ELTŰNŐ SZIVÁRVÁNY – photokina 2004

A szokásosnál hosszabbnak éreztem azt az időt, ameddig a vonat kerekeinek kattogását kellett hallgatnom ahhoz, hogy Kölnbe érjek. Igaz, több kerülőt is tettem: Párizsba, a régiségkereskedők 22. Biennáléjára, Amszterdamba a magyar kulturális évad nyitónapjára, illetve Ipolyságra, Dulovits Jenő hazatérésére szülővárosába, egy fotókiállítás erejéig.

Volt tehát idő előzetesen gondolkodnom arról, hogy a rám váró látnivalókat milyen környezetbe helyezve értelmezzem. Az egyik ilyen felismerés-sorozat része az, hogy a digitális helyett találóbb lenne a jelen idejű fényképezés megnevezés használata!

Az eredeti, XIX. századi negatív-pozitív eljárás, illetve az abból kialakult brómezüst-zselatinos (fotópapíros) fekete-fehér fényképezés a mosási és szárítási idők miatt egy egész (munka)napot vesz igénybe. Ezen kívül sötétkamrát is igényel, ami az esetek többségében feltételezi, hogy a felvétel és a kidolgozás nem azonos helyen (és időben) történik, leszámítva a műtermi fényképezés egyes eseteit. E miatt az ezüstalapú fénykép – még a riportkép is – múlt idejű.

Ezen a Polaroid rögtönkép vagy a sokféle gyorsfotó eljárás sem tudott lényegesen változtatni, hiszen a Polaroid is a (kimosható és emiatt tartós) negatívot ajánlotta a hivatásosoknak, amely anyag használatakor az azonnal elkészült pozitív kép úgynevezett „nézőképként” funkcionált, amin a felvétel és a majdani nagyítás minőségét, egymáshoz való viszonyát ellenőrizték.

A filmfelvételhez képest a televíziózás és a videózás ugyanúgy jelen idejű műfaj, mint a digitális az ezüstalapú fényképezéshez képest.

?

Kölnbe érve a sajtónapon és a megnyitó napján azonnal a meghirdetett tájékoztatókra siettem, melyek közül – időrendi sorrendben – a Kodak GmbH, a Canon, a Fuji Photo Film Europe GmbH, az Agfa-Gevaert AG, a Panasonic Deutschland GmbH és a Hewlett-Packard GmbH, a Konica-Minolta, a Rollei Fototechnic GmbH és az Epson sajtóértekezleteire jutottam el. (A későbbiekben, ha az elhangzottakból idézek, már csak a cég rövidített megnevezését közlöm.)

A fő kérdés, ami kimondva-kimondatlanul mindvégig jelen volt Kölnben, a jövő legfontosabb tendenciáit firtatta. Részleteiben ennek megválaszolására sor is került.

Természetesen több olyan információ is elhangzott, melyek a gyártók számára egyértelműen fontosabbak, mint a nagyközönségnek. Ilyen információ például egy-egy cég szerkezeti átalakítása a gyártási hatékonyság növelése érdekében.

A Rollei „the new Rollei” névvel illette szervezetileg átalakított vezetésű cégét, mely hagyományos és az újabb divatnak hódoló, akár kis példányszámú terméket kíván előállítani.

Az Agfa-Gevaert egy részének 2004. november 1-étől AgfaPhoto-vá történő átalakítása a tájékoztatón elhangzottak szerint 20 millió eurós költségcsökkentést jelent. A 2870 alkalmazottat foglalkoztató új cég részvényesei között egy olyan amerikai befektetői vállalkozás is található, amelyik korábban nem volt jelen a fotó-világpiacon…

A több cég összefogására valamely közös cél érdekében igen jó példa az ImageLink házi-nyomtatórendszer létrehozása. A digitális fényképezőgéphez közvetlenül csatlakoztatható nyomtató 60 másodperc alatt készít el egy 10x15-ös képet. A két eszköz működésének lehetséges összehangolása (például 26 pólusú csatlakozó!) érdekében 7 világcég működött együtt: a Kodak, a Konica-Minolta, a Nikon, az Olympus, a Pentax, a Ricoh és a Sanyo.

?

