreadott megemlékezésére támaszkodott.
19 A feltalálás történetéről egykor Seress János neve alatt jelent meg egy részletes tanulmány: Seress János: Petzval József (1807–1891) a fényképező optika magyar származású feltalálójának mérnöki, professzori és feltalálói működése, Budapest, Tankönyvkiadó, 1954. Seress személyét, Petzvallal kapcsolatos munkásságát illetően a kutatások még nem tekinthetők lezártnak. A Petzval életére és munkásságára vonatkozó legalaposabb írások Fejér Zoltántól származnak: Fejér Zoltán: Négy név – száz év: Fotótechnika történet: Petzval József, Mihályi József, Riszdorfer Ödön Dulovits Jenő találmányai, Budapest, Hogyf Editio, 2001.; Uő.: „Európai kalandozások. 8. rész: Cselovek sz fotoapparatom”, Fotóművészet, 2004/1–2., 1.
20 A Petzvallal kapcsolatos származási vitához: Albertini Béla: „Egy Petzval-vitáról”, A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 4., 2016, [421]–425.; Uő.: „Csehszlovák–magyar fotográfiai kapcsolatok a két világháború között”, Fórum: Társadalomtudományi Szemle, Pozsony, 2018/1. 6–7.
21 Móricz Zsigmond: „Három nemzedék: egy hanyatló kor története”, Nyugat, 1921/1., január 1., 148.
22 Romsics Ignác: „A »katasztrófa« okai avagy »a Mohácsok és a Trianonok története.Valóban olyan »olyan logikus, hogy nemzedék hanyatlik nemzedék után«?” A magyar irodalom történetei 1920-tól napjainkig, szerk. Szegedy-Maszák Mihály, Veres András, Budapest, Gondolat Kiadó, 2007, [11]–24.; Dénes Iván Zoltán: A történelmi Magyarország eszménye: Szekfű Gyula a történetíró és ideológus, Pozsony, Kalligram, 2015, 217–233.
23 Szekfű antiszemitizmusáról bővebben: Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon. 2. 1849-től a jelenkorig, Hungaria Judaica, 27., Pozsony, Kalligram, 2012, 461.
24„A kereskedelemügyi m. kir. miniszter 1920. évi 61.752. számú rendelete valamennyi másodfokú iparhatósághoz a fényképész-iparnak a képesítéshez kötött iparágak közé sorozásáról”, Magyarországi rendeletek tára, Ötvennegyedik folyam, 1920, kiad. a Magyar kir. Belügyminisztérium, Budapest, Tisza Testvérek Könyvkereskedőcég, 1920, 943.
25 Kiss József: „Fontos kérdések”, A Fény, 1906/5. 10. [Mindkét mondat ritkított betűkkel, tehát kiemelten jelent meg az eredeti szövegben.] Kiss arról is szólt, hogy ezeket a kívánságokat már 1897-ben is megfogalmazták a Fényképészek Köre nevű szervezetben, de akkor még eredmény nélkül.
26 Mindkettőjükről E. Csorba Csilla írt fontos munkákat; a Székely Aladárról szóló könyv fentebbi jegyzetben már szerepelt, a Máté Olgáról készült monográfia adatai: Máté Olga fotóművész:»Nagy asszonyi dokumentum«, Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum, Helikon Kiadó, 2006.
27 „A Magyar Fotografiai Szakiskola és Kísérleti Laboratórium megnyitása”, A Fény, 1909/9., 236–241. – Itt csak érintőlegesen: nem lehet nem észrevenni, hogy az akkor létesült intézmény neve kísértetiesen hasonlít a bécsi k. k. Lehr- und Versuchsanstalt für Photographie und Reproduktionsverfahren, és a müncheni Lehr- und Versuchsanstalt für Photographie, Chemiegraphie, Lichtdruck u. Gravüre nevének indító részéhez.
28 „Személyi Hírek. Szaktanári megbízások”, A Fény, 1915, 31.
29 A Fővárosi Levéltárban egyelőre nem sikerült e két intézmény dokumentumait megtalálnom.
30 Keller Katalin: Fejezetek a fotóoktatás történetéből: A fotóoktatás kezdeti törekvései III. [Gépirat.] Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium könyvtára.
31 Stemlerné Balog Ilona: „Az Iparrajziskola fényképész tanulóinak fennmaradt képei: Fotóoktatás Magyarországon először”, Fotóművészet, 2008/3.
32 HU BFL VIII. 106. b 28. köt. 264–268.
33 https://archeodatabase.hnm.hu/hu/node/69387
34 Nagyon tanulságos az a párhuzam, amelyet Marosi Ernő villant fel, amikor a fényképezésnek a műemlékek tanulmányozásába és védelmébe történő 19. századi/századvégi bekapcsolásáról ír – „A voyage sentimentaltól a műemlékvédelmi terv- és fotótárakig”, Élet és Irodalom, 2019/4., január 25., 8–9.
35 Lugosi Lugo László: Klösz György: 1844–1913: Élete és munkássága: Monográfia, Budapest, Polgart, 2002, 082.
36 Uo.
37 Jahrbuch: Der Lehr- und Versuchsanstalt für Photographie, Chemiegraphie, Lichtdruck und Gravüre – zu München, München, Lehr- und Versuchsanstalt für Photographie, Chemiegraphie, Lichtdruck und Gravüre – zu München, 1916, 27.
38 Jahrbuch, I. m., 1916, 32.
39 Lehr- und Versuchsanstalt für Photographie/Chemiegraphie, Lichtdruck und Gravüre zu München: Jahrbuch 1916 bis 1918, München, Lehr- und Versuchsanstalt für Photographie/Chemiegraphie, Lichtdruck und Gravüre zu München, 1918, 42.
40 Jahrbuch der Lehr u. Versuchsanstalt für Photographie/Lichtdruck und Gravüre zu München, Jahrg. 1 1906/07, München, Lehr- u. Versuchsanstalt für Photographie/Lichtdruck und Gravüre zu München, 1907, 120–121.
41 Jahrbuch der Lehr- und Versuchsanstalt für Photographie/Chemiegraphie/Lichtdruck und Gravüre zu Múnchen 1908/09, München, Lehr- und Versuchsanstalt für Photographie/Chemiegraphie/Lichtdruck und Gravüre zu München 1909, 113.
42 Jahrbuch der Lehr- und Versuchsanstalt für Photographie/Chemiegraphie/Lichtdruck u. Gravüre zu München 1912, München, Lehr- und Versuchsanstalt für Photographie/Chemiegraphie/Lichtdruck u. Gravüre zu München, 1912, 86.
43 Szakács Margit: Fényképészek és fényképészműterek Magyarországon: 1840–1945, Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, 1997: Alpár Henrik 106.; Némethi József 137.; Glück József 118.; Farkas Géza 115.