fotóművészet

Kádár János Finnországban, 1983. szeptember 20–22. Jorma Komulainen képei

Tervetuloa! Kádár János1

Amikor a történészt egy fotóalbum lapozgatása közben keríti hatalmába a történés feltérképezésének a vágya, akkor joggal erősödik meg benne az a tudat, hogy a vizuális történetírás feltétlenül része korunk múltbeli megismerési folyamatának. Így történt ez nálam is, amikor az 1947-es születésű Jorma Komulainen finn fotóriporter albumát megtaláltam. A képek derűje, a szemléletmód és a téma újszerűsége, „lazasága” arra késztetett, hogy némileg utánanézzek az államszocializmus alatti finn–magyar kapcsolatok történetének.

1991-ben, Kádár János halála után két évvel, az akkori Legújabbkori Történeti Múzeum megkapta a pártfőtitkár irodájában (a „Fehér Házban”) található tárgyak, emlékek, bútorok jelentős részét. Mivel ez a gyűjtemény a Magyar Nemzeti Múzeumba került – összeolvadás és egységesítés okán –, a pártirodában elhelyezett 610 darab fotóalbum is a Történeti Fényképtár állományának a része lett. Ezek az albumok, a kornak megfelelően, a főtitkár hazai és külföldi utazásait, protokolleseményeit és a „rajongók” elismeréseit jelenítik meg. Tanúságaként szépen épülő országunk derék népének. Nagyrészt hivatalos, MTI-riporterek által készített fotóalbumokról van szó, de találhatunk köztük egészen kiváló, egyedi, amatőr összeállítást is. Volt, hogy egy vidéki bölcsőde lakói (illetve gondozóik) állítottak össze köszöntő képválogatást, de gyárak, tsz-ek dolgozói is szeretettel köszöntötték az ország első számú vezetőjét. Minőségükben változatosak, színesek ezek az ajándékok: néha megmosolyogtató, házi kivitelben, néha viszont elefántcsont berakású ébenfa díszdobozban. A felvételek pedig a kor és az állampárt elvárásainak megfelelően méltóságteljesek, statikusak, hivatalosak, elégedettséget sugárzóak. Az albumok egyedi képeinek feldolgozása még várat magára, de lista, dátum, hely és esemény szerint már kutathatóak. Néhány eltérő szemléletű felvételsorozat már most is előtűnik. Ilyen például a 332. számú elegáns album is 1983-ból, amelyet a finn fotós, Jorma Komulainen rendkívül igényes kivitelben készített el, és Kádár Jánosnak finnországi látogatása emlékeként ajándékozták.
Ahhoz, hogy megértsük a fényképek emberi derűjét, kissé górcső alá kell vennünk a finn–magyar állami kapcsolatok történetét.
Finnország a 2. világháború után semleges államként a konszolidáció, a két „tábor” közötti harmonizáció országaként jelenik meg az európai és amerikai politikában. Az 1956-os magyar forradalmat követően a szocialista táboron kívüli államok közül az elsők között volt, amely felvette a kapcsolatot Kádárral és a külpolitika szakembereivel (már ha egy-két kivételtől eltekintve voltak ilyenek). Urho Kekkonen köztársasági elnök 1963-ban járt először „baráti” látogatáson Magyarországon. „A finn vezetés viszonyát Kádárhoz mindenekelőtt a nemzetközi politikai légkör szabta meg. Az 1960-as évek elején, a hidegháborús krízisek után ismét kezdték elismerni Magyarországot a nyugati országokban is, így a hűvös politikára sem volt többé szükség. Az 1960-as évek elejétől új típusú kapcsolatok épültek Magyarország és Finnország között. A Kádárról kialakult felfogás pedig lassan pozitívra változott.”2 
Kekkonen elnök húsz év alatt hét alkalommal találkozott a magyar pártfőtikárral – aki egy személyben volt a Népköztársaságot és a törvényhozást is megszemélyesítő, első számú vezető. Ezt bizonyítja Juha Vakkuri író 1986-ban megjelent Yhden miehen Unkari („Egy férfi Magyarországa”) című helyzetértékelése, amelyben személyes tapasztalatok alapján rajzolt átfogó képet a magyar történelemről, illetve Kádár Jánosról. A „modern testvériség” vált a két állam közös jelszavává: a békés egymás mellett élés ideológiai főcsapásán mindkét kis állam nagyobb befolyásra törekedett a nemzetközi politikában.
1963-ban Kekkonen így írt Kádárról: „Kádár nagyon rokonszenves és okos embernek tűnt. Halk, visszafogott, szerény. Csendes, öniróniával árnyalt humor.”3
A finn elnök halálakor, 1986-ban Kádár kevés publicisztikáinak egyikében szép szavakkal méltatta a politikustárs emberi és államfői nagyságát.