Ahogy már két évvel ezelőtt, a 2004-es photokinán is a digitális felvételekről készülő nagyítások mennyisége volt az egyik sokat emlegetett probléma. A Fuji szerint jelenleg 100 gyártó 1100 féle digitális fényképezőgépe kapható, ők úgy vélik, az idén két milliárd „jelen idejű” papírkép készül. A HP szerint az EU-ban az angolok készítik a legtöbb nagyítást digitális felvételeikről. 2008-ra világszerte 312 milliárd fénykép elknipszelését és ezek 17%-ának csak On-line továbbítását prognosztizálják. Már nem gond a tartósság sem, az 59-es jelzésű printerükkel HP Premium-Photo papírra nyomtatott képeknél ezt 115 évre (!) taksálják.

Emlékezzünk vissza: 2002 szeptember 25-én, Kölnben, a Fuji tájékoztatóján hangzott el az, hogy mindenütt lehessen képeket készíteni és továbbítani, akár mobiltelefonnal is. Ma a cég szerint Japánban már a mobilok 89%-a fényképez. A Fujinál a bevételnek csak 8 %-a származik film „gyártásból”, ennek ellenére úgy látják, hogy mivel a háztartások 85 %-a rendelkezik analóg fényképezőgéppel, ezt a piacot folyamatosan el kell látni filmmel. Ők négyféle analóg fényképezőgép-újdonsággal jelentek meg Kölnben.

Azok, akik nem papíron kívánják bemutatni fotóikat, egyre több féle kisméretű és nagy teljesítményű kivetítő közül választhatnak. A Canon bemutatóin korábban a felvételi eszközökről, így többek között a fényképezőgép-objektívek belső kialakításáról a szokásosnál több szó esett, ezúttal viszont az XED SX50-es multimédia projektort bemutató, rendkívül attraktív számítógépes animációban gyönyörködhettünk.

?

Ritkán esik szó e lap hasábjain a vakus személyfelvételek gyakori hibájáról, a vörös szem-effektusról. A photokinán viszont sokszor elhangzott: az amatőrfotóknál folyamatosan, nagy mennyiségben jelentkező problémára nem csak a printerek gyártóinál, hanem már a digitális fényképezőgépek szoftvereinél is megoldást találtak. Ha e miatt a felvételi hiba miatt a milliárdos nagyságrendű amatőrfotóknak csak 4-5 %-át nem veszik át, máris olyan film-, papír, vegyszermennyiség veszett kárba (a ráfordított munkáról nem is beszélve), ami több tucat, terjedelmes életmű lefényképezését tenné lehetővé!

A magyar olvasónak talán hihetetlennek tűnik az is, hogy a film(nyersanyag-)gyártást az eldobható fényképezőgép tartja életben. Tavaly 450 millió fogyott ebből a termékből. Az USA-ban például több eldobható fényképezőgépet vásároltak, mint filmet.

A Fuji szerint jövőre 5,4 milliárd nagyítás készül. Mint a fotótörténet iránt elkötelezett alkotó, csendben egybevetem ezt a számot azzal az ezres nagyságrendűnek mondható képmennyiséggel, mely a fotóművészet klasszikusainak 1826 és 1966 között készített főműveit jelenti…

?

Egy újságírói kérdés azt firtatta az Agfa tájékoztatóján, hogy mi lesz az új cégnél a sorsa a kifejezetten hivatásosoknak szánt, az amatőrök által egyáltalán nem használt felvételi anyagoknak? A lakonikus válasz szerint a fekete-fehér anyagok gyártása tovább folytatódik, de mivel a profi anyagok felhasználása drasztikusan visszaesett, a piaci igényektől függően a későbbiekben egyes típusok előállításáról majd döntenek.

Valóban, a hagyományok, az évfordulók ideig-óráig még tényezők lehetnek a vásárlásnál, ám kérdés: meddig?

A Tetanal tájékoztatása szerint 75 éve, 1929 óta gyártják az Emofin nevű fekete-fehér előhívójukat, amely ezek szerint a kisfilmes fényképezés kezdeti időszakától folyamatosan jelen van a piacon. 50 évvel ezelőtt, éppen a photo-kinán mutatták be a ma már legendássá vált Leica M3-at, amelyikhez hasonló felépítésű digitális fényképezőgéppel jelentkezett az Epson. A gépvázhoz a Leitz-bajonettes (adapterrel a 39-es menetes) objektívek csatlakoztathatók. Érdekes, hogy az Epson különböző reklámanyagain a 4-5 éve a piacon lévő, Cosina gyártmányú, Voigtländer márkanevű objektíveket mutatják, még véletlenül sem fordul elő egy-egy valóban régi felvevőobjektív az 1930 óta gyártott és forgalmazott tízmilliónyi Leica-csereszabatos termékből. A gyártó irányából érthető a magatartás, felhasználói és pláne gyűjtői oldalról már nem. Úgy tűnik: a Leicát ért bírálatot – miszerint a gép teteje üresnek tűnik, hiányzik róla az évtizedeken át megszokott felirat – a gyártó megértéssel fogadta. Újításuk szerint á la Carte is lehet rendelni távmérős M Leicát, azaz kiválasztható színű bőrözéssel és tetszés szerinti tető-felirattal vagy anélkül. A nyolc évtizeddel ezelőtt készült nullszéria hasonmását újabban a tervező, Oskar Barnack korabeli negatívjairól készült, kiállítási méretű képsorozatával együtt forgalmazzák.

