fotóművészet

A BONFIS CSALÁD

– a XIX. századi Közel-Kelet fotográfusai

A fénykép iránt érdeklődők világszerte jól ismerik a Bonfils nevet, nálunk azonban alig akad olyan gyűjtemény, ahol a francia fényképész felvételeivel találkozhatunk.

Az olykor váratlan kincseket felmutatni képes Képzőművészeti Egyetem könyvtára – ahol több ezer, a XIX. század végén, XX. század elején oktatási, szemléltetési céllal, jó szemmel összegyűjtött fényképet őriznek – dicsekedhet egy sorozat Bonfils-képpel is. Ezenkívül a Néprajzi Múzeum Fényképgyűjteményében találhatunk még a Bonfils műterem munkáiból. Ide a világszerte működő katolikus misszionáriusok jóvoltából kerültek a képek, akik az általuk bejárt egzotikus tájak tárgyi emlékei mellett a fényképeket is összegyűjtötték, és Magyarországra küldték. (A képekből válogatás készült, amit Varsó és Bécs után 2002 végén Magyarországon is bemutattak; a kísérő katalógus címe: Isten házai és szolgái. A témáról lásd Fogarasi Klára cikkeit: Bennszülöttek és misszionáriusok, Fotóművészet, 2000/3–4., 98–109.p. és Gyűjtögető misszionáriusok, Fotóművészet, 2001/3–4., 112–116.p)

A Bonfils ház névadója és megalapítója, Félix Bonfils 1831-ben született Franciaországban. 1857-ben vette feleségül Marie Lydie Cabannis-t. Fiuk, Paul-Félix-Adrien Bonfils még Franciaországban jött a világra, 1861-ben, ám nem sokkal később, 1867-ben Bejrútba költöztek, ahol a családfő fényképészműtermet nyitott.

Európa és Amerika érdeklődése a Közel-Kelet iránt elsősorban Napóleon 1798-as hadjárata után élénkült meg. A terület egyaránt vonzotta a régészeket és nyelvészeket ókori, bibliai emlékeivel, valamint a romantika művészeit a hajdani nagyság és a jelenbeli pusztulás melankóliájával.

Az 1839-ben megszületett új művészi ábrázolási technika, a fényképezés már születése pillanatától megjelent e tájakon is, és a saját eszközeivel örökítette meg azok szépségeit, vonzó idegenségét.

Ehhez – a felfedezők, megismerők, utazók és művészi újraálmodók – áramlatához csatlakozott Félix Bonfils is, miután megnyitotta bejrúti műtermét. Gyakran tett utazásokat a Közel-Kelet környező területein, Egyiptom, Palesztina, Szíria egzotikus, műemlékekben gazdag vidékein, de bejárta Görögországot is. Bejrúti működésével a XIX. századi Közel-Kelet egyik legnevesebb, legtermékenyebb fényképezőjévé vált, aki kamerájával a történelmi tájak, nevezetes épületek mellett az ott élő embereket is megörökítette, és zsánerképeken, életképeken őrizte meg az utókornak a közel-keleti tájak lakóinak vonásait, szokásait.

Az 1870-es években a műterem „Bonfils-házzá” bővült, mivel a feleség, majd a fiú is bekapcsolódott a fényképészeti tevékenységbe. A néhány év alatt megerősödött cég fióküzleteket nyitott Alexandriában, Kairóban, sőt Franciaországban is, Alais (ma Alés) városban. 1871-ben a műterem már mintegy 600 negatívról készült 15 000 másolattal és 9000 sztereofelvétellel rendelkezett. Az 1870-es és 80-as években rendre elküldték munkáikat a párizsi, brüsszeli és más nemzetközi kiállításokra, ahol több kitüntetést is elnyertek. Képeik katalógusait megküldték a kereskedőknek, így az érdeklődők világszerte megvásárolhatták a Bonfils-felvételeket.

Félix Bonfils fényképeiből több album is napvilágot látott: az Architecture antique: Égypte, Gréce, Asie Mineure; az Album de photographies (Párizs, 1872), a Catalogue des Vues photographiques de l’Orient (Alais, 1876) és a Souvenirs d’Orient (Alais, 1877–1878).

1878-ban a fiú, Adrien átvette a műterem vezetését, de Félix Bonfils már korábban is, 1871-től, elsősorban az alais-i fiókműteremmel foglalkozott. Ott is halt meg, 1885-ben. A Közel-Kelet tájainak, épületeinek fényképezését Bejrútban maradt felesége és fia folytatták tovább. Marie Lydie 1907-ben önálló albumban is megjelentette munkáit Catalogue général des vues photographiques de l’Orient címmel. Ő Kairóban halt meg, 1918-ban.

Adrien körülbelül 1895-ig foglalkozott fényképezéssel, majd Bejrút közelében egy szállodát nyitott. Az első világháború után visszatért Franciaországba, és 1929-ben, Nizzában halt meg.

A XX. század első éveiben a műtermet az az Abraham Guiragossian szerezte meg, akit már Lydie Bonfils 1907-ben napvilágot látott albumában is jogutódként említenek. Guiragossian a hagyományos Bonfils nevet megtartva legalább 1932-ig működtette tovább a céget.

A Bonfils-felvételeket nagyobb számban ismerők – s ily módon összehasonlítási alappal rendelkezők – megjegyzik, hogy a cég neve alatt forgalomba került fényképek közül a későbbi időszak munkái technikailag jobb minőségűek voltak, ugyanakkor kevésbé érdekesek, mint a korai években születettek. Félix Bonfils fotográfiáin még átsütött a felfedezői lelkesedés, ami a műterem későbbi darabjain már kevésbé érzékelhető.

A most közölt képeket a Magyar Képzőművészeti Egyetem könyvtára őrzi az Architecture antique: Égypte, Gréce, Asie Mineure. Album de photographies par Bonfils (Párizs, 1872, Ducher et Cie kiadása) című, 50 eredeti felvételt tartalmazó mappában (L.sz.: 111, H.sz.: J.VIII.4.). A fényképek Bonfils figyelmes munkájáról tanúskodnak, a felvételek precízen megkomponáltak, részletgazdagok. Nagyon kevés sztaffázsalak szerepel rajtuk, ahol mégis, ott életet visznek az egyébként kihaltnak tűnő városok falai közé vagy az ókori romok kőtengerébe.

L. Baji Etelka