Kekkonen után Mauno Koivisto elnök folytatta a keleti kapcsolatok politikáját. Ő az alábbiakban jellemezte a magyar pártvezért: „Kelet-Európa és Kelet-Közép-Európa vezetői közül mindenképpen Kádár volt a legérdekesebb beszélgetőpartner; tájékozott volt, és mindig volt véleménye, amit szelíd ironikus stílusban adott elő.”4
Amit a korábbi vezetés és a magyar pártapparátus felépített, az 1980-as évek elején csak erősödött: a finn köztudatba egyre erősebben beépítettek egy új Magyarország-képet. Szorosabbá váltak a kulturális kapcsolatok, a Finn–Magyar Baráti Társaságok hálózata egyre szélesebb lett, gombamód szaporodtak a testvérvárosi kapcsolatok (napjainkig élő példáját találjuk számos helyen); a kétoldalú nyelvtanulási programok ösztönzése személyes barátságokat szült. A kereskedelem, az építészet, a design terén, a művészetek – különösen a Kodály-módszer működő(!) finnországi adaptálása, a táncművészeti csereprogramok stb. – szoros egymásra hatásban élénkültek.
A Történeti Fényképtárban található album felvételei ezt a fajta nyitottságot kiválóan tükrözik. Oldott hangulatú fogadások, különleges „női” programok teszik a megszokottól érdekesebbé az 1983. szeptember 20. és 22. közötti állami, házaspári látogatás dokumentálását.
A Népszabadság korabeli tudósításaiból5 megtudhatjuk, hogy az MSZMP első titkárát felesége, valamint Nagy János külügyi államtitkár, Kovács László, az MSZMP KB Külügyi osztályának helyettes vezetője és Bereczky Gyula, a KB agitációs és propaganda osztályának alosztályvezetője kísérte el. A Ferihegyi repülőtéren viszont hét magas rangú párt- és állami vezető reprezentált induláskor és érkezéskor egyaránt. Ez utóbbi eseményt a párt lapjában Bánhalmi János felvételeivel közölték. A kintről készült tudósítás viszont – név nélkül – Jorma Komulainen fotóiból adott válogatást, MTI Külföldi Képszolgálat aláírással. Jelzi ez is, hogy a fotográfus személye mennyire nem volt fontos az adott politikai hatalomnak. (A témát lásd részletesebben Takács Róbert: Politikai újságírás a Kádár-korban című tanulmánykötetében, Napvilág Kiadó – Politikatörténeti Intézet, Budapest, 2012.) A képek azonban megtalálhatók a finn fotóriporter saját maga készítette, fekete bőrbe kötött, kézzel oldalszámozott, képaláírás listával ellátott albumban is. Ez került a Kádár-hagyatékkal a gyűjteményünkbe.
A fényképkészítő-fotóriporter jóindulatú, derűs hozzáállását mi sem bizonyítja jobban, mint a felvételek nézőpontja, gépének látószöge és a megörökítésre méltónak tartott témák. Divatbemutatók, a díszvacsora csillárfedte nagytotálja vagy a búcsúzó elnöki pár ellenfényes szép felvétele. Bájos és elnéző képeken jelenik meg Kádárné őszinte rácsodálkozása az új csizmadivatra vagy a modern paraszttanya újításaira. Nincs benne semmi „lesajnáló”, semmi tiszteletlen. Őszinte, a korabeli finn politikai propagandát teljességgel alátámasztó fényképeket láthatunk.
*
A Történeti Fényképtárban található Kádár-albumok még sok rejtélyt tartogatnak; böngészésük, alapos feldolgozásuk során sok titokra kaphatunk választ a fotók segítségével. Bizonyítva egyben azt is, hogy a vizualitás mennyivel gazdagabb információt adhat az emberi viszonyokról – akár a hétköznapokról, akár a politikáról legyen is szó.
A finn fotográfus – ismereteim szerint – jelenleg fotóoktatással foglalkozik, és Kuopióban vezet egy érdekes-értékes fotógyűjteményt. Az alaposabb kapcsolatfelvétel, munkásságának további követése folyamatban van.
(Az album 31 darab, nagyrészt 18×24 cm-es fekete-fehér zselatinos ezüst papír pozitívot tartalmaz; a képaláírásokat a fotográfus által készített és fordíttatott eredeti formában közöljük.)
Kiscsatári Marianna

Jegyzetek
1 Isten hozott! Kádár János
2 Mari Vares: Kádár János és a kádári Magyarország képe Finnországban. Múltunk, 2012. 1–2., 104. oldal.
3 Urho Kekkonen, 1963. 05. 11. In: Juhari Suomi (szerk.), Helsinki, 2002, 49. oldal.
4 Mauno Koivisto: Kaksi kautta. Helsinki, 1994. (ls. Mari Vares i.m.)
5 Népszabadság, XLI. évf. 222–225. szám, 1983. szeptember 20–23.