?

Számomra a hivatásos felhasználói piac fontos lakmuszpapírja a már berlini lerakattal is rendelkező kasseli Monochrom szaküzlet éves termékajánló katalógusa. A vaskos, ragasztókötéses, 2000-es prospektus 144 oldalon kínálta a bemutatás, az archiválás illetve a felvételezés és laborálás profiknak szánt eszközeit. A 2005-ös évszámot viselő katalógus irkafűzött kivitelű és vékonyabb is, 100 oldalba sűríti a naprakészen aktuális kínálatot. Néhány photokina-újdonság például már termékként, árral együtt szerepel a lapokon, így például az 54. oldalon a Leica R9-hez a digitális modul (2004 decemberi szállítással) 4500 Euro.

Számomra a hivatásos felhasználói piac fontos lakmuszpapírja a már berlini lerakattal is rendelkező kasseli Monochrom szaküzlet éves termékajánló katalógusa. A vaskos, ragasztókötéses, 2000-es prospektus 144 oldalon kínálta a bemutatás, az archiválás illetve a felvételezés és laborálás profiknak szánt eszközeit. A 2005-ös évszámot viselő katalógus irkafűzött kivitelű és vékonyabb is, 100 oldalba sűríti a naprakészen aktuális kínálatot. Néhány photokina-újdonság például már termékként, árral együtt szerepel a lapokon, így például az 54. oldalon a Leica R–9-hez a digitális modul (2004 decemberi szállítással) 4500 Euro.

A Rollei saját márkanevével gyártat filmet és vegyszert. 50 lap 8x10 inches fekete-fehér Rollei R3 film ára 124 Euro. A hozzávaló előhívóból 1 liter 19,90. 5 tekercs rollfilm, melyet újabban, akárcsak évtizedekkel ezelőtt, por- és nedvességvédő tokban forgalmaznak, 28 Euróba kerül. Mintha kissé emelkedtek volna a nyersanyagárak… (Eszembe jut: 35 évvel ezelőtt kezdtem el dolgozni a Főfotónál. A riporter csoport húsz-huszonkét főt számlált; egy külső felvételező naponta 20-25 tekercs rollfilmet exponált; kisfilmre akkor nem fényképeztünk, mindenhová állvánnyal és 9x12-es Linhoffal vonultunk ki, néha – téves információ alapján – még egy-egy eseményfotó helyszínére is.)

A photokina idei kiállításán a hivatásosoknak szánt kínálat hagyományos és néhány éve megismert gyártói egyaránt jelen voltak – természetesen a Linhof is. A Plaubel „Peco profia PL69D” kardán-rendszerű fényképezőgépe, a Sinar F3, a kínai Shenhao 6x17 centiméteres képméretű „Art Panorama” kamerája, a Lotus View szép kivitelű, favázas műszaki fényképezőgépei egyaránt megtalálhatók voltak a standokon.

A Schneider „Fine Art Lens” néven a száz évvel ezelőtt divatoshoz hasonló kialakítású, fényes, sárgaréz vázas objektíveket gyárt nagyformátumú fényképezéshez. Az egyedi gyártású objektívbe kérésre a vevő nevét is belegravírozzák. A 11-es fényerejű, 550 mm-es objektív teljes nyílásnál 630 mm átmérőjű kört rajzol ki, a 22/1100-as pedig 900 mm átmérőjűt. Már csak a megfelelően használható, és megfizethető fényképezőgépet kell megtalálni az objektívekhez. Úgy tudom, az ausztriai Ostermiethingben a Lotus View Camera megrendelésre gyárt 20x24 inches képméretű favázas gépet, kazettát, másolókeretet stb.*

?

