fotóművészet

E SZÁMUNK SZERZŐI


Bacskai Sándor (1961)

Író, újságíró, a Fotóművészet munkatársa. 1992 és 2002 között körülbelül száz életút-interjút készített a Magyar Fotográfiai Múzeum archívuma számára.

Böröczfy Virág (1979)

2000-ben a Budapesti Közgazdasági- és Államigazgatási Egyetemen szerzett diplomát, majd 2001–2006-ig az ELTE művészettörténet szakán tanult, mellette alkotói fotográfia kurzusokon vett részt. A Fotografus.hu Alapítvány munkatársa, iskolájának tanára, rendszeresen publikál művészetkritikai és a hazai intézményrendszerrel kapcsolatos írásokat művészeti folyóiratokban.

Cséka György (1972)

Esztéta, fotográfus. AZ ELTE Bölcsészkarán végzett. A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója titkára, a Fotopost.hu folyóirat szerkesztője. Az ELTE Egyetemi Könyvtár osztályvezetője.

Cs. Lengyel Beatrix (1959)

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett, történelem–népművelés–újkori muzeológia szakon. A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának munkatársa.

Farkas Zsuzsa (1957)

Művészettörténész. A Magyar Nemzeti Galéria Fotóarchívumában dolgozik. Kutatási területe a 19. századi magyar képzőművészet. Festő-fotográfusok 1840–1880 című kötete a Magyar Fotográfiai Múzeum kiadásában jelent meg.

Fejér Zoltán (1951)

Szabadúszó fotós. 1968 óta foglalkozik a fényképezés különféle alkotó módozataival. 1985 óta folytat fotótörténeti kutatásokat, ezekből eddig kilenc könyvet publikált. Lapunk munkatársa.

Fitz Péter (1950)

Művészettörténész. 1975-ben végzett az ELTE BTK művészettörténet–történelem szakán. Húsz éven át az MTV szerkesztőjeként képzőművészeti műsorokat, portréfilmeket írt és szerkesztett. 1994-től a Fővárosi Képtár igazgatója. A Kortárs magyar művészeti lexikon főszerkesztője. 2005-ben megkapta a Magyar Köztársaság Középkeresztje érdemrend polgári tagozata kitüntetést.

Jokesz Antal (1952)

Fotó- és képzőművész. 1969-től fényképez. 1979-ben Szerencsés Jánossal, Kerekes Gáborral és Vető Jánossal megalakította a Dokumentum csoportot, amelynek évente rendeztek kiállítást Veszprémben. Kísérletező művész – Az esetlegesség lehetőségei című sorozat (1978) járókelőkről készült képeit a gép keresője nélkül komponálta, va-kuk és mesterséges fényforrások segítségével álomszerű, áttűnéses képeket készített, Az idő aszimmetriája című sorozatban az időmozzanatot próbálta megragadni –, s a 70-es, 80-as években iskolateremtő egyéniségként tartották számon.

Markovics Ferenc (1936)

1958-tól fotóriporter, majd 1969-től standfotós. 1986-tól a Film Színház Muzsika, 1994–95-ben a Reform művészeti és képszerkesztője. Sok éven át látott és lát el különböző tisztségeket a MÚOSZ, a MAOE, a Magyar Fotóriporterek Társasága, illetve a Magyar Fotóművészek Szövetsége vezetőségében. Balázs Béla-díjas, érdemes művész. Lapunk munkatársa.

Montvai Attila, dr. (1942)

Fotóművész, az ELTE fizikus szakán szerzett diplomát. Fotóművészként és aktív elméleti szakíróként a fotográfia, illetve tágabb megközelítésben a vizuális közlési csatornák technikai, kulturális és intellektuális határainak felmérésével, kiterjesztésével foglalkozott. Fizikusként hasonló vonalak mentén dolgozott a matematikai modellek érvényességét vizsgálva. Ennek eredményeként a Cambridge-i International Biographical Centre Montvai Attilát mint a 21. század iránymutató tudósát tartja számon, és 2006-ben jelölte az Archimedes Award díjra.

Pfisztner Gábor (1967)

Történelem–német szakon végzett az ELTE-n, és két félévig az Iparművészeti Főiskola vizuális kommunikáció szakán volt vendéghallgató. Gimnáziumi tanár.

Schwanner Endre (1928)

Balogh Rudolf-díjas fotóművész, szakíró. Fotótechnikai cikkei 1968 óta jelennek meg. 1974 és 1991 között a fotótechnika-elmélet tanára volt a MÚOSZ újságíró iskolán. Lapunk munkatársa.

Stenczer Sári (1977)

Párizsban élő független kurátor és kritikus. Tanulmányait az ELTE Művészettörténet szakán végezte el, majd a Paris IV Sorbonne kortárs kurátori kurzusán folytatta. Azóta kortárs művészeti kiállításokat rendez és eseményeket szervez Franciaország és Magyarország között. Kritikai munkái különböző folyóiratokban és internetes szakmai oldalakon jelennek meg.

Szarka Klára (1955)

Az ELTE népművelés-történelem szakán végzett. Újságíró, szerkesztő, fotográfiai szakíró. Cikkeket, interjúköteteket és egyéb kiadványokat publikált fotográfusokról, fotótörténetről és a fotó el-méleti kérdéseiről. Kurátorként, szervezőként kiállítások létrehozásában működött közre. Évtizedek óta tanít fotótörténetet, képelemzést, jelenleg a Szellemkép Szabadiskola oktatója.

Szegő György (1947)

Építész, művészeti író. A hetvenes években több, fotófelhasználással is élő önálló kiállítása volt. 1979 és 1989 között a Kaposvári Csíki Gergely Színház díszlet- és jelmeztervezője. 1982-től rendszeresen publikál művészeti tanulmányokat és kritikákat. A Fotóművészet munkatársa.

Tímár Péter (1948)

Építészmérnök, Balogh Rudolf-díjas fotóművész, a Fotóművészet főszerkesztője. 1979 óta a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola fotó szakának vezetője. http://web.mac.com/timarpeter