fotóművészet

1998/1-2. XLI. ÉVFOLYAM 1-2.. SZÁM

TARTALOM


Beke László: A progresszív magyar fotó közelmúltja és jelene

Szűcs Tibor: A határok átjárhatók – Fotó és képzőművészet

Markovics Ferenc: Öt világrész fotóművészete Cegléden – Egy érdekes gyűjtemény históriája

Galgóczy Zsuzsa: Műfajok határán, világok találkozásánál – Kunkovács László képeihez

Bacskai Sándor: Ahogy bennünket látnak – Bruno Bourel budapesti képei

Markovics Ferenc: Szemtől szembe – A Magyar Filmfotósok Egyesületének kiállítása

Miltényi Tibor: Ipar, Vizkom, Fotó, Metaforikus képpárok – A Magyar Iparművészeti Főiskola hallgatóinak felvételei

Peternák Miklós: Intermédia fotográfia – A Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatóinak felvételei

Tímár Péter: Ficus Lyrata – Balla Demeteről, fényképei ürügyén

Kerekes Gábor: Napló, 1993-97. – Polaroid 665 (Polaroid Galéria)

Szabó G. László: Az erotika lovagja – Jan Saudek műtermében

Szegő György: Paradzsanov fesztivál, Budapest

Bacskai Sándor: A filmművészet alapja a fényképezés (Illés György – Molnár Miklós képeiről)

Albertini Béla: Hit és csalódások – Egy erdélyi szociofotós életútja és munkássága

Demeter Zsuzsanna: Egyetemi Szakdolgozatok – A fotográfia megjelenése a magyar sajtóban

L. Baji Etelka: Brassairól, és egy aukcióról

Rák József: Digitális kamera-kóstoló – Kodak Professional DCS 520 = Canon EOS D 2000

Emlékező naptár

E számunk szerzői

Summary

BRUNO BOUREL BUDAPESTI FELVÉTELEI

Ahogy bennünket látnak

Milyen jó magyarként arra gondolni, hogy André Kertész párizsi, Paul Almásy dél-amerikai vagy Lőrinczy György New York-i tartózkodásának kézzelfogható, a világ különböző gyűjteményeiben remélhetően örökre fennmaradó eredményei vannak; hogy az éjszakai Párizst, a Washington Square-t egy magyar ember láttatja a legjobban.

Vajon rólunk ki fest képet: mi, az utcáinkon és tereinken ismerősen mozgók, a hazai viszonyokban, szokásokban, viselkedési formákban többé-kevésbé eligazodók, a magyar nyelv és helyesírás szabályait úgy-ahogy ismerők, vagy a távolságot megtartó, ezért sasszemű külföldiek, akiknek nincs okuk az érzelgősségre vagy mellébeszélésre? Nyilván

mindkettőre volt és lesz példa, mint ahogy ellenpélda is, minden azon múlik, hogy ki emeli szeméhez a keresőt.

A Fotóművészet az egyik korábbi számában a lyoni születésű Pierre Vallet Budapesten és a Balatonnál készült fekete-fehér fényképeiből válogatott.

A most bemutatott „külföldi” fotós, Bruno Bourel is francia, Párizsban született. Zenélni tanult, de a filmezés jobban érdekelte: egy filmművészeti főiskola rendező szakán diplomázott.

A hetvenes évek végén egy Polaroid SX 70 géppel kezdett fotografálni. Tehetségét nem csupán az jelzi, hogy felvételeiből a Polaroid gyűjteménye is vásárolt egy sorozatot, hanem az is, hogy amikor 1980-ban az Egyesült Államokba utazott, a bostoni Polaroid Companynél dolgozhatott. Az SX 70-es filmanyag megszűnése után a fekete-fehér fotózásra tért át. Leginkább New Yorkban dolgozott, többször is visszatért a városba. Európai és ázsiai utazásai után a párizsi Rapho fotóügynökség munkatársa lett – a céget a magyar származású Radó Károly alapította.

Bruno Bourel 1989 májusában, egy Air France-díj jóvoltából érkezett először Budapestre; az ezt követő években, a különböző kiállításainak és az ösztöndíjaknak köszönhetően, többször is visszatért Magyarországra.

1992-ben – harmincöt éves, felnőtt emberként – úgy döntött, hogy Magyarországon marad. Mint mondja, egyre jobban vonzódott a Dunát körülölelő, sugárzó fényhez. Manuel fia, aki nemsokára kétéves lesz, már itt született.

Azt mondja, hogy érzése szerint egyre nehezebb érdekes felvételt készíteni. Szemünk napról napra „szennyezettebb” lesz: a valóság könnyen megvalósítható, szolgai reprodukciói és technikai manipulációi a „látás teljes hiányáról tesznek tanúbizonyságot”.

Bacskai Sándor