fotóművészet

E SZÁMUNK SZERZŐI


Bacskai Sándor (1961)

Író, újságíró, a Fotóművészet munkatársa. Rendszeresen készít interjúkat a Magyar Fotográfiai Múzeum számára.

Böröczfy Virág (1979)

2000-ben a Budapesti Közgazdasági- és Államigazgatási Egyetemen szerzett diplomát, majd 2001–2006-ig az ELTE művészettörténet szakán tanult, mellette alkotói fotográfia kurzusokon vett részt. A Fotografus.hu Alapítvány munkatársa, iskolájának tanára, rendszeresen publikál művészetkritikai és a hazai intézményrendszerrel kapcsolatos írásokat művészeti folyóiratokban.

Fejér Zoltán (1951)

Szabadúszó fotós. 1968 óta foglalkozik a fényképezés különféle alkotó módozataival. 1985 óta folytat fotótörténeti kutatásokat, ezekből eddig kilenc könyvet publikált. Lapunk munkatársa.

Jalsovszky Katalin, dr. (1943)

Muzeológus. 1968-ban végzett az ELTE történelem–újkori történeti muzeológia szakán. A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának tudományos munkatársa. Az 1945 utáni magyar eseménytörténeti fényképgyűjtemény kezelője. Társszerzőként több törté-neti fényképalbum összeállítója.


Montvai Attila (1942)

Az ELTE TTK fizika szakán végzett. Számos fotóművészet-elméleti írás szerzője, a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának alapító tagja, a Photographic Association of DUM DUM Calcutta tiszteletbeli tagja, a Fotóművészek Szövetsége rendes tagja. Fizikusként kutatásokat folytatott a gyengén kaotikus rendszerek elméletének területén. Mint fotográfus ugyanezt a problémát vizsgálta vizuális eszközökkel.

Papp Júlia PhD (1958)

Művészettörténész. Fő kutatási területe a 19. századi magyar képzőművészet és tudománytörténet. 2007-ben jelent meg a szombathelyi Bitnicz Lajos (1790–1871) életét, tevékenységét és régészeti gyűjteményét bemutató monográfiája (Bitnicz Lajos emlékezete), illetve Farkas Zsuzsával közösen írt, A műtárgyfényké-pezés kezdetei Magyarországon (1841–1885) című könyve.

Pfisztner Gábor (1967)

Történelem–német szakon végzett az ELTE-n, és két félévig az Iparművészeti Főiskola vizuális kommunikáció szakán volt vendéghallgató. Gimnáziumi tanár.

Schwanner Endre (1928)

Balogh Rudolf-díjas fotóművész, szakíró. Fotótechnikai cikkei 1968 óta jelennek meg. 1974 és 1991 között a fotótechnika-elmélet tanára volt a MÚOSZ újságíró iskolán. Lapunk munkatársa.

Somogyi Zsófia (1978)

2003-ban végzett az ELTE művészettörténet–esztétika szakán. 2002 nyarán Guggenheim-ösztöndíjas volt Velencében. A Dorottya Galéria munkatársa.

Stemlerné Balog Ilona (1943)

Az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett. 1966 óta a Legújabbkori Történeti Múzeum Fényképtárának (ma: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára) muzeológusa, 1983-tól 2003-ig vezetője. 2006 óta nyugdíjas. Balogh Rudolf-díjas fotótörténész, a Fotóművészet munkatársa.

Szarka Klára (1955)

1978-ban végzett az ELTE történelem–népművelés szakán. Szakíró, a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja.

Szegő György (1947)

Építész, művészeti író. A hetvenes években több, fotófelhasználással is élő önálló kiállítása volt. 1979 és 1989 között a Kaposvári Csiky Gergely Színház díszlet- és jelmeztervezője. 1982-től rendszeresen publikál művészeti tanulmányokat és kritikákat. A Fotóművészet munkatársa.

Tarczai Béla (1922)

Fotóművészi alkotó tevékenysége mellett fontos szerepet vállalt a fotográfiai közélet szervezésében. Számos hazai és nemzetközi fotóelméleti és fotótörténeti konferencia résztvevője, szakcikkei és kritikái rendszeresen jelennek meg a fotográfiai tárgyú lapokban. 1985 január 1-jétől a Herman Ottó Múzeum munkatársaként létrehozta a múzeum fotótörténeti gyűjteményét.

Tímár Péter (1948)

Építészmérnök, Balogh Rudolf-díjas fotóművész, a Fotóművészet főszerkesztője. 1979 óta a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola fotó szakának vezetője. http://web.mac.com/timarpeter