fotóművészet

E SZÁMUNK SZERZŐI


Albertini Béla (1940)

Fotótörténész. 1981 és 1986 között a nagybaracskai alkotótelep művészeti vezetője volt. Az Iparművészeti Főiskolán megbízott előadóként egyetemes és magyar fotótörténetet tanít. A művészettörténeti tudományok kandidátusa.

Bacskai Sándor (1961)

Író, újságíró, a Fotóművészet szerkesztője. Rendszeresen készít interjúkat a Magyar Fotográfiai Múzeum számára.

Boros György (1958)

Nyíregyházi Jósa András Múzeum fotográfusa; fotóművész. A Nyíregyházi Fotóklub elnöke.

Fejér Zoltán (1951)

Szabadúszó fotós. 1985 óta folytat fotótörténeti kutatásokat, ezeket eddig két könyvben publikálta. Rendszeresen utazik külföldre, ahol nemcsak fényképez, hanem kiállításokról is tudósít.

Dobai Péter (1944)

Író, dramaturg. Az ELTE BTK filozófia-olasz szakán végzett. Volt tengerész, filmgyári dramaturg, rendezőasszisztens. József Attila- és Balázs Béla-díjas.

Kovács Ida (1956)

Irodalmi muzeológus, a Magyar (korábbi nevén: Petőfi) Irodalmi Múzeum Művészeti Tárának főosztályvezetője. Az egri főiskolán, majd az ELTE magyar szakán szerzett diplomát. 1980 óta foglalkozik fotóikonográfiával, és jelennek meg publikációi az írók és a fényképezés témakörében.

Makai József (1968)

Újságíró. Hosszú ideig a Magyar Narancs szerkesztője, utóbb főszerkesztője volt, jelenleg a Magyar Hírlap publicisztika rovatát vezeti.

Módos Gábor (1939)

Fotóművész. Hosszú ideig a gödöllői Mezőgazdasági Gépkísérleti Kutatóintézet fotósa volt, jelenleg szabadúszó. A MAOE fotótagozatának elnöke.

Sümegi György (1947)

Magyar-történelem szakos (KLTE) majd művészettörténész (ELTE) diplomát szerzett. Muzeológusként, szerkesztőként dolgozott, majd a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Képzőművészeti osztályának munkatársa volt. Cikkei, tanulmányai, könyvei a XIX–XX. századi magyar művészet tárgykörében jelentek meg.

Margarethe Szeless (1973)

A bécsi egyetemen végzett művészettörténet szakon. Publikált a bécsi Wiener Zeitung és az Eikon című folyóiratokban, főleg a fotótörténet témakörében.

Tarján Tamás (1949)

Diplomáját magyar-néprajz szakon szerezte. Az ELTE BTK docense, irodalomtörténész. Paródiákat is ír.

Tímár Péter (1948)

Építészmérnök, Balogh Rudolf-díjas fotóművész, a Fotóművészet főszerkesztője. 1979 óta a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola fotó szakának vezetője. http://www.timarpeter.hu

Varga Judit (1969)

1992-ben végzett az ELTE orosz-történelem-újkori muzeológia szakán. A magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának munkatársa.