fotóművészet

ESSL AWARD

Kortárs művészeti díj egyetemi hallgatóknak

A Bécs melletti Klosterneuburgban található Agnes és Karlheinz Essl magángyűjteménye és kortárs művészeti múzeuma. A bauMax tulajdonosai ugyanis arra gondoltak: a kereskedelmi forgalomból származó haszon egy részéből kortárs gyűjteményt hoznak létre, művészeti díjat alapítanak. Az Essl Gyűjtemény jelenleg több, mint ötezer műből áll.

A 2005-ben első ízben kiírt Essl Award művészeti díjjal a közép- és délkelet-európai kortárs művészetet kívánják támogatni. A pályázaton az Essl Gyűjtemény testvéregyetemeinek hallgatói vehetnek részt a festészet, a fotó, a videotechnika és a szobrászat kategóriákban.

A résztvevő országok, illetve testvéregyetemek: Horvátország (Szépművészeti Egyetem, Zágráb), Szlovénia (Szépművészeti Egyetem, Ljubljana), Szlovákia (Szépművészeti és Formatervezési Egyetem, Pozsony), Csehország (Szépművészeti Egyetem, Prága), Magyarország (Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest).

Miután a pályázni kívánó diákok benyújtották munkáikat, a kilenc tagú nemzetközi zsűri országonként tíz jelöltet választ ki. A jelöltek munkáiból kiállítást rendeznek minden résztvevő országban. Ezek megnyitóin adják át (országonként) az ötezer eurós fődíjat és a kétezer eurós különdíjat.

A díjazottak közös kiállítására 2005 novemberében kerül sor az Essl Gyűjteményben, Klosterneuburgban. A magyar kiállítást 2005. május végén rendezték meg Budapesten, az Iparművészeti Múzeumban. A zsűri két, egymással egyenértékű „második díjat” adott ki, ezeket Verebics Ágnes és Tóth Ágnes munkái érdemelték ki. (Képeinket a pályázók munkáiból válogattuk, még a zsűri döntése előtt.)

A díjat kétévenként adják át; reméljük, a következő alkalommal a magyar díjazottak között fotóművész-jelölt is lesz…

Fejér Zoltán