fotóművészet

2006/1-2. XLIX. ÉVFOLYAM 1-2.. SZÁM

TARTALOM


Bacskai Sándor: Az emberi nézőpontok kutatója – beszélgetés Hajtmanszki Zoltán fotóművésszel

Pfisztner Gábor: Életkép a mai magyar fényképezésről – beszélgetés Beke László művészettörténésszel a Magyar Nemzeti Bank és az Európai Központi Bank által közösen szervezett Hungary Today fotókiállításról

Szarka Klára: Divatvalóság – pár mondat a divatfotóról

A stílus a lényeg – beszélgetés Hajdú Andrással

Az igazán jó anyag nem megrendelésre születik – beszélgetés Lábady Istvánnal

Az nem hőskorszak, hanem őskorszak volt – beszélgetés Lengyel Miklóssal

Kincses Károly: Cserebere – Kurtág Judit képei a budapesti Ludwig Múzeumban

Kemenesi Zsuzsanna: Konzervdobozok, Lomok és Ljubityelek – "MA" a Tekodemából

Turay Balázs: Árnyak egy pekingi ablakon, avagy Kínai Lakoma

Somogyi Zsófia: Új szögekből – Barakonyi Szabolcs fotói

Szegő Dóra: Egyénített és megszámolhatatlan – A IV. Lumix digitális fotópályázat kapcsán

Pfisztner Gábor: Tükröm, tükröm, mondd meg nékem! – Diane Arbus retrospektív a londoni Victoria & Albert Museumban

Somogyi Zsófia: Város/Táj/Beavatkozás

Pfisztner Gábor: "Múlt és jövő közt – a nyomasztó jelen – Kortárs kínai fotográfia a londoni Victoria & Albert Museumban

Markovics Ferenc: Újabb felfedezések – Szádvári Éva, Dr. Gróh Gyula

Katona István (1928–2006)

Lussa Vince (1924–2006)

Sümegi György: Kijavítjuk a történelmet – Almásy László 56-os fotóinak története

Sümegi György: Saját és gyűjtött fotográfiák – Pap Zsolt forradalmi és fotó-emlékei

Fejér Zoltán: Felhőfejes – egy elfeledett fotográfus, Szendrő István

Baji Etelka: Magyar képek nyomában Bécsben

Schwanner Endre: A Leica I-től a Nikon F6-ig (4. rész)

Rák József: "Kétéltű" kamerák

Tátrai Sándor: Színkezelés – Color Management (2. rész)

Tímár Péter: Könyvespolc

E számunk szerzői (Rövid életrajzok)

Summary

LUSSA VINCE

1924-2006

Évekig nem tudtam úgy modellt levetkőztetni, hogy hamarosan ki ne bökje: a Vincus már lefényképezett. Egy nagyon prűd világban egyszemélyes intézményként szállt szembe az írott és képzelt korlátokkal, hogy a test szépségének ábrázolását a maga és a többi fotográfus számára itthon is alanyi joggá tegye. Fényképezett persze mást is, rengeteg reklámot, újságcímlapokat, mindent, de ,,a Lussa’’ mégiscsak az aktfotó volt.

Személyesen először valamikor a hetvenes évek legelején találkoztunk, a József Attila szabadegyetemen, ahol a Fotóművészek önmagukról című sorozatban előadóként és a többiek nézőjeként is érdekelve voltam. Jól mutatta a társadalom aktművészetről való gondolkodását, ahogyan Lussa Vince képeit a vetítő ember a kelleténél kisebb episzkópon próbálta elhelyezni. Előbb beállította, hogy a fej lássék, de rémülten látta, hogy úgy a másik oldal nem stimmel. Ideges, kicsit nedves ujjakkal, amiket az episzkóp sokszorosra nagyított, rendre felfelé taszigálódtak a képek, hogy a LÉNYEG le ne maradjon. Azután lassan áttörni látszódtak a korlátok, megszületett az emlékezetes kiállítás 1978-ban, a Fényes Adolf teremben fájdalmas kompromisszumokkal, harisnyákkal, tüllökkel összeexponált negatívokkal, hogy az anyagszerűség a közízlés kedvéért ,,művészivé’’ tompuljon. Majd ezen is átléptünk, újabb, szabadabb kiállítások jöttek, megtisztultak a képek, csak a szándéknak nem kellett megtisztulnia, mert az mindig is az volt. Minden jó, ha a vége jó, mondhatnánk, de nem jó a vége. Amikor a Fotóművészet 2002/5–6. számában közölt nagy Lussa-interjúhoz képeket válogatni a lakására felmentem, előre is izgatottan várva a száz meg száz ismeretlen képpel való találkozásra, Vince döbbenetes hírrel fogadott. Nem tudni miért – bár a döntés pillanatában nyilván úgy látszott helyesnek – a művész iszonyú pusztítást végzett életművében. Nem sokkal korábban negatívok és kópiák ezreit semmisí- tette meg, talán valamiféle lovagias gesztusból, hogy modelljei, az olyannyira tisztelt lányok (sokan azóta nagymamák) megszabaduljanak attól a veszélytől, hogy a képek egyszer valamikor talán ,,illetéktelen’’ kezekbe kerülnek…

Tímár Péter