fotóművészet

2011/3 LIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

TARTALOM


Az én elvárásom az, hogy a kép ne csak igaz legyen, hanem szép is – Chochol Károly fotóművésszel Bacskai Sándor beszélget

Böröczfy Virág: Modellt állva – Molnár Ágnes Éva képeiről

Somosi Rita: Egy korszak vége – A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia szakos végzős hallgatói

Pfisztner Gábor: Hasselblad Award – Walid Ra’d; Képtelen képes történelem?

Szegő György: Reális Velence – Olasz pavilon a San Giorgio Maggiore apátságban, május 31 – szeptember 30.

Anne Kotzan: Arles-i találkozások – Fotófesztivál a bika jegyében

Pfisztner Gábor: Szédítő magasság, nyomasztó mélység? – A kortárs fotográfiáról (3. rész)

Baki Péter: Moholy-Nagy László Helsinki című felvételéről

Fisli Éva–Tomsics Emőke: Nagyvárosi ikonok – Párizs és New York Kertész nélkül; Válogatás a Magyar Nemzeti Múzeum nemzetközi fotógyűjteményéből, 2011. VI. 24–26.

Révész Emese: Megfigyelés, emlékezés, inspiráció – A fotográfia szerepe Csók István (1865–1961) korai munkásságában

Dr. Veréb Viola: Szerzői jogi lehetőségek és korlátok – a fényképezőgép lencséjén keresztül

Fejér Zoltán: Rupprecht Mihály, az első magyar fotóművész

Farkas Zsuzsa: Az 1875. évi kereskedelmi törvény

Sümegi György: Az 1956-os fényképek használati tanulságai – Alapfy Attila fotói

Pusztai László: A színkezelési műveletek – Színkezelés a gyakorlatban (2. rész)

Montvai Attila: Az "éles látás" matematikai háttere (2. rész)

Tímár Péter: Könyvespolc

E számunk szerzői

Summary

ARLES-I TALÁLKOZÁSOK

Fotófesztivál a bika jegyében

Már van Goghot is a provance-i kisváros inspirálta arra, hogy változtasson korábbi festői stílusán. Miként, immár 42 éve, a nemzetközi fotós élet jeles képviselőit is egyre újabb rendezvények, kiállítások, műhelymunkák és viták szervezésére készteti. Nem meglepő, hogy a Rencontres d’Arles nem hivatalos központja a Place du Forum, a van Gogh által megfestett Café de Nuit-vel.

Idén július 4-én ismét megnyitott a fotófesztivál 47 kiállítással és egy hétre elegendő különleges rendezvénnyel, amelyekre számos jelentős, nemzetközileg is ismert fotográfus, kurátor, kiadó, galériatulajdonos és újságíró érkezett. Ez a fontos találkozó most is lehetővé tette a régi kapcsolatok ápolását, az újak kialakítását és a szakmai eszmecserét, az eddig nem publikált munkák megtekintését vagy kommentálását, vagy egyszerűen a felszabadult eszmecserét.

A Rencontres d’Arles művészeti igazgatója, François Hébel immár tizedik éve irányítja François Barré igazgatóval a rendezvényt. Az általános vélekedéssel ellentétben, miszerint a fényképezés aranykora tulajdonképpen véget ért, ő azt hangsúlyozta, hogy a fotográfia sosem volt dinamikusabb, ellentmondásosabb és fontosabb, mint napjainkban.

Míg 2002-ben a digitális fényképezés jelentősége a fotográfiai kifejezésmódok sokféleségében jutott szerephez a fesztivál programjának kialakításában, úgy ebben az évben Clément Chéroux, Joan Fontcuberta, Erik Kessels, Martin Parr és Joachim Schmid a fényképek internetes jelenlétét emelte a kiállítás középpontjába. Harminchat fotográfus képei mutatták meg ennek az új tömegmédiumnak a művészi alkalmazási lehetőségeit, a legszélesebb vertikumon. Köztük Corinne Vionnet turistafotókból montázsolt képei az idegenforgalmi látványosságokról, Thomas Mailaender csirkemúzeuma vagy Shion Sono filmje, a Love Exposure, amelyben kifigurázza a japánok leskelődésre való hajlamát.

Idén a bika volt a fesztivál mottója, ezt Michel Bouvet tervezte, aki 2002 óta készíti a fesztivál plakátjait. Voltak évek, amikor azt kérdezhették a látogatók: miféle zöldség vagy miféle állat ez? Világos üzenetük nem volt, nem is kellett, hogy legyen. Bouvet üzeneteinek inkább kérdéseket kell felvetniük, mosolygásra késztetniük és megragadniuk a tekintetet. Idén a Parc Ateliers-ben egy egész kiállítási csarnokot szenteltek a plakátjainak, terveinek és vázlatainak.

A belvárosban csak kevés nagy alapterű kiállítóhely található, ám a közelben lévő, kicsit bizarr és esetlegességet árasztó hangulatú egykori iparterület megannyi elhagyott csarnoka bőven kínál ideális helyet. A nyitva tartás hete alatt nemzetközi könyves cégek és kiadók is képviseltették magukat, hogy bemutassák kínálatukat. Sok gyűjtő számára a dedikálás a legkiemelkedőbb esemény. Erre pedig lehetőséget nyújtott az Images Plurielles Edition, a KesselsKramer Publishing, az Atem Books, a Kominek Gallery, a Dirk K. Bakker Boejken és a Schaden.com.

Komoly visszhangot kapott a közönség körében JR utca-művész évek óta működő, nagy léptékű projektje, az Inside Out. Mindenki, aki lefényképeztette magát egy automatában, magával vihette a fényképét. Rövid idő alatt a portrékból készült plakátok borították a környék falait.

A fesztivál fókuszában idén Mexikó szerepelt a legkülönfélébb, a dokumentarista és riportfotótól kezdve a legkülönfélébb művészi munkákig terjedő kiállításokkal. Többek között láthatók voltak a mexikói bűnügyi riporter, Enrique Metinides sokkoló és megrázó felvételei; őt csak nemrég fedezték fel Európában. Daniela Rossell a Ricas y Famosas (Gazdagok és híresek) című színes diasorozatában nem csak a mexikói gazdagok életét tárja elénk: nőket, egykori barátnőit állítja a kamera elé, hogy így megmutassa álmaikat és vágyaikat. Cuauhtémoc Medina kurátor „pszeudoarisztokratikus trópusi diznilendről” beszél. Maya Goded a Welcome to Lipstick (Üdvözöljük Rúzsban) című sorozatában ezzel szemben a társadalom peremére szorult nőkkel foglalkozik. Dulce Pinzón szuperhősnek öltözött nők és férfiak portréit mutatja be, bevándorlókét, akik rendkívül rossz körülmények között dolgoznak New Yorkban, hogy a megkeresett pénzt hazaküldhessék Mexikóba – az igazi hősök. A dokumentáló aspektusokat tematizálja a gazdag Photographs and Revolution (Fényképek és forradalom) című kiállítás, amely körbejárja azt a kérdést is, hogy a fényképek miként határozták meg hosszú időn keresztül a mexikói forradalomról élő képzeteket, és a korábban még nem látott képek meg tudják-e változtatni ezt a képet. Az idei fesztivál egyik leghatásosabb kiállításának számított az egykori templomban berendezett tárlat, amelyen az 1997-ben elhunyt operatőr, Gabriel Figueroa (aki Luis Bu?uellel és John Hustonnal is dolgozott) által összevágott filmrészletek voltak láthatók.

Szintén nagy érdeklődést keltett a Mexican Suitcase, a Robert Capa spanyol polgárháborúban készült negatívjait tartalmazó, legendás koffer. Az 1939–40-ben rejtélyes módon Mexikóba került bőröndöt – tulajdonképpen három dobozt, amelyek 4500 negatívot tartalmaztak – 2007-ben találták meg. Ezek közül a képek közül csak néhány volt korábban is ismert. A Cynthia Young által nagy körültekintéssel megrendezett kiállítás egyértelművé teszi, hogy Robert Capa, David Seymour (Chim) és Gerda Taro vetette meg az alapjait a modern és kritikus haditudósításnak. Trisha Ziff Claudio Rocával forgatta azonos című filmjét, amely ugyanúgy foglalkozik a dobozok tartalmával, mint azzal a kérdéssel, mekkora jelentőségük van aktuálisan ezeknek a felvételeknek. A premierre július 5-én került sor a Théâtre Antique-ban. Ugyanezen az estén adták át az Oskar Barnack Leica-díjat a dán Jan Grarupnak, a földrengés sújtotta Haitin 2010-ben készült fekete-fehér felvételeiért. Minden este 1700 néző láthatta az előadásokat az ókori környezet nyújtotta különleges légkörben. További jelentős előadásokra is sor került, többek között Mitch Epsteinről (zene: Eric Friedländer), ő a Prix Pictet nyertese az American Power című sorozatáért. A Henri Cartier-Bresson-díj idei kitüntetettje Vanessa Winship volt. Az Európai Kiadók Díját David Monte Leone kapta, míg a Fiatal Tehetségek Oskar Barnack Leica-díját az 1987-es születésű kínai Jing Huangnak ítélték oda. A banális hétköznapokat ábrázoló fekete-fehér felvételei megnyerő módon kapcsolják össze a hagyományos kínai festészetet a modern tekintettel. Számára a fényképezés szavak nélküli nyelv. A még csak tizedik alkalommal odaítélt Rencontres d’Arles-díjat Mikhael Subotzky és Patric Waterhouse kapta, akiket a gyűjtő, Artur Walther jelölt. A díj különlegessége, hogy a döntést a zsűriként szereplő szakmai közönség hozta meg. (Korábban összesen három jelölő egyenként három javaslatot tehetett.).

A további díjak között szerepelt a Történeti Könyv-díj 2011, amelyet Lewis Baltz kapott a Works című albumáért (Steidl, 2010). A zsűri külön kiemelte Verna Posever Curtis Photographic Memory: The Album in the Age of Photography című munkáját, amely az Aperture-nál jelent meg. A kortárs könyv díjat Taryn Simon kapta A Living Man Declared Dead + Other Chapters című könyvéért (MACK, 2011). Külön megemlítették még Doug Rickard-t a White Press és a Schaden.com közös gondozásában publikált A New American Picture-ért.

Antonio Presti előadásán csaknem minden hely foglalt volt. A Fiumara d’Arte Alapítvány igazgatója láthatóan örült, hogy a szicíliai Librinóban életre hívott, hosszú távú projektjét ismertető előadása ilyen komoly visszhangot váltott ki. Évek óta azon fáradozik, hogy a különféle művészi tevékenységek segítségével fejlessze ebben a társadalmilag problémás régióban a gyerekek és fiatalok társadalmi tudatát. A jelenlegi fotográfiai munkán az ismert fotóriporterrel, Rezával működik együtt, akinek a vezetésével számos portré készült az ottani lakókról, amiket világító dobozokban és házak homlokzatán állítanak ki (www.librino.org). Ebben az összefüggésben a fényképezés, mint művészi eszköz, társadalomformáló instrumentumként is szolgál. Egy másik előadáson a latin-amerikai fényképezésről volt szó, továbbá a fotográfia jelentőségéről a mai nyomtatott sajtó és az intézmények számára, a szimpóziumokon pedig az internet és a szociális hálózatok jelentőségét vitatták meg.

Ha valaki szeptember 18. előtt Arles-ban jár, kihasználhatja a kínálkozó lehetőséget, hogy a Szentháromság templomban megtekintse az 2006-os Outreach-díjjal kitünte tett Wang Quingsong Emlékművek története című munkáját. Ahhoz, hogy elkészítse ezt a 42 méter hosszú alkotást, a művész tizenöt napon keresztül kétszáz modellel dolgozott együtt. Mint elmondta, „Ez a mű az én reflexióm arra, amit a civilizációról, a szépségről, a normákról mondanak.” Szintén egy régi templomépületben ünnepli a New York Times Magazin az utóbbi harminc év kiemelkedő fotográfiai teljesítményeit, olyan alkotók közreműködésével, mint Jeff Koons, Lillian Bassman, Lee Friedländer, Malick Sidibé és Mary Ellen Mark. „Éspedig egy olyan korszakban, amelyben a fotóriportázs mély válságban van”, fűzte hozzá François Hébel.

A Saint-Julien templom kiváló hely a pihenésre és a hűsölésre – itt diákok mutathatták be munkáikat könyv formájában. A fotóalbumok iránt rajongó látogatók az Actes Sud Kiadó könyvesboltjában élhették ki szenvedélyüket. A kiadó 1996 óta írja ki a HSBC Fotográfiai Díjat, amelynek idei nyertese Zhang Xiao a Coastline (Partvonal), illetve Alinka Echeverrá a Sur le Chemin de Tepeyac (Úton Tepeyacba) című könyvével. Érdemes volt meglátogatni a kis Galerie L’atelier du midi-t, ahol Nicolas Leblanc Mali fővárosában, Bamakóban készült munkáit láthatták. Érdekes volt a francia dokumentumfilmes és fotográfus Chris Marker retrospektív kiállítása is.

A fesztivál idején olyan gazdag volt a programkínálat, hogy csaknem lehetetlenség volt mindent megnézni. A megnyitók, workshopok, vezetések, előadások, viták mellett még az olyan esti rendezvények is nehezítették a döntést, mint a fényjátékok a La Rocquette negyedben vagy a Hypermarché kiállítóterében uralkodó partihangulat.

Anne Kotzan

Pfisztner Gábor fordítása

Info: www.rencontres-arles.com