fotóművészet

AZ MFSZ RENDELTETÉSE ÉS SZEREPE A HAZAI FÉNYKÉPEZÉS SZAKMAI, ESZMEI BEFOLYÁSOLÁSÁBAN, ÉRDEKVÉDELMÉBEN

A szövetségi tagsággal járó jogok és kötelezettségek, a fotóművész besorolásának problémái

Az MFSZ megalakulása óta küzd azzal a kettősséggel, hogy részint a hivatásos fotográfia legrangosabb képviselője, részint az öntevékeny fotográfia szervezője. A helyzet bonyolódott azzal, hogy közben megalakultak a hivatásos fotográfia rétegszervezetei – MÚOSZ fotószakosztály, Magyar Reklámszövetség szakosztálya –, melyekkel az eltérő transzmissziós rendszerek miatt valódi szerepmegosztás nem alakulhatott ki. Ugyancsak bonyolulttá teszi a helyzetet, hogy bár a Szövetség jó néhány évvel ezelőtt deklaráltan lemondott az amatőrmozgalom közvetlen befolyásolásáról – tehette ezt azért is, mert egy jól működő intézmény, a NI (Népművelési Intézet) javára tette. Morális-etikai és szakmai okokból valójában ez a kapcsolat igazán nem gyengült.

Így mindig nehezedett a Szövetségre az a nyomás, hogy mozgalmi érdemeket szakmai elismeréssel honoráljon. Erősödő ez a nyomás akkor, amikor a közművelődési intézmény munkája sok okból meggyengült, erősödött, amikor egy viszonylag rövid intervallumban a szövetségi tagság a munkavállalás feltétele volt. Nem oldotta meg a problémát a megalakult, de a helyét nem találó amatőrszövetség létrejötte sem.

Belső kényszere volt a Szövetségnek, hogy miután akarva-akaratlan a kizárólagos képviselet birtokosa lett az érdekelt szövetségekkel, szervekkel fenntartott kapcsolatokban, képviselje a terület – nem csak a szakma – egészét.

A kizárólagos – de nem kizáró szándékú – képviselet sok érdekvédelmi funkciót rótt a Szövetségre, amelyet az korábban magasszintű politikai határozatok, utóbb a szervezett szakmával konfrontációt vállalni nem akaró irányítás terminológiája („céhszellem”) tiltakozott.

A Szövetség viszonylag kis létszámú tagsága, ehhez képes is aránytalanul szűk körű aktívája, kevés szakembere így tevékenységének jelentős részét érdekvédelmi jellegű és más, nem a főirányba ható tevékenységre fordította, fordítja és a jövőben még fokozottabban fordítani fogja, így igazán kevés energia marad egyéb tevékenységek animálására.

A műhelyjellegű munka mind szervezett, mind spontán formájában gyakorlatilag teljesen hiányzik a Szövetség eszköztárából. Ennek valóban korszerű formáit meg sem kísérelte a Szövetség kidolgozni. Hiányoznak az olyan iskolateremtő egyéniségek, mint Végvári, Réti voltak.

Úgy vélem, a Szövetségnek elemi érdeke, hogy a társadalom demokratikus kibontakozásának lehetőségére, az állampolgárok jogainak kiteljesedésére támaszkodva támogassa a területen meglevő szervezetek megerősödését, adja át vagy ossza meg azokat a jogosítványokat, amelyeknek mások is hasznát veszik, különösen, hogy ezeknek kizárólagos birtoklását amúgy is egy hallgatólagosan elfogadott fait accomplait biztosítja, s utalja a problémák egy részét oda, ahol azok valóban jelentkeznek. Ez megteremtheti a feltételét annak, hogy a Szövetség több energiát fordíthasson magának a fotográfiának az ápolására, hallatva hangját természetesen egyéb kérdésekben is.

Meggyőződésem, hogy egy szakmailag támadhatatlan, profiljában tisztább Szövetség az igazán döntő kérdésekben a művészet és szakma – érdekeit is nagyobb súllyal képviselheti. Szimptomatikus értékű, hogy az elmúlt időszak legjelentősebb rendezvényének, a fotóbiennálénak értékelését az organizáció szempontjából jól elvégezte az Elnökség, arra szinte szava sem volt, hogy végül is milyen az a magyar fotográfia, amely a falakon látható volt, milyenek a belső arányai, mozgásai.

Meggyőződésem, hogy az olyannyira áhított mecenálásban is készségesebb partnerekre találnánk, ha a bukszákat konkrétabban a körvonalazható ügyek érdekében kívánnánk megnyitni. Miután a támogatók az ügyeket, alkotókat és alkotásokat – s nem a Szövetséget – támogatnák, a Szövetség is könnyebben megőrizhetné arculatát.

Az oly sokat aposztrofált 1982-es minisztertanácsi rendelet lényegében megkísérelte kihúzni a szőnyeget a Szövetségnek, mint kollektív érdekképviseletnek a lába alól, megszüntetve – áttételesen – szakmai minősítő, így szervező szerepét. Szándéka szerint az egyedülálló művészt kívánta szembesíteni a piac értékítéletével. A kísérlet áldozatai elsősorban az alkalmazott jellegű feladatokkal foglalkozó képző-, ipar- és fotóművészek. Miután valós piaci helyzet itt sem alakult ki, kibontakozott a felhasználói anarchia. A felügyelő szervezetek érthető, de el nehezen fogadható tehetetlenségét leplező gazdasági álobjektivitása a szervezet – a Szövetség – önbizalmát is kikezdte a tehetetlenség érzetét – nem alaptalanul – keltve. Ezen intézkedés demoralizáló hatása Szövetségünk esetében keményebb volt, mint társszerveinknél, miután itt az alkalmazott tevékenység, az azt gyakorlók súlya meghaladja a más szövetségekben kialakultat. Természetesen a többi szövetségeknek is megvan a maga Waterlooja (a filmgyár átszervezése, a köztéri plasztika elfogyó fedezete, a múzeumok csökkenő támogatása stb.). Kihatással van a rendezetlen helyzet az autonóm fotográfia művelőire is, mivel munkáikat – más műnemektől eltérően – ártábla szerint díjazzák.

Hozzásegíthetne a szakmai kibontakozáshoz a Szövetség olyan átstruktúrálása, mely a valós érdekviszonyokat tükrözi. Erre korábban is voltak bátortalan, nem eléggé konzekvens kísérletek, de ezek – nem utolsósorban kádergondok miatt – hamvukban haltak. Egy ilyen átstrukturálás érinthetné a Szövetség megcsontosodott bizottsági rendszerét is, és alkalmas lehetne új elképzelések – pl. területi szervezet – integrálására is. Áttekinthetővé tenné, hogy a Szövetség mely szakmai: vagy képviseleti területen milyen módon és mértékben kíván részt venni, értelmesen megoszthatná a felelősséget és a munkát a többi szervezetekkel.

Fel kell a Szövetségnek arra készülni, hogy a piaci szemlélettől érintett Reklámszövetség valószínűleg hamarabb, a nehézkesebb MÚOSZ lépéshátránnyal késve, de minden bizonnyal elkezd egyesület módjára viselkedni. Az amatőregyesületet – mely az egyesületi törvény szerint egyesületek szövetsége – animálni kell, hogy nőjön fel feladataihoz.

Féner Tamás