A Kodak sajtó-díszvacsoráján a vetítőterembe való bebocsáttatásra vár a válogatott, nemzetközi újságíró csapat. Nyolcadszor járok a photokinán, de máshonnan is tudósítottam már a Fotóművészetet az elmúlt években: sok tehát az ismerős az érkezők és a várakozók között. Annak ellenére, hogy a sajtóközpontban találkoztam néhány pesti kollégával, ezen a rendkívül fontos eseményen őket nem látom. Pedig azt est folyamán bemutatott, elhangzott dolgok a 2040-ig várható trendeket jelölik ki a piac meghatározó szereplőjének vezérkara szerint.

Polarizációs szűrős szemüveget osztanak, majd elkezdődik a térhatású képet mutató vetítés. Három kedves arcú, idős úr felváltva tevékenykedik a képen; az egyik gitározik, a másik hallgatja, de közben a harmadikkal sakkoznak. A sötétben csendben mosolygok; huszonöt évvel ezelőtt készítettem néhány sztereó fényképfelvétel-sorozatot, 9x12 cm-es, 6x6-os és kisfilmes fényképezőgépekkel. Az egyik legjobban eltalált felvétel éppen sakkozókat ábrázolt, az előtér-középtér-háttér tagoláson túlmenően a sakkfigurák igen jó térhatást mutattak.

A Kodak sztereó-filmjét gyakorlott profik készítették. A három úr után hölgyek és gyerekek tűnnek fel a képeken. Minden jelenet vagy dinamikus mozgásban, vagy átlós kompozíciójú, hármas tagolásban mutatja őket, kihangsúlyozva a térhatást.

Fiatal mama 2012-ben hazamegy, és döbbenten látja: gyermekei összepiszkították a konyhát. Egy képkeret-szerű tárgyat megérint az ujjával, mire az egymás után mutatja az állóképeket: a vásott kölykök sütni-főzni próbáltak, de takarítani elfelejtettek… Megérkezik a háziasszony húga is, aki nevetve nézi a képeket, néhányat kiválaszt: ezeket beilleszti a családi fotóalbumba. Az egyik képnél felkiált: ezt kérem az album címlapjára tenni! (Ő is ráhelyezi ujját a képtartóra, azaz megnyomja a gombot: a többit már tudjuk.)

Nem mesélek el minden részletet, lehet, hogy a filmet még láthatjuk Pesten is. Az utolsó 2040-ben játszódó jelenetekben hasonló helyszíneket, ruhákat, bútorokat látunk, minden science-fictionos túlzás nélkül. Csak a sminkek jelzik, ugyanannak a családnak az évtizedekkel korosabb tagjai tevékenykednek a vásznon. Az unokáknak egy nagy, a levegőben lebegő képet mutatnak a korábbi „főzésről”, melynek egyes részleteit kiemelik, felnagyítják úgy, hogy a levegőben lebegő képhez közelítik ujjukat. Mindehhez természetesen kísérő szöveg, zene, szlogenek szisztematikus ismétlése járul. A hirtelen világosságban a teremben személyesen is megjelenik a három úr, akikről kiderül, hogy a Kodak vezérkarának tagjai; egy moderátor hölggyel való, néhány perces beszélgetésben megerősítik: pontosan tudják, mi az a cél, amit a cég a jelenben és a jövőben el kíván érni.

?

Hull, permetez a párizsi eső, korántsem olyan szépen és költőien, mint Hevesi András regényének első mondataiban, egyszerűen csak zuhog. Ezt viszont egész nap kitartóan teszi, nem véve tudomást arról, hogy két különböző típusú filmmel betöltött fényképezőgép (és tartozékaik) húzzák a vállamat. Késő délután még egyszer reménytelenül körbepillantok, majd lassan elindulok a Periphérique melletti szálló felé. Alighogy felérek a hetediken lévő szobába, hirtelen kisüt a nap, pedig még esik az eső. A sötétszürke égen két szivárvány tűnik fel, az egyik keskenyebb és halványabb, a másik szélesebb és erőteljesebb szín-összeállítású, fényintenzitású. Gyorsan kinyitom az ablakot: az esőcseppeket felülről látom lefelé esni a szinte vízszintes, későalkonyi fényben – hihetetlen látvány. Mindkét géppel, több objektívcsere után addig „lövöldözök”, míg ki nem fogy belőlük a film. Eszembe jut, hátha egy polár-szűrő még sötétebbé tenné az eget és intenzívebbé a szivárványt. Gyorsan előveszek egyet, és keresztülnézek rajta: a megfelelő elforgatás után azonban a szivárvány elhalványul, majd eltűnik. Míg csodálkozom, az égen is ez történik: a nap bebújik egy felhő mögé és a szivárványt már nem is látni a Montmartre dombja